Az FC Barcelona a szeptemberi válogatott szünet után hullámvölgybe került, amelyet nemcsak az bizonyít, hogy nem minden mérkőzést sikerült megnyerni, hanem az is, hogy a játék képe sem ugyanaz, mint volt a szezon kezdetén. Az alábbi szubjektív írásban állást foglalok a szezon eddigi részével és Xavi munkájával kapcsolatban, akit és amelyet sok kritika ér a sajtóban és a közösségi médiában, és ezeknek a jogosságát fogom megkérdőjelezni. 

Érdekes módon éppen majd’ egy éve vállaltam fel ugyanebben a témakörben a véleményemet az akkor még Ronald Koeman vezette Barcelona helyzetéről. Akkor még annál is jobban a szezon elején jártunk, mint most, mivel a Granada elleni 1-1-es mérkőzés az ötödik fordulóban, és az azt megelőző kiírás szenvedős vége elég bosszúságot okozott a katalán együttes szurkolóinak — és még csak ezután a meccs után jött a Bajnokok Ligája-kudarc, vereség a Clásicón, a Rayótól, sorolhatnám még… — , és az idei ősszel is eljutottunk odáig, hogy a szurkolók egy részének megint elege lett.

De miért? A mutatott játék és az eredmények, valamint azok következményei alapján (lásd: Inter elleni párharc, amelynek következtében fél lábbal kint van a klub a BL-ből) ez teljes mértékben érthető, hiszen a többség nem erre számított — én se, hozzáteszem. Sok ember sok kommentjét olvasom mind hazai, mind külföldi fórumok, valamint a saját oldalunk posztjai alatt is, az a meglátásom, hogy elképesztő módon frusztráltak és türelmetlenek az emberek. Ennek a pszichológiai hátterébe nem megyek most bele, mivel nem ez az írásom lényege, azonban ezek azért érdekes ,,jelenségek” (nevezzük így), mert tulajdonképpen nem telt el egy év sem azóta, hogy Xavit kinevezték a Barcelona edzőjének. Mégis mi ezeknek az oka?

Rossz érzés természetesen szurkolóként megélni, amikor a csapat veszít, ráadásul olyan játékkal, amelyet ezen a szinten botrányosnak lehet nevezni. Rossz érzés, amikor a gazdasági csőd széléről sikerül visszakapaszkodni, ígéretes játékosokat igazolni, várni arra, hogy elindul a klub egy jó úton, majd útközben olyan pofonokat kapni, amelyek miatt rajtunk röhög a fél világ. Rossz érzés visszazuhanni a földre, miután azt gondoltuk, hogy a sok név elég ahhoz, hogy egy éven belül újra trófeákért küzdjön a csapat.

Szerintem a legtöbb szurkoló fejében ezek a gondolatok születhettek meg az elmúlt szűk egy hónap során, amelyeket egyesek nem (kultúrált formában) tudtak megfogalmazni, míg mások megpróbálták ebben az időszakban is a pozitív jeleket megkeresni. Sok tényezőben lehet kutatni hiba után mind a játék elemeit, mind a bírói ítéleteket, mind a sérülteket tekintve (ezekről egy későbbi írásunkban lesz majd szó), és még Xavira is lehet bizonyos értelemben mutogatni, hogy övé a felelősség, viszont olyat állítani, hogy nem ő ide a megfelelő ember… Elnézést kérek a tisztelt közvéleménytől, de ilyet állítani elképesztő balgaság. Na de miért is?

Statisztikákat mi is szoktunk közölni, mivel érdekesek, informatívak, és ha úgy érezzük, hogy van relevanciája, akkor bátran ismertetjük azokat a publikummal. Igen ám, csak előfordulhat az is, hogy éppen nincs értelme, vagy nincs más értelme, mint ellentétet, veszekedést, ezekből fakadóan pedig olvasottságot generálni, nekem, és nyugodtan mondhatom, hogy az EuroBarçának nem ez a célunk. Ezt csak azért vezetem fel így, mert Xaviról hajlamosak a barçás és független sajtóorgánumok is olyan adatokat közölni, amelyeknek az okát nem vizsgálják meg, hanem csak ,,gumicsontként” dobják oda a közösségi média felhasználói elé, hogy legyen min ,,csámcsogni”. Ilyen ez is például:

,,Xavi 11 meccset veszített el az eddigi 50-ből, ez pedig több, mint az előző hét Barça-edző esetében” – Megjegyzés: Még Frank Rijkaard idejében se nyert meg mindent azonnal a csapat, sőt, az első évében konkrétan semmilyen trófeát nem zsebeltek be. Az azt követő két évben kezdett minden újjáépülni, és jöttek a LaLiga-címek. Luis Enriquének is meg akarták köszönni a munkáját az elején, végül idővel és más körülmények között ugyan, de bebizonyította, hogy nem véletlen van ott, ahol, és triplázott a csapattal.

