Idén először életre-halálra: Barça – Espanyol

Fordítanak 1-0-ról? | Kerettag Coutinho és Mina

Nehéz helyzetből kezdi a negyeddöntő visszavágóját a Barcelona a Király Kupában az Espanyol ellen a múlt heti 1-0-ás verség után. Bár az világos, hogy a játék képe alapján a Barça nem érdemelt vereséget egy héttel ezelőtt, ez most már nem számít. A feladat nem megoldhatatlan ebből a helyzetből, de nehéz: két góllal kell verni hazai pályán a kék-fehéreket.

Az mindegy is, hogy ki az esélyes, de az egyértelmű, hogy az Espanyol mindent meg fog tenni azért, hogy minél tovább megússza kapott gól nélkül, és hogy talán egy kontrából betaláljon, ahogyan az már sikerült is neki egy hete. Azt pedig már bizonyította az Espanyol, hogy ért a kapu és a tizenhatosa teljes megszállásához. Ilyen helyzetben még nem volt Valverde Barcelonája, de ez legalább jó lélektani melegítés a tavasz előtt, amikor könnyen kerülhet még hasonló helyzetbe a csapat.

A visszavágót azonban a Camp Nouban játsszák, és 1-0-ról fel lehet állni, pláne, ha a csapat tudja azt hozni, amit eddig a szezon során. Fontos a türelem, mert a hibákért most már drága árat fizetne az együttes. Mivel idegenben szerzett gólja nincs a Barcelonának, még egy 2-0-ás vezetés után sem nyugodhatna meg, onnan is még könnyen ki lehet esni.

Valverde edző aligha fog most tartalékolni a legjobbjai erejével, mert nem teheti meg. Várhatóan játszani fog Messi és Suárez is, a középpályán pedig visszatérhet Andrés Iniesta. Első ízben kerettag a Barcelonában a két téli igazolás, Coutinho és Yerry Mina. Mindketten leülhetnek a kispadra, és ha szükség van rájuk, beszállhatnak.

FC Barcelona – RCD Espanyol:
Barcelona, Camp Nou
21.30
Vezeti: Mateu Lahoz
TV: Paulaner Sörház | Sport 1

FC Barcelona: Cillessen, Sergi Roberto, Piqué, Umtiti, Alba – Busquets, Rakitic (André Gomes), Iniesta, Paulinho – Messi és Suárez.

RCD Espanyol: Pau López, Navarro, Duarte, Naldo, Martín, David López, Darder, Víctor Sánchez, Javi Fuego, Leo Baptistao – Gerard Moreno.

A Barcelona meccsre készülő kerete: Cillessen, Ter Stegen; Semedo, Sergi Roberto, Piqué, Umtiti, Yerry Mina Jordi Alba, Digne; Busquets, Iniesta, Rakitic, Coutinho, Paulinho, André Gomes: Messi, Alcácer, Luis Suárez és Aleix Vidal.