A drámai számoktól a drámai összképig

Szoktunk egyéni szinten is értékelni, de vannak meccsek, amikor ennek nem lenne túl sok értelme. A Barcelonából nagyon nehéz lenne bárkit is kiemelni, mert hogy csapatként egyelőre ez nem egy ütőképes társaság.

A szomorú valóság – avagy a számok nem hazudnak

Tele lesz vele a sajtó alighanem, és nem véletlenül, hiszen ezekkel a statisztikákkal még azok is megértik majd, hogy gondjai vannak a Barcelonának, akik sem eddig, sem ezután nem fognak megnézni egy meccset sem. 25 éve, amióta 3 pontos rendszerben játsszák a spanyol bajnokságot, ilyen rosszul még nem állt a Barcelona nyolc fordulót követően. Még a 2000-es évek elején sem volt soha ilyen rossz rajtja a csapatnak.

A Barça 11 pontot szerzett meg a lehetséges 24-ből, a mérlege 3 győzelem, 2 döntetlen, 3 vereség. Az 1995-1996-os év óta nem kezdett ilyen rosszul a csapat, még 2002-2003-ban és 2003-2004-ben sem, amikor 3 győzelem, 3 döntetlen és 2 vereség volt a Barcelona kezdése. Akkor az 12 pontot ért, az idei 11 pontot.

Nyilvánvaló, hogy más körülmények között – és itt most sok körülmény egyszerre összejátszik – Ronald Koeman székének már csak három lába lenne, és borzasztóan inogna. Most nem így van, és ez nem is fog megváltozni legalább az elnökválasztásig, amit január végén tartanak.

A fájdalom, ami nem csak Piquének fáj – avagy védők nélkül maradhat a Barça

Eleve probléma, hogy Gerard Piqué közelítve a 34. életévéhez meghatározó tagja a csapatnak, és eddig egy csapattársának sem sikerült nyugdíjba küldeni őt. Ez az ő dicsérete, a többiek és a technikai vezetés kritikája. De ha ő hosszú időre kidől, tényleg komolyan bajba kerül a védelem: csak Lenglet és Araújo maradnának, csere nélkül. Umtitivel sajnos egyelőre túlzottan optimista lenne komolyan számolni.

Nincs megoldás a nehéz helyzetekre – avagy ki húzza ki a csapat szekerét a kátyúkból?

A Barcelona alulmaradt az Atléticóval szemben szinte minden szabad labdánál, de a baj önmagában nem ez, mert ebben mindig is jobb volt az Atlético Madrid. A baj az, hogy játékban senki nem tudta a vállára venni a Barçát. Messi és Griezmann csak vergődtek, Dembélé még a legjobbak között volt sokáig, de a második félidőre ő is eltűnt. Hiába állt be Coutinho, vagy más, bárki próbálkozott, igazán átütőerő senkiben nem volt. Senki nem vállalta magára a vezér szerepét, senki nem tudott váratlant, extrát mutatni. Ansu Fati nélkül még inkább kiszolgáltatottá válhatott a Barcelona – különösképpen a rangadókon.