Koundé: „Nem volt nagy erőfeszítés megvárni a Barçát, itt akartam játszani”

Jules Koundé első szavai a Barça játékosaként

Tikkasztó hőségben és nagy várakozás közepette mutatták be Jules Koundét, a Barcelona legújabb szerzeményét. A 23 esztendős francia védő -, aki Joan Laporta klubelnök jelenlétében aláírta 2027 nyaráig szóló szerződését – elmondta, hogy ugyan a Chelsea is versenyben volt a megszerzéséért, de ő már a kezdetektől fogva a Barçához szeretett volna igazolni: „Nem volt nagy erőfeszítés megvárni a Barçát, itt akartam játszani”

Maga Koundé is elismerte a Sevilla és a Chelsea közötti tárgyalásokat, de a francia számára a Barça megjelenése jelentette a fordulópontot: „Amikor úgy éreztem, hogy lehetséges, akkor döntöttem úgy, hogy a Barçához szeretnék igazolni, mert ez egy nagy klub, amely céltudatos és amelynek remek projektje van a jövőre nézve.”

Xavi Hernández szerepe létfontosságú volt a 23 éves játékos érkezésében: „Mindig is éreztem az edző szeretetét, ő azt akarta, hogy jöjjek, és ez nagyon fontos volt számomra. Arra kért, hogy folytassam ugyanazt, amit a Sevillában: legyek agresszív, játsszam meg a labdát és legyek elkötelezett.”

A játékos tisztában van azzal, hogy rengeteg középhátvédje van most a csapatnak, mellette ugyanis még Piqué, Araújo, Christensen és Eric García küzd majd a kezdőcsapatba kerülésért. „A verseny jó, és sok meccs lesz a szezon során. Az edző dönti el, hogy ki játszik, én azért vagyok itt, hogy fejlődjek. Fiatal vagyok, és bármikor amikor lehetséges, szeretnék segíteni a csapatnak.”

Végül Jules Koundé meg akarta köszönni az elnöknek és a szurkolóknak azt a szeretetet, amit az első pillanattól kezdve kapott, és hozzátette, hogy már alig várja, hogy találkozzon a csapattársaival és elkezdje az edzéseket: „A Barça egy nagy klub, tudom, hogy honnan jöttem, és most fel kell készülnünk arra, hogy visszatérjünk a csúcsra.”

***