Mi van és mi nincs? – BLOG

Újabb blogbejegyzés Tóth Sándortól

Bármilyen rendszer vezethet eredményre, ha azt átgondolt módon valósítják meg. Igen, a Barçát az elmúlt két év Bajnokok Ligája-bukásaiban jobban akart-, és tartalommal eredményesebben megtöltött rendszerekkel győzték le. Úgy egyébként a katalán totális focinál sokkal gyengébb rendszerekkel, és a Barçáénál sokkal gyengébb képességű játékosokkal. Ám lényeges különbség volt, hogy mindkét ellenfél jobban akarta a győzelmet. Ráadásul ha figyeltek volna a lehetséges vetélytársakra, az idei szezonban intő jelek lehettek volna Kloppék Guardiola Manchester Cityje elleni produkciói. Az ellen a csapat ellen, amellyel Guardiola éppen a johani utat próbálja követni.

Hogyan lehetne visszatérni erre az útra? Elsőként meg kellene érteni az elmúlt tíz év, és benne a 2018-19-es szezonban lőtt-kapott gólok számpárok üzenetét.

2008-09 – 105-35; +70

2009-10 – 98-24; +74

2010-11 – 95-21; +74

2011-12 – 114-29; + 85

2012-13 – 115-40; +75

2013-14 – 100-33; + 67

2014-15 – 110-21; +89

2015-16 – 112-29; +83

2016-17 – 116-37; +79

2017-18 – 99-29; +70

2018-19 – 90-36; +54

Az utolsó két évben tehát drasztikusan csökkent a lőtt gólok száma, miközben a kapottaké lényegesen nem változott. Vagyis nem a védekezéssel, hanem a támadással vannak bajok. Mindennek ellenére annyi védő lett, hogy lassan három csapat is kitelne belőlük. Nem játszik és ezért el akar igazolni például Semedo, mert a helyét az amúgy középpályán jobb Sergi Roberto foglalja el. Az már csak hab a tortán, hogy közben Albának nincs alternatívája.

Robotol a csapat, csak éppen a gólok nem jönnek létre, mert nincs, aki előkészítse azokat. Ma ott tartunk, hogy a klubban még a védők is képesek lennének csatárok lenni – lásd pl.: Alba, Piqué, Semedo -, ha lenne, aki helyzetbe hozná őket. De nincs ilyen. Helyettük leginkább Messi és Suárez jeleskedik a gólpasszok számában. Erre ráadásul még büszke is a vezetés, ami több, mint elképesztő. Azért, mert nekik ezeket az “asszisztokat” nem adniuk, hanem kapniuk kéne. Mégpedig erre alkalmas középpályásoktól, ahogyan Xavi és Iniesta osztogatta az ilyeneket. Nem taktikai elképzelés, de azt is ki merem jelenteni, hogy azzal a “háttérrel” Alba is lőne annyi gólt, mint az egekbe emelt Griezmann. Ő ugyanis közel ugyanazzal a habitussal és képességekkel bír, mint Pedro, márpedig őt is kiválóan kiszolgálták.

Xavival és Iniestával eltűntek a támadó középpályások. Busquets, Rakitic, Arthur, Arturo Vidal, Paulinho – bár klasszisok a posztjukon, de ismerjük el, mind védekező játékosok. Tőlük ritka kivételtől eltekintve nem várható a hosszú indítás, hiszen lelküknek más a vezérlése. Az ő munkájuk, hogy tönkretegyék a másik csapat játékát, majd a labdát a támadó kreatívhoz továbbítsák. Azokhoz, akik most nincsenek. A csapat játékából ezzel eltűnt a váratlan húzás, a szabad területre befutó gyors és hosszú indítás. Évről évre láthatóan ritkul a “lyukba indulás”-ok száma. Minek, amikor úgysem jön az átadás? Az ilyen indításokra kiválóan leginkább már csak Messi képes. Igen ám, de neki kiugrásra készen pont elöl, “haszonélvezőnek” kellene lennie.

