Támadók nélkül is lendületet vesznek?

Barça - Betis

Az Athletic elleni vereség, és jó néhány sérülés után várja a Betis elleni hazai bajnokit az FC Barcelona, melynek most már nyernie kellene, és elkezdenie pontokat szerezni a LaLigában. Messi, Suárez és Dembélé nélkül nem lesz könnyű.

A támadósor ugyanis tulajdonképpen elfogyott a második fordulóra. Messi eleve sérült volt, és sajnos végül nem is gyógyult meg teljesen erre a mérkőzésre, nem került be a meccskeretbe. Suárez Bilbaoban az első félidőben sérült meg, Dembélé később, de ő még a szükséges orvosi vizsgálatokon sem jelent meg másnap. Most nincs egyikük sem, egyedül Griezmann vár bevetésre, kérdés, hogy végül milyen poszton, mert most szinte válogathat. Szinte biztos azonban, hogy mellé fog kerülni a jobb oldalon Rafinha, aki Bilbaoban a csapat legjobbja volt, és mivel tud támadó poszton is játszani, garantált, hogy Valverde számol majd vele.

Az edző behívott két fiatal támadót is a keretbe, Carles Pérezt és Ansu Fatit, utóbbi még csak nem is a B keret, hanem csak az Ifi A csapat tagja, igaz ott kiemelkedőnek számít. A védelemben nem várható sok váratlan húzás Valverdétől, inkább a középpálya az érdekes, ahol továbbra is nagy a tumultus, több csapatot is ki tudna állítani az edző.

Coutinho ugyan már a Bayernben van, Rafinha most a támadósorban, de még így is kimaradt a 18-as keretből Carles Aleñá, akit már a szünetben lecserélt Bilbaoban Valverde – szemmel láthatóan ő az egyik vesztese annak a rosszul sikerült bajnokinak. Idén először került viszont a keretbe Arthur Melo és Arturo Vidal, bizonytalan, hogy mennyi lehetőséget kapnak majd. Mert a kezdőbe elsősorban Busquets, de Jong és Rakitic várhatók, de arra azért van sansz, hogy egyikük helyett végül Arthur kezd.

Illetve természetesen benne van a pakliban az is, hogy Valverde támadók híján inkább 4 középpályással kezd, ez esetben elől csak Rafinha és Griezmann lennének. A Betis a Barcelonához hasonlóan vereséggel kezdte a szezont, ők otthon kaptak ki 2-1-re a Valladolidtól.

FC Barcelona – Real Betis:
Barcelona, Camp Nou
21.00
Vezeti: González González
TV: Paulaner Sörház | Spíler 2

FC Barcelona: Ter Stegen, Semedo, Piqué, Lenglet, Alba – Busquets, De Jong, Rakitic, Arthur – Rafinha, Griezmann.

Real Betis: Dani Martin, Emerson, Mandi, Bartra, Pedraza – William Carvalho, Guardado, Joaquín, Fekir, Canales – Loren Morón.