Kíméletlenség a kapu előtt – Bizonyítványosztás a Sevilla ellen

A Sevillát sikerült az eredmény tekintetében magabiztosan legyőzni 4-0-ra, ám a játékot tekintve ismét lehetnek kételyek, hiszen az andalúz gárda előtt is számtalan nagy gólhelyzet adódott. Alább értékeljük a katalánok produkcióját egyénekre bontva.

Ter Stegen: 8 – A német ismét az együttes tartóoszlopa volt, és mind az első, mind a második játékrészben megbabonázta a vendégeket. Ha kellett, bravúrt mutatott be, ha pedig arra volt szükség, hozta a kötelezőt.

Semedo: 8  Az Inter elleni meccs után azt írtuk, hogy a bal oldalon szenved, és habár ezt továbbra is fenntartjuk, ezen az estén már jóval szebb pillanatai voltak, mint korábban. Sőt, talán azt is lehetne írni, hogy ezúttal védekezésben volt gyengébb, és támadásban találta fel jobban magát. Így vagy úgy, a hozzáállására nem lehet panasz – szimbolikus az a nagy sprint, ami után Navasra pöckölve a labdát egy szögletet harcolt ki. 

 

 

Piqué: 7 – Továbbra is a védelem vezére, és ugyan nincs még csúcsformában, de lehet rá számítani, és kell is a stabil teljesítménye. 

Todibo: 7 – Lenglet és Umtiti hiányában adódott a nagy kérdés: ki tudja-e használni ezt a lehetőséget az idei esztendő elején igazolt bekk, és fel tudja-e hívni magára a figyelmet? Ha Valverde ezt a találkozót veszi majd alapul, akkor a válasz igen. Labdával és anélkül is magabiztos volt, és noha természetesen hibátlan teljesítményről nem lehet beszélni, kezdésnek minimum ígéretes volt. 

S. Roberto: 7 – Ezúttal sem nyújtott kiemelkedőt, viszont  végre ismét hasznos volt – az utóbbi hetekben sokszor ugyanis nem érte el ezt a szintet sem. A futásaival passzopciót adott a társaknak, a védekezésben pedig ezúttal többnyire győztesen jött ki a párharcaiból.

Arthur: 8 – Folytatta az idei jó formáját – ha Busquets van mellette, akkor vele játszik össze kiválóan, ha pedig Vidal, akkor a chileivel érteti meg magát könnyedén. Nagyon sokat vállal, érezhető, hogy még nagyobb szerepet akar a csapatban – a gólpassza pedig megint igazolta, hogy nem csak a hozzáállás, hanem a képesség is ott van nála ehhez a nagyobb szerephez. 

De Jong: 8 – A németalföldi azt már bizonyította, hogy remek igazolás volt, az újabb jó teljesítményével pedig azt is tisztába teszi nagyon gyorsan, hogy hosszú távon is lehet majd rá számítani. Sok futás, ritmusváltások, pontos passzok és a pozíciós játék tökéletes ismerete. És ennél még csak jobb lesz. 

Messi: 7 – Keresi még a formáját, érződik rajta, hogy az előszezonja kiesett. Valójában hatost is adtunk volna neki, de aztán bepöccintette azt a szabadrúgást… Lőtt már ilyet, és elnézve a hozzáállását, még fog is. 

Suarez: 6 – A mezőnyben továbbra sem javult, ami az összjátékot illeti, talán egy sikeres cselt jegyezhetnénk fel a neve mellett, amit idén még nem láthattunk tőle. Ahogy viszont a Marca fogalmazott a tudósításában: “Luis Suárez a bombagólokra szakosodott.” Ami szép, az szép, abban a szakaszban ráadásul nagyon kellett az a találat. Mi azonban feltennénk a kérdést: a gyengébb szakaszhoz nincs köze annak, hogy az ő helye fix a csapatban? 

Dembélé: 6 – A francia gólja szenzációs volt, egészen elképesztő, milyen könnyedén lő egy ilyen szép gólt. Az is hihetetlen viszont, hogy ezen kívül semmi pozitívumot nem lehet róla írni. Talán ő is érzi, hogy ez már kevés tőle – legalábbis a meccs végi kiállítására nem tudunk más magyarázatot találni.

Vidal: 8 – A chilei hozta a szokásost – futómennyiség, agresszivitás és gólérzékenység. Ha Suárez kezd, neki is kell, mert négy lába van.

Busquets: 6 – Jól szállt be, egy-két kontratámadást megakasztott, de maradandót ezúttal nem alkotott. Igaz, a csapat sem pörgött már ekkor igazán. Csereként kezdte a mérkőzést – a szezon során kiderül, hogy pihentetésről van szó vagy Valverde már nem feltétlenül vele képzeli el a kezdőcsapatot minden egyes meccsen.   

Araujo, Rakitic: pontszám nélkül.

Nyilatkozatok, írásos és gólösszefoglalók a kapcsolódó cikkeknél alább.