A középszerűvé válás lejtőjén…

A hétfő esti Granada elleni 1-1-es döntetlen sok bosszúságot okozott a Barcelona-szurkolóknak, de ez már a sokadik olyan mérkőzés, amely után a többség borúlátóan ítéli meg a csapat helyzetét. Alábbi írásomban a klub jelenlegi helyzetéről teszek helyzetértékelést, és szeretnénk letisztult képet adni mindenkinek arról, hogy pillanatnyilag miért nem tudják régi önmagukat idézni a gránátvörös-kékek.

Mindenki hibáztat valakit a klub lejtmenete miatt, ami abszolút érthető, hiszen soha nem látott gazdasági krízisbe került a Barcelona, aminek a következménye lett az is, amit most a pályán (nem) látunk. A továbbiakban összegyűjtöttem azoknak a táborát, akik felelősségre vonnak, és a célcsoportokat, akiket felelősségre vonnak.

A Bartomeu-féle sztorit már mindenki ismeri, még az is, akinek semmifajta kötődése nincs a klubhoz, ezért nem is szeretném ecsetelni, hogy mit művelt az ex-elnök, azonban annak utóhatásait szenvedi most a csapat és minden culé. Igazság szerint a Granada elleni, szinte vereséggel felérő döntetlen ,,csak” egy újabb seb a másik ezer mellé, amelyeket az évek alatt szerzett a Barça.

Az a gond — és ebben az esetben mi szurkolók is hibásak vagyunk —, hogy irreális elvárásokat állítunk magunk elé. Az elmúlt 8-10 év komoly erődemonstráció volt a Barcelona részéről, amely történelme talán legszebb időszakát tudhatja maga mögött. Mi, szurkolók nem tudjuk azt feldolgozni – érthető módon nem is egyszerű —, hogy eljött az az időszak, ami talán ha nem lenne az ezt a lavinát elindító gazdasági nehézség, később jött volna el. De ha Bartomeutól elfüggetlenítünk is gondolhatjuk azt a kezünket a szívünkre téve, hogy eleinte Xavi, majd Iniesta fájdalmas visszavonulása, távozása, majd Messi klubváltása megelőlegezte ezt az űrt, amelyet még néhány évig, de az is lehet, hogy soha nem fog tudni betölteni senki, csak ,,befoltozni”. Erre számíthattunk már évekkel ezelőtt, de persze mindenki fényesebb jövőképpel álmodott, mondván, hogy majd úgyis lesz más klasszis, vagy akár több is, aki(k) szinten tartja/tartják a csapatot, azonban még Laporta megválasztása előtt már jó előre figyelmeztetett a korábbi elnökjelölt, Víctor Font is, hogy könnyedén a Milan sorsára juthat a Barcelona (feltételezhetően a gazdasági helyzet tudatában is mondta). Nyilván mi nem voltunk ott, nem érzékeltük, mi történik a Barcelona háza táján, amikor ez az egész gazdasági felfordulás elkezdődött, de arra azért lehetett számítani külső szemlélőként is, hogy korántsem lesz a klubnak olyan időszaka, mint amilyen Guardiolával vagy Enriquével volt.

Például ilyen…

Véleményem szerint tudatában van ennek sok ember, mivel ha olvasom a posztjaink alatt a kommenteket, vagy hallom, hogy kinek mi a meglátása, akkor erre a megállapításra jutok, és talán mi is pesszimisták vagyunk sokszor, vagy nem alkotunk túl jó véleményt — és akkor még finom is voltam — egy-egy játékosról, de ha jobban belegondolunk, fogalmunk sincs arról, hogy ők milyen emberek, mert nem ismerjük őket, csak olyannak, amilyennek a média által be vannak állítva, és esetleg a nyilatkozataikból, illetve abból, amit a pályán látunk belőlük. Meglátásom szerint vannak olyanok is, akiknek a címer az ugyanolyan logó, mint bármely más csapaté (lásd: korábban Arda Turan, vagy nyáron Ilaix Moriba), viszont a sokak által nem kedvelt Sergi Robertóról például nem gondolom, hogy nem szívvel-lélekkel küzd a pályán, csak egyszerűen neki ennyi a játéktudása, ilyenek a képességei. Érzésem szerint nem a keret hozzáállásával van baj, persze más kérdés, hogy a ,,nagyöregek” már mindent megnyertek, és megkeresték a világ összes pénzét IS, de várható volt, hogy közülük egyszer mindenki túl lesz a karrierje csúcsán, és ezért még érzelmi túlhevülésből se szabadna azt mondanunk, hogy nem akarnak úgy játszani, mint 7-8 éve.

