Setién mester első vizsgája: Valencia – Barça

A Barcelonát tíz napja vezeti Quique Setién és most jött el számára az első nagy rangadó. Nagyon nehéz meccs vár ugyanis Messiékre Valenciában, ahol egészen biztosan jobb produkció kell, mint amit a csapat tudott nyújtani eddig az új trénerrel.

Hagyományosan a Mestalla az év egyik nagy próbatétele, még akkor is, ha a Valencia nincs jó állapotban. És ez most nem igaz, mert a Valencia nem fut rossz szezont, 31 pontjával a hetedik helyen áll, csak 4 pontra lemaradva a már harmadik helyezett Atléticótól.

Setiénnel eddig egy nehezen összedolgozott bajnoki győzelem jött össze a Granada ellen, és egy rossz meccs, de végül sikeres végkifejlet Ibizán a Kupában. Ez a most következő már más kategória lesz. És nyilván könnyebb lenne, ha Setién már megtalálta volna a csapatát, de ez egyelőre nem mondható el: új játékrendszerrel kísérletezik, egy 3-5-2-vel, amiben ráadásul különböző posztokon próbálja ki a játékosokat. És akkor még nem esett szó arról, hogy most is akadtak sérülések és eltiltások, ami miatt kevesebb az állandóság.

Például az eddigi két meccsén lehetőséget kapó Riqui Puig most biztosan nem lesz pályán, mert lázas megbetegedése miatt nem került az utazó keretbe. Ott van helyette a B csapatból Alex Collado, aki sokat játszott együtt Puig-dzsal a B-ben. Visszatér ellenben a bajnoki keretbe Frenkie de Jong, aki a Granada ellen eltiltott volt.

Ami a játékot illeti, passzokban a dominancia keresésében nem volt hiány az elmúlt két meccsen, de abban még bőven van hova előrelépni, hogy a dominancia veszély teremtéssel is párosuljon, mert hiába a sok passz, ha ezeknek csak töredéke tart az ellenfél kapujának irányába. És egyelőre inkább ez a helyzet.

A Valenciából egy kulcsember biztosan hiányzik majd, Parejo, de a Barcelona által a napokban megkörnyékezett Rodrigo ott lesz a kezdőben, és biztosan ad majd munkát Ter Stegennek. Nem is kérdés: borzasztó nehéz meccs áll a Barcelona előtt.

Valencia CF – FC Barcelona:
Valencia, Mestalla
16.00
Vezeti: Gil Manzano
TV:
Paulaner Sörház |Spíler 2

Valencia: Jaume, Wass, Garay, Gabriel Paulista, Gayá – Coquelin, Kondogbia, Ferrán Torres, Carlos Soler – Maxi Gómez, Rodrigo

FC Barcelona: Ter Stegen, Sergi Roberto, Piqué, Umtiti, Alba- Busquets, Vidal, De Jong, Arthur – Griezmann, Messi.

Iskolába, óvodába, sportoláshoz, de a mindennapokra is ez a legjobb  megoldás! 100%-ig hivatalos, 100%-ig Barçás!