Történelme legjobb bajnoki startját hozta a Barça idén õsszel az elsõ hét fordulót követõen, többek között annak köszönhetõen, hogy Messi ismét a támadósor középén játszik és szórja a gólokat. A jó sorozat kapcsán visszatekintünk a közelmúltba, hogyan sikerült Messi utolsó két szezonja hamis kilencesként Villanova és Martino idején, ami ráadásul közelebb visz minket ahhoz is, miért szerepel idén gyengébben és lõ kevesebb gólt Luis Suárez…
Soha nem kezdte még jobban a bajnokságot a Barcelona, mint idén Ernesto Valverdével a vezetõedzõi poszton: 7 gyõzelem és 23-2-es gólkülönbség áll a csapat neve mellett az elsõ hét forduló után. Ez kicsivel ugyan, de jobb még a 4 évvel ezelõtti, Gerardo ‘Tata’ Martino vezette csapat teljesítményénél is, amikor 7 forduló alatt szerzett 7 gyõzelmekor 24-et lõtt és 5-öt kapott az együttes.
Négy éve egyébként zsinórban 8 gyõzelem után érkezett az elsõ botlás (0-0 az Osasuna ellen), azt követõen viszont újabb 5 gyõzelem jött, közte egy Clásico sikerrel, így egészen decemberig kellett várni az elsõ vereségre. Hiába nézett ki nagyon bíztatóan az az idénykezdet (hasonlóan az egy évvel korábbihoz, amikor a 20. fordulóban jött csak az elsõ vereség), a szezon második felére a csapat teljesen elvesztette a lendületét, játékban egyre kiszámíthatatlanabb lett és a rotációja sem mûködött, aminek nem várt vereségek és sorozatos döntetlenek lettek az eredményei.
Tata Martino figyelemre méltó sorozatot produkált a csapattal azon az õszön, azonban a legfontosabb pillanatokban sorozatosan elbukott, ebbõl pedig tanulnia kell Valverdének, több szempontból is hasonlóan indult ugyanis az akkori és a mostani történet.
Amikor anno Guardiola középre vonta Messit és hamis kilencest „gyártott” belõle, elképesztõ teljesítményt kezdett el kihozni belõle: a 2011-2012-es szezonban 73 gólt szerzett, Villanova alatt egy évvel késõbb 60-at, Martino alatt viszont már „csak” 41-et. Utóbbi sem kevés, de saját magához képest jelentõs visszaesés volt, még ha sérülések is hátráltatták az évben. Luis Suárez érkezése miatt és a korábbi években sokat emlegetett Messi-függõség miatt a következõ idényben Luis Enrique feláldozta Messi központi pozícióját a pályán, az argentin így régi helyérõl, a jobbszélrõl játszott ismét. A szerepe azonban nem változott, csak közelebb játszott a vonalhoz, Suárezzel és Neymarral együtt pedig olyan erõs egységet alkottak, ami abban az évben triplázásig repítette a csapatot.
A brazil távozása idén új helyzetet hozott, Valverde pedig részben szándékosan, részben kényszerûségbõl újra középre helyezte Messit. Kényszerûségbõl, mivel amíg Neymar a csapatban volt, a balszélrõl indulva rengeteg helyzet az õ egy-egy elleni játékából alakult ki, helyette viszont nincs most senki, aki hasonló színvonalon tudná megbontani az ellenfél védelmét a szélen – Dembélé visszatérése ebbõl a szempontból érdekes lehet majd. És részben szándékos is Messi középre helyezése, mivel közelebb játszva Busquetshez, Iniestához, könnyebben hozzák a klasszikus gyors, lapos passzos, labdabirtoklásra épülõ játékot és gólokat is könnyebben tud szerezni szemben a kapuval – idén újra szép termelésbe kezdett, 11 meccsen 14 gólos már.
Sok összetevõje volt a Tata Martino-féle összeomlásnak (rossz edzõi döntések, nem megfelelõ rotáció, sérülések), de egy dologban mindenképpen látni kell a párhuzamot a 4-5 évvel ezelõtti és a jelenlegi helyzet között: Messi van a csapatjáték központjában, a legtöbb támadás rá van kihegyezve, így a csapat sikere is nagymértékben múlik rajta. Van azonban Valverde elõtt példa arra, hogyan tud ez mûködni: Tito Villanovával a csapat folytatta a Guardiola által kitaposott utat és minden idõk legtöbb bajnoki pontjával lett elsõ a csapat – Messi pedig a bajnoki gólok több mint 40%-át szállította egymaga.
Na de mi lesz így Suárezzel?
Az idei szezon másik nagy kérdése a Messi köré épített játék hosszú távú sikeressége mellett az, hogyan lesz képes ebben a játékrendszerben megélni Luis Suárez. Ha csak a számokat nézzük, egyelõre nem áll jól: eddig 8 meccsen 2 gólt szerzett csak, ez ráadásul elég látványosan frusztrálja õt, a Las Palmas elleni zártkapus meccsen még a mezét is széttépte a lefújás elõtt. Messi középpontba tétele azonban akarva-akaratlanul hozza magával azt, hogy az uruguayi csatár kénytelen messzebb játszani a „természetes élõhelyét jelentõ” 16-ostól: nem látványosan, de látszik, hogy többször kapja a pálya bal részén a labdát, míg Messi sokkal inkább játszik középen, mint egy évvel korábban.
Az bebizonyosodott korábban, hogy a csapat Messi pozíciójától függetlenül is sikeres tud lenni, így csak Valverdén múlik, hova helyezi õt és a hangsúlyokat játékban, de az egyértelmûen látszik, hogy Messi középen a leggólerõsebb. Ráadásul most van valószínûleg pályája csúcsán, így nem tûnik olyan rossz ötletnek a lehetõ leginkább kiaknázni a világ (egyik) legjobb játékosának képességeit. Kérdés csak az, kell-e és ha igen, megéri-e feláldozni vagy adott esetben alárendelni mindent annak, hogy Messi ennyire kiteljesedhessen.
A válaszhoz egy lépéssel biztosan közelebb leszünk egy hét múlva, hiszen az Atletico Madridhoz kell utazni (a jó óment csak ritkán jelentõ válogatott forduló után…), ami igazi fokmérõje lesz annak, hol is áll a csapat és az említett változások-változtatások menyire válnak-váltak be. Mihez fog kezdeni Messi a madridi védõk között és Suárez vajon megtalálja-e a helyét, vagy legalább a góllövõ cipõjét…