A nyilatkozatait olvasva is sokan gondolják azt, hogy ,,sablonszöveg” szerint ad interjút, mivel mindig az önvizsgálatra és az alázat gyakorlására hívja fel a figyelmet (utóbbira egyébként még győzelem esetén is), valamint türelmet kér a szurkolóktól. 

Részlet Xavi nyilatkozatából az Inter elleni vereséget követően

Ezek voltak Xavi szavai a Plzeň elleni 5-1-es győzelmet követően

Gondoljunk bele, mégis mit mondjon? Többségében egyébként is olyan kérdéseket szoktak kapni edzők és játékosok is az újságíróktól, amelyekre ,,protokollszerűen” válaszolnak, mivel azokra máshogy nem lehet. Különben is, ez egy Xavi számára is megélhetést biztosító munkahely, ebből következően logikusan nem fogja azt mondani a rosszul sikerült meccsek után, hogy ,,Akkor én felmondok!”. 

Ha visszaemlékszünk az Ernesto Valverde-, Quique Setién- és Ronald Koeman-időszakra, akkor attól zengett a sajtó és a komment szekció is, hogy a klub elveszítette az identitását a mutatott játék, az átigazolási politika, és utóbbival szoros összefüggésben gazdasági területen is.  Ehhez a káoszhoz képest most egy olyan elnöke és igazgatói stábja van a klubnak, akik az elmúlt évek ,,háborús romjait” takarítják, Xavi pedig a pályán próbálja a koncepció alapjaihoz visszavinni a Barcelonát. Ez már a kinevezésétől kezdve nyilvánvaló, mivel Koeman menesztése után feltornázta a csapatot a kilencedikről a második helyre, most pedig két fordulón keresztül vezették a tabellát egy kapott góllal, egészen a Real Madrid ellen elszenvedett vereségig.

Igen, valóban nyeretlen még erőpróbán — kivéve a márciusi El Clásicót — Xavi, de a holland edzővel is utoljára egy éve októberben tudott győzni a Barça a Juventus ellen 2-0-ra (az meg már más kérdés, hogy utána a Camp Nouban beleszaladt egy sima 0-3-ba, majd a PSG ellen egy 1-4-es gálába a csapat). Sokan megjegyzik, hogy Xavi a kiscsapatok ellen tud nyerni, jelzem: 2020/21-ben a kieső Eibarnak két meccsen kettőt sikerült rúgni (1-1, 1-0-s győzelem), vereség hazai pályán a Granadától úgy, hogy azon ment el a bajnoki cím, majd még egy pofon a vége előtt szintén otthon a Celtától. A tavalyi oda-vissza vereség a Rayótól mi volt, rúgott gól nélkül? Emlékezhetünk szép győzelmekre is, persze, mint a Real Sociedad elleni 1-6 vagy 4-2, de Xavi Real elleni 4-0-s győzelmének presztízsértéke talán komolyabb, nem? Kereshetjük a kákán is a csomót mindkét végletből nézve, de azt sokan nem látják, hogy ez a csapat honnan indult.

Azt meg tényleg furcsának tartom, hogy egyes sajtóorgánumok megírják, hogy ,,Xavi a legrosszabb edző 2001 óta 28 győzelemmel 11 döntetlennel és 11 vereséggel”. Sőt, nem furcsa, hanem felháborító. Ez nem ,,Xavi-imádat”, nem rózsaszín köd, hanem pusztán csak egy szurkoló véleménye. Gondoljuk végig: ha a rendelkezésre álló játékoskeretet vizsgáljuk, van ennek az állításnak alapja? Xavi miután átvette Koemantól a csapat irányítását, kevés mozgásteret kapott a téli átigazolási időszakban, mivel nem/alig volt pénz transzferre, konkrétan 0 eurós játékosokat kellett összeszedni a piacról.

Úgy nézett ki ez a helyzet, mint egy megye II-ben játszó együttes esetében, amikor játékosokat toboroznak: ,,Te tudsz focizni? Na, akkor gyere!” — csak nyilván ,,nagyban”. Egy Londonból kitoloncolt Aubameyang, egy továbbra is kérdéses (és sérülten érkező) Ferrán Torres, egy Adama ,,The Rock 2.0″ Traoré, és egy (minden tiszteletet megérdemlő) bőven a csúcsformáján túllévő Dani Alves érkezése körülbelül egyenlőek voltak egy hatalmas kérdőjellel: ,,Oké-oké, tudjuk kik ők, de mégis mihez kezd majd velük Xavi?” Neki sem volt könnyebb dolga, mint Koemannak Messi nélkül. Ha meg az előző 21 év alatt Barcelonában álláshoz jutó trénerekhez hasonlítjuk a jelenlegi helyzetet se releváns, mert a Rijkaard-éra közepén indult el a Barça egy olyan úton, amely során gyakorlatilag a 21. századi futballvilág legnagyobb klasszisait tudhatta magáénak. Már csak ezért sem érdemes összehasonlításokba belemenni a jelenlegi keretet illetően, mert hiába állnak rendelkezésre jól csengő nevek, egyedül a már bőven a korban lévő Lewandowski az egyetlen klasszis játékos.

(Megjegyzem: szerintem a pozíciós játék (amit sokan tévesen tili-tolinak vagy tiki-takának neveznek) nem elavult attól még, hogy mindenki ismeri, csak abban a minőségben kell játszani, hogy ne lehessen ellene mit tenni, mint anno a csapat fénykorában. Ezt mégis hogy lehet elvárni a jelenlegi kerettől? Egyébként hasonló, labdabirtoklásra épülő felfogásban játszik a Manchester City is, és érdekes, mégis végig verik fél Európát…)

Amennyiben azzal érvel valaki Xavi ellen és a többi edző mellett, hogy ,,de velük legalább nyertünk valamit…”, akkor érdemes az állítást követően visszagondolni arra, hogy az akkori keret milyen játékosokból állt, és hogy milyen minőségben voltak összeszokva egymással. Lionel Messi nevével tényleg nem takarózni akarok, de az alábbi statisztikák magukért beszélnek:

Messi statisztikáinak összehasonlítása a Barcelona játékosaként: elképesztő számokat produkált az utolsó éveiben még úgy is, hogy már nem volt mögötte a középpályán a Busquets-Iniesta-Xavi-trió, vagy Rakitic. Koeman irányítása alatt rengeteget játszott, és azért 33-34 évesen több, mint 3000 percet játszani egy szezonban, és közel 40 gólban szerepet vállalni úgy, hogy közben a játék generálásában, az üres területek kialakításában, és a csapattársak helyzetbehozásában is kulcsszerepet játszik… | Forrás: understat.com

Fura lenne azt állítani, hogy nem Messi miatt nem került mélyebbre a Barcelona ezekben az években, ugye? Valóban. Mostanra gyakorlatilag teljesen kicserélődött a csapat, rengeteg a fiatal (és saját nevelés), és rengeteg az új, máshonnan érkező játékos is. Reménykedem én is a mihamarabbi sikerekben, de varázsütésre csodát várni nem szabad, mivel nem elég, hogy nevek vannak a csapatban. Laporta egyébként beszélt Xavival az Inter elleni 3-3 után az AS információi szerint, és elmondta a katalán tréner, hogy szerinte három tényezőnek köszönhető, hogy jelenleg nem úgy megy a játék, ahogy szeretnénk: sok a sérült, botrányos a játékvezetés, és nincs vezér a csapatban. Ezekhez pedig hozzátenném azt, amit néhány sorral feljebb írtam. Xavi neve önmagában még nem jelent ,,megváltást” a klub számára, ahogy Lewandowskié és senki másé sem.

Mindenkinek be kell illeszkedni, meg kell találni a helyét mind a csapat kohézióját, mind a játékban való szerepét illetően, illetve kondícióban és mentálisan is további fejlődésre van szükség — és ezt Xavi is sokszor mondja —, mivel mi, szurkolók is tapasztaljