Pedri marad a Barçában és a 16-os mezszámot fogja viselni

A Barcelona megerősítette, hogy Pedri González az első csapat játékosa lesz. Annak ellenére, hogy a nyár folyamán több csapat is szerette volna kölcsönvenni, mint például a Bayern München, a Borussia Mönchegladbach, a PSV vagy a Las Palmas, ahonnan a Barçába érkezett.

Amennyiben tényleg marad, amire nagyon nagy az esély jelenleg, akkor mindenképpen az első csapat tagja lesz, mert a leigazolásakor a szerződésében volt egy olyan záradék – a Mundo Deportivo értesülései szerint – amelyben az szerepelt, ha nem is az élvonalban, de legalább a másodosztályban kell majd játszania, ahol korábbi klubja, a Las Palmas is szerepel. Azonban mivel a Barça B számára nem sikerült a feljutás a másodosztályba és idén is a harmadosztályban játszanak majd, ez a lehetőség jelenleg kizárt.

A fiatal tehetség elsősorban Németországból kapott jó ajánlatokat, a Bayern München például kölcsön szerette volna venni Pedrit vásárlási opció nélkül, míg a Borussia Mönchegladbach két szezonra szintén kölcsönben szerette volna a soraiban tudni a labdarúgót, abban az esetben, ha nem marad a katalánoknál.

A mezszáma és miért éppen a 16-ost választotta?

Végül a mezszám kiválasztásakor a kanári-szigeteki középpályásnak több lehetőség is megfordult a fejében, ugyanakkor kevés olyan szám maradt, ami még nem volt foglalt. A 17 esztendős játékos végül a 16-os mezszámot választotta, ebben szerepel majd a soron következő szezonban. És hogy miért éppen ezt választotta? Azért mert ez volt a mezszáma a Las Palmasnál is, ahol nagyon jól teljesített és most reméli, hogy elkezdhet történelmet írni álmai klubjában is.

***

barcelona maszk