Suárez megállapodott a Barçával: ingyen távozhat

Még nem hivatalos, de a háttérben már megszülethetett a megállapodás az FC Barcelona és Luis Suárez között, mely szerint a játékos lemond a következő évi fizetésének egy részéről, cserébe a Barcelona megadja a szabadkártyát a játékosnak, aki így ingyen igazolhat más egyesületbe.

A hírt a RAC1 katalán rádió hozta nyilvánosságra először, de már lapok is megerősítették. Ez azt jelenti, hogy az uruguayi már tulajdonképpen nem a Barcelona játékosa, mert a két fél közös megegyezéssel felbontja az aktuális kontraktusát. A Barcelonának az volt a fő célja, hogy ne kelljen kifizetnie Suárez teljes éves fizetését, mely bruttó 24 millió eurót tett volna ki. Ezt teljesen nem tudja megúszni a Barça, de részben igen. A pontos összeget egyelőre nem lehet tudni.

Cserébe Suárez megkapja azt, ami számára ebben a pillanatban a legértékesebb, hogy szabadon tárgyalhat bármely klubbal, és átigazolási díj nélkül szerződhet oda, ahova szeretne. Tehát szabad kártyát kap, a Barcelona átadja a játékjogot, nem is fog tárgyalni érdeklődő klubokkal, viszont értelemszerűen bevétele sem lesz.

Suárez a jelenlegi állás szerint az Atlético Madridhoz áll a legközelebb, a Juventushoz szinte biztosan nem kerül, mert nem kapna olasz állampolgárságot az átigazolási szezon vége előtt.

Luis Suárez várhatóan még elköszön a társaitól, azt sem lehet kizárni, hogy sajtótájékoztatót is ad és így a közönségtől is elköszön. Hat idényt töltött a Barcelonánál ez idő alatt 198 gólt szerzett, amivel a klub történetében a harmadik legjobb góllövővé vált César Rodríguez (238) és Leo Messi (634) mögött, megelőzve például a legendás Kubala Lászlót.

fc barcelona maszk