Elhallgat végre a Cornellá?

Espanyol - Barça

A Cornellá el Prat már néhány éve az Espanyol új otthonának számít, és a Barcelona szurkolóknak leginkább az ugorhat be erről a pályáról, hogy itt szinte mindig rémes meccseket játszik a két barcelonai csapat. Lehet, hogy most sem ez lesz az év gálája, és szinte biztos, hogy nagyon nem lesz könnyű. De mivel a Liga rendkívül szoros, a pontokra nagy szükség lenne.

A Barcelona ugyan az élen áll 28 ponttal, de figyelemre méltó, hogy a jelenlegi ellenfél Espanyol a maga 21 pontjával már csak a 7. helyre ér oda, de a 8. helyezett, szintén katalóniai Gironának is 21 pontja van. A három pontra lehozott meccsek jelentősége egyre nagyobb, egyre többet ér egy győzelem, pláne egy idegenbeli győzelem. Az Espanyol ahogy a helyezése is mutatja, nem teljesít rosszul, reális esélye lehet arra, hogy idén is küzdjön európai kupaindulásért. Az pedig evidencia a Cornellában, hogy mindent meg fognak tenni, hogy tönkretegyék a Barcelona játékát ezen a meccsen, és legalább 1 pontot szerezzenek meg a derbin. Kérdés persze az is, hogy Rubi edzővel hogyan változik a játéka a kék-fehéreknek…

Ernesto Valverdére ugyan jó benyomást tehettek a fiatalok, arra csekély az esély, hogy akár Riqui Puig, akár Denis Suárez vagy Oriol Busquets pályára lépjen. De ott lesz ismét az alap csapat, és sérülése után újfent kezdő lehet Luis Suárez, ami átrendezheti a támadósort. Messi és az uruguayi mellett ugyanis csak egy hely kiadó, és könnyen lehet, hogy az az egy hely Dembélének jut, nem pedig a hetek óta formán kívül játszó Coutinhónak.

A középpályán még nem térhet vissza Arthur, aki szintén a sérülése végére ér, így azonban szinte biztos, hogy a tréner megtartja a csapatban Arturo Vidalt, aki kiválóan teljesített az elmúlt meccseken. Rakitic és Busquets helye biztos, ahogy a védelemben sincs sok bizonytalan hely.

Nagyon nehéz meccs lesz, a Cornellában drágán adják a három pontokat.

*2=3! Itt a legjobb alkalom, hogy beszerezd a Barçás karácsonyi ajándékokat.

RCD Espanyol – FC Barcelona:
Barcelona, Estadi Cornellá el Prat
20.45
Vezeti: Del Cerro Grande
TV: Paulaner Sörház | Spíler 2

RCD Espanyol: Diego López, Javi López, David López, Mario Hermoso, Dídac – Marc Roca, Melendo, Granero, Darder, Leo Baptistao – Borja Iglesias

FC Barcelona: Ter Stegen, Semedo, Piqué, Lenglet, Alba – Busquets, Rakitic, Vidal – Messi, Dembélé (Coutinho), Suárez.

A Barcelona utazó kerete: Ter Stegen, Iñaki Peña, Cillessen; Semedo, Piqué, Lenglet, Vermaelen, Jordi Alba, Miranda; Busquets, Rakitic, Arturo Vidal, Aleñá, Denis Suárez; Messi, Suárez, Dembélé, Coutinho és Munir.

Kimaradók: Arthur, Malcom, Sergi Roberto, Rafinha, Umtiti és Samper.