A másik tábor Koemant is hibáztatja, és a holland edzőt illetően — részben — sportszakmailag jogos a kritika, mert ha csak azt vizsgáljuk meg, hogy mennyire voltak hasznos cseréi (az eddigi 59 tétmeccsén mindössze 8-szor cserélt úgy, hogy az döntően befolyásolt egy mérkőzést góllal, vagy gólpasszal), akkor nem esünk hanyatt a statisztikától, legalábbis pozitív értelemben biztos, hogy nem. Nem tud belenyúlni érdemben a mérkőzések alakulásába, inkább makacs és csökönyös, mint egy kiselefánt, és taktikailag sem a futball magasiskoláját képviseli, ami abban is megnyilvánul, hogy nem tud egy erősebb középcsapat ellen se progresszív letámadásokat végrehajtani a Barcelona, de rendszerint szenved egy olyan együttes ellen, amelynek erőssége a letámadás. Viszont, az edzői képességeitől elvonatkoztatva legyünk őszinték magunkhoz: ha más lenne az edző, mint Conte, Klopp vagy Simeone (szándékosan olyan neveket sorolok fel, akik már letettek valamit az asztalra edzőként) és nem nyerne a Barça a kiscsapatok ellen minden meccsen 5-0-ra 80%-os labdabirtoklással, csak szenvedős 1-0-ra ugyanezekkel a játékosokkal, akkor is azt mondanánk, hogy az edző alkalmatlan? Nekem az a véleményem részben, hogy a keret alkalmatlan arra, hogy tovább tartsák azt a szintet, amelyet az elmúlt évtized során Messiék a csúcsra emeltek, vagy hogy egyáltalán megközelítsék, de ez bármelyik csapatnak feladná a leckét. Sokszor említi Koeman a türelmet, hallottunk már arról is, hogy empatikusnak kell lennünk, és valljuk be, azért ezekben van valami.

Azonban olyan emberek is vannak, akik Laportára adnák az ,,inget”, mivel ő mondta még az elnökválasztási kampányai során, hogy itt fogja tartani Messit, és meg is nyugtatott mindenkit, hogy így lesz, de mégse sikerült, és ezzel sokak szemében unszimpatikussá vált.

Laporta: „Mindent meg fogunk tenni, hogy Messi maradjon”

Azt azért ne felejtsük el, hogy azt a csődközeli helyzetet, amit Bartomeu és bandája összehozott, nem kis kihívás kezelni, nem hogy rendbe tenni, és ennek nem egy, de nem is két év fog kelleni, hogy rendeződjön. Az igazoláspolitikája azért sem értékelhető úgy, mintha csak rajta múlna, mert abba Koemannak is van tréner lévén beleszólása, de ez az a helyzet, amiről Bence beszélt a podcastünkben: attól is függ, hogy kit igazol le egy klub, hogy milyen az elnök-edző viszony, mennyire hajlanak kompromisszumra, vagy ki kinek milyen mértékben enged. De összességében Depay beválni látszik, Eric García és Luuk de Jong pedig még nem derült ki, hogy jó döntésnek bizonyulnak-e. Emerson eladása pedig — bármennyire is sajnálom — csak hozott 15 milliót a klubnak. Vagyis biztosan dolgozik egy olyan terven Laporta, amivel majd évek múlva kilábalhat ebből a helyzetből a katalán együttes.

Összegzés- és tanulságképpen érdemes szerintem elgondolkodni azon, hogy a labdarúgás mely szintjére kívánjuk elhelyezni a jelenlegi Barcelonát, illetve hogy ha hibáztatunk a kialakult helyzet miatt valakit, akkor azt miért tesszük. Ha valaki az engem kérdez, én — ebben szerintem mindenki egy véleményen van — a Bartomeut hibáztatók körébe tartozom, őt kollektíven mindenért lehet, ha bűnbakot akarunk keresni, de Koemannal már más a helyzet. Nyilván nem ő nevezte ki a Barcelona menedzserének saját magát, ezért ő nem vonható felelősségre, viszont a sportszakmai döntésekért igen. Ebben a tekintetben viszont — vonatkoztassunk el attól a kifejezéstől, hogy Barça-szint, mivel ez a fogalom új értelmet nyert az utóbbi években — nem gondolom azt egy év eltelte után, hogy ő az alkalmas edző, akivel címekért lehet küzdeni, de még adnék neki időt, és valljuk be, hogy most nem is az a cél, hogy trófeákat nyerjen a csapat, hanem hogy ne kapjon 10 gólt három hazai BL-meccsen (vs. Juve 0-3, vs. PSG 1-4, vs. Bayern 0-3). Ha nem is ő lesz az a szakember, akivel újra sikerei lesznek a Barcelonának, a fiatalok azért még sokat fejlődhetnek a kezei alatt (Riqui, ezt ne olvasd). De a trófeák apropójára csak egy kis széljegyzet: tavaly azért nyertünk egy Copa del Reyt…

Az a meggyőződésem, hogy 4-5 éven belül lesz reális esély arra, hogy elmondhassuk, hogy rendeződött a klub gazdasági helyzete, van esély sztárokat igazolni, és hogy versenyben lehet a Barça minden trófeáért, viszont addig ne az elmúlt tíz év sikereiből összeálló eszménykép naiv rabjai legyünk, hanem ha még rossz érzés is, reálisan kell látni a jelenlegi szituációt, mert plátói szerelemből se lesz házasság, ha nem próbáljuk meg a másik felet elhívni legalább egy randira.

Öltöztesd a lakást is gránátvörös-kékbe – exkluzív darabok otthonra is!