A csapatnak nem csatárai, hanem támadó, indítani tudó, a kirobbanót észrevevő középpályásai nincsenek. Arthurt nagy előszeretettel hasonlítják Xavihoz, pedig éppen a leginkább fontos, a látás képességben nem azonosak. Ő nem azzal vált világsztárrá, hogy nem lehetett elvenni tőle a labdát, hanem mint Hofi Géza mondta az Aranycsapatról: “Nézd a! Ott fut valaki. Odarúgom. És úgy is tett.” Hol tudja ezt az amúgy klasszis Arthur?

Már évek óta megtesznek mindent a védelem megerősítéséért, pedig a cruyffi rendszerben ennek zömét a csatárok, középpályások végezték el a korai letámadásokkal. Abban a korszakban a játék az ellenfél térfelén, annak is leginkább a kapujuk felé eső kétharmadában folyt. Tata Martinótól indulva ez minden évben lassan, de biztosan tolódott mindinkább a Barça térfele felé, majd az utolsó kettőben már legtöbbször oda. A nem is olyan régi csapat kemény csatában kikaphatott, ám a labdabirtoklás és a dominancia, vagyis a játék irányítása mégis az ő kezükben volt. Mára az igazi nagy ellenfelek ellen ez már egyáltalán nincs így. De kérem, pont ez, és a villámgyors “üresbe” futások lennének a rendszer lényege.

Az EuroBarça oldal egyik írásában  – ‘Új szezon, sosem tapasztalt pesszimizmus’ – olvasható, hogy a gárda kissé elkényelmesedett. Sajnos az íróból a klubszeretet szólt, amikor a problémát ‘kissé’-nek írta. A csapat nagyon elkényelmesedett.

Az utóbbi két évben a gárda – nem elfogult szurkoló számára – szenvedős mutatványai miatt már alkalmanként pár meccset kihagytam. De! A Guardiola-korszakot megelőző két év óta, több mint tíz éven át minden Barça-mérkőzést – majd a tervezett könyv miatt minden Real – is végignéztem, és kollégáimmal utólag legtöbbjét ki is elemeztük. A fénykorban minden ellenfél ellen otthon és idegenben nagyjából ugyanúgy és ugyanazt játszották. Dominancia, lelki lefárasztás, a kezdeményezés átvétele, megtartása és lövünk, amennyit tudunk. Ezekből lettek a száz közeli, vagy azon felüli lőtt gólok. No meg az élvezkedés, a csapatépítő hangulat és jókedv, meg némi önbizalomnak nevezett, a nagyok ellen majd szükséges, “de jók vagyunk” lelki plusz.

Ám a leglényegesebb látványelem más volt. A közönséggel együtt láthatóan a mérkőzések döntő többségében a játékosok is élvezték a közös produkciót. Ma? Néha a tömény unalom és undor. Szinte süt a pályáról a “végezzünk már, fújja le és menjünk fürödni”.

Manapság a “kicsik” ellen? Az utolsó két évben exponenciálisan növekvő mértékben kiszenvedett, alkalmanként utolsó perces, néha szerencsét sem nélkülöző győzelmek, döntetlenek, és minél több megfelelő szakértelem és célirányos érdeklődés nélkül nehezen érthető vereség.

2018. szeptember 23. Barça-Girona 2-2

2018. szeptember 26. Leganés-Barça 2-1

2018. november 11. Barça-Betis 3-4

2019. április 14. Huesca-Barça 0-0

2019. május 4. Celta-Barça 2-0

2019. május 19. Eibar-Barça 2-2

2018. október 31. Cultural Leonesa-Barça 0-1

2019. január 10. Levante-Barça 2-1

3 döntetlen és 4 vereség. Mind-mind kis csapatok ellen, melyek némelyikének ‘transfermarkt’ értéke nem éri el a Dembélé-Coutinho páros vételárát. Mindezek mellé társult a 2018. november 3-án 2-3-ra éppen csak megnyert Rayo-Barça “derbi”.

Mi ebben a probléma? Ha és amennyiben egy közösség mindig egyféleképpen létezik, akkor minden helyzetben az lesz a természetes magatartása. Ám amikor kétféle hozzáállás alakul ki, akkor egy idő után a lélek néha bizony összekeveri ezeket. Ha minden mérkőzésre maximum elvárásokkal mennek ki, akkor mindig meg is próbálják azt létrehozni. Az “FC Barcelona vs Real Madrid” könyvben éppen a Real mourinhoi korszakával kapcsolatban írtam le ezt a kettősséget és ennek lélek- és eredményromboló következményeit. Akkor még nem gondoltam, hogy mindez a Barça esetében és ilyen gyorsan szintén be fog következni.

Az elmúlt években mind több kis csapat ellen ment ki a csapat ruhája, ám ember és kérlelhetetlen akarat kevés volt benne. Hajdanán ellenük 5-8 gólt elérve nyertek, mert ugyanazzal az elánnal estek nekik, ahogyan mondjuk az El Clásicókon tették.

Ha a klub vezetésében még élne a nem is olyan régi rendszer iránti vágy és hozzáértés, akkor az év első felében a Barça BL szereplési szintjéig eljutó Ajax játékosaira vetették volna szemüket, és a saját utánpótlás mellé onnan vettek volna mind több kész, már nagy csatákban is edződött és győztes fiatal játékosokat. Ez az Ajax ugyanis fiatalokkal, és a régi Barça által továbbfejlesztett totális focival jutott oda, ahová a katalán klub rengeteg pénzen összevásároltakkal. Ám De Jongon kívül senki sem jött. Miért mondott nemet de Ligt? Mert nem érezte a játéklehetőséget. Jó példaként lebeghetett szemei előtt a – szerintem – klasszis kapus, ráadásul szintén holland Cillessen, valamint a hosszú kispadon üldögélő, és esélyt sem kapók példája.

Mi a baj azzal, ha a kicsik ellen mez és gatya játszik? Csupán(?) csak annyi, hogy nem is hosszú idő után a lélek már nem mindig és mindenki ellen érez késztetést önmaga teljes lefárasztására. A Liverpool elleni, Klopp inspirálási képességét ismerve, előre borítékolható bukás teljesen normális és kiszámítható következménye volt mindennek. Ráadásul a Roma elleni, a vezetés és a játékosok által egyszeri botlásnak minősített intő jel is erre utalt, ahogyan a PSG ellen azonos ok miatt, ám még megúszott esemény is ugyanebből eredt. Ez pedig már három, vagyis nem egyedi eset, hanem tendencia.

A Real idén mindent megtett a számára fontos kreatív középpálya miatt létfontosságú Hazard megszerzéséért. És a Barcelona? Kedves Olvasó és Barça-rajongó! Ha nézi más csapatok mérkőzéseit, akkor gondolt-e már arra, hogy a Xavi-Iniesta vonal legjobb mai képviselője a Manchester Cityben látható, és De Bruyne-nek hívják? Ha nem tette, nézze meg a játékát. Nos, véleményem szerint De Jong kivételével mindenki más előtt és helyett, pénz nem számít módon például őt kellett volna megszerezni. Dembélé vagy Coutinho árából biztosan futotta volna. Ám a neve eddig még szóba sem került. Pedig Arthurból sohasem lesz Xavi, mert más a játéklogikája, míg a belga igazi Xavi lélek és játékfelfogás. Hát még, ha játék közben az arcát és a belőle áradó energiákat is figyeli.

A csapatnak van két oldala, ami mára már csak egy. Nézze meg a mérkőzéseket. Alba lehet kreatív és támadó, és ennek meg is van az eredménye. Ám a másik oldal csak “ijesztgethet”. Jóval kevesebbszer, de Semedo, Malcom és Sergi Roberto is felfut, ám végül 90%-ban visszafelé passzol, legtöbbször a mögéjük érkező Rakiticnak. Aztán máris mehetnek hátra védekezni. Ezzel a nagyon is szembetűnő felfogással a csapat egyoldalassá vált. Ha az ellenfélnek jó megfigyelő stábja van, márpedig Klopp például kiváló ezek észrevételében, akkor eleve tudhatja, hogy a jobb oldal elhanyagolható veszélyforrás. Vagyis sokkal több figyelmet fordíthat az Alba-veszély elhárítására.

Az utánpótlás? Ha valaki új játékos(oka)t kíván beépíteni egy már meglévő csapatba, azt ép ésszel csak egyesével, kettesével, és mindenkinek időt hagyva cselekszi. Ahogyan azt Messivel, Xavival és a többi, ma már “örökzöld”-del tették. Nem ám tét nélküli mérkőzéseken, mert ott nem derülhet ki, hogy ki mit is ér? Tudja: teher alatt nő a pálma! Mi volt mostanában? Alsóbb osztályú csapatok ellen a kupákban – mondván – a visszavágón a nagyok majd lerendezik az esetleges hátrányt, és a bajnokság megnyerése után tét nélkülivé vált meccseken, 3-4 “nagycsapatos”-sal kiegészülve, akik közül mondjuk Dembélé meg Coutinho még náluk is nagyobb beilleszkedési problémákkal küzd. Se tét, se beilleszkedés. Hogyan derüljön ki az újakról, hogy miképpen illeszkedne a gálacsapatba, ha azok “beach partiznak”, amikor őket mély vízbe dobják? Aztán a naggyá még nem érhetett utánpótlás botladozását nézve megállapítják, ezek nem Barça-kompatibilisek. Jöhet a minimális összegekért való elkótyavetyélésük. Vajon mi lett volna a ma nagyjaiból, ha velük is ezt teszik? Ez nem az újak tervezett beépítése, hanem a meglévők alkalmankénti pihentetése, ami sem szándékában, sem következményeiben nem azonos. Három pontos kérdésként próbálja megmondani, hogy az utóbbi, mondjuk öt évben ki került fel állandóra az utánpótlásból? Válaszokat az eurobarca.hu-ra kérjük, de csak akkor írjon, ha legalább egyet is tud!

Aztán ott van a horror pénzen, támadónak vett Dembélé problematikája. Aki valamiért a francia válogatottban nem nagyon kap helyet. Lehet, hogy vásárlás előtt beszélni kellett volna a franciákkal? Az ő játékára legjobb példa a Liverpool elleni barcelonai mérkőzés utolsó pár perce, amikor csereként kb. öt perc alatt akár két gólt is lőhetett volna. De nem, pedig ezt Messi sem hitte el a majdnem gólpassza után. Nézze meg, a fiatal francia a 16-os környékén már nem emeli fel a fejét, nem látja a többieket, hanem csak a labdára koncentrál Nagyjából igaz ez Coutinhóra is Pedig ha nem látott hajdanán Barça-utánpótlásedzést, akkor Xavi egyik, egykori nyilatkozatából tudhatja, hogy a Barça-iskola alapelve a “fenn a fej”. Azért, mert a labdát a testnek kell éreznie, ám a társak és az ellenfél játékosainak helyzetét, az éppen kirobbanó, vagy jobb helyzetben lévő Barçást csak szemmel lehet látni. Márpedig a Barça-iskola növendékei legjobban a régi, johani stílust tudják játszani, amire felnövésük teljes ideje alatt képzik őket.

A klubtól korán elkerült Fabregas kivételével az eladott fiatalok azért nem képesek máshol igazán beilleszkedni és nagyot alkotni, mert új klubjaik más rendszert játszanak. Ugyanezért nem illeszkedik a legtöbb, átgondolatlanul megvett érkező a Barça-stílusába. Sajnos a mostani állapotok már sem érkezőnek, sem saját nevelésnek nem kedveznek, amelynek az eredményesség már most is a kárát látja

A lélektan és a rendszerszervezés a dolgok megoldását úgy kezdi, hogy elvonatkoztat a problémától, és a meglévő helyzetet próbálja meg feltérképezni. Azt állítja, hogy a helyzet megismerésével megtaláljuk a bajok forrását is, tehát egyúttal a megoldás is szemünk elé kerül. Nem vagyok futballszakember, ám a kollégáimmal saját munkánkhoz értünk. Annál láthatóan kissé jobban, mint a jelenlegi klubvezetés a sajátjához. Ha nem hiszi, akkor a következő szezon mérkőzései előtt nézze vissza a Barça 5-6 évvel ezelőtti produkcióit! Az általam “nagyon egyetértett” ‘Új szezon, sosem tapasztalt pesszimizmus’ írást megerősítendő, ehhez próbáltam néhány, esetleg átgondolandó szempontot a figyelmébe ajánlani. Legalább Ön tudja, hogy kedvenc csapatát miért győzik le egyre többen, ha már a klub vezetését mindez láthatóan nem érdekli.

Írta: Tóth Sándor