Aleña kölcsönbe távozik a Getaféhoz, Riqui Puig hosszabbított és marad(hat)

Különböző utakon a fiatalok

A spanyol lapok egyöntetű beszámolói szerint Carles Aleña hamarosan távozni fog a csapatból, miután a klub engedélyével már véglegesíti a kölcsönszerződését a Getafével. Riqui Puig viszont a napokban aktiválta a szerződésének meghosszabbítását 2023-ig, és ugyan egy rövidtávú kölcsönjáték lehetősége nála is az asztalon van, a jelek szerint ő továbbra is Barcelonában maradna.

Január elsejével kinyílt a téli átigazolási piac, Barcelona keretében pedig annak ellenére lesznek változások, hogy átmeneti elnökség irányítja a klubot a január 24-i elnökválasztásig. Az érkező oldalról írtunk korábban és hogy igazolásokhoz az elnökjelöltekkel is szükséges egyeztetnie Carlos Tusquets ideiglenes elnöknek, a Ronald Koeman által mellőzött játékosok távozása viszont könnyebb lesz, ahogy erről a holland mester már több sajtótájékoztatón is beszélt korábban. „Vannak olyan játékosok, akik kevésbé a csapat meghatározó tagjai, akiknek nehéz játéklehetőséghez jutni és most nincs jövőjük a klubnál.”

Koeman elég egyértelműen fogalmazott és ha nem is nevezte meg őket, az egyik távozó, akire utalhatott korábban, biztosan Carles Aleña lesz, aki már a Bilbao elleni keretbe sem került be és Koeman is megerősítette, hogy a jövője intézése miatt nincs a csapatban.

A fiatal játékos tavaly a Betisnél szerepelt kölcsönben, a hírek szerint pedig most az idény végéig a Getafe kölcsönjátékosa lesz, ahol megkaphatja azt a játéklehetőséget, amit a Barcelonában továbbra sem tud elérni. Aleña 5 meccsen 162 percet játszott eddig, egy kivétellel csak csereként, de a jelek szerint Coutinho sérülése és hosszabb kiesése sem fogja azt jelenteni, hogy Koeman többször dobná a csapatba. Várhatóan egyébként vásárlási opció nélkül fog a szezon végéig Madridban játszani, így a nyáron kérdés lesz a jövője – a szerződése egyébként 2022 nyaráig szól.

Aleña sorstársa, a másik érintett Riqui Puig jövője egy fokkal bonyolultabb. A fiatal katalán középpályás még Aleñánál is kevesebb percet töltött a szezonban a pályán, de a jelek szerint türelmesen vár a lehetőségére és továbbra is a Barcelonában képzeli el a jövőjét. A spanyol lapok ennek kapcsán megerősítették, hogy Puig a 2018-ban aláírt szerződésének egyik záradékát aktiválták az elmúlt napokban, amivel az eredeti, 2021-es lejáratot ki tudta toldani 2023 nyaráig, a kivásárlási ára pedig 100 millió euróra emelkedett. Hosszú távon így biztosan Barcelonában képzeli el magát Puig, rövidtávon viszont nála is elképzelhető lenne egy kölcsönjáték a szezon végéig – a hírek szerint több ajánlata is, például a Betistől, ennek ellenére viszont, főleg Coutinho sérülése után, az a valószínűbb, hogy megpróbál megküzdeni a perceiért Koemannál a szezon második felében is.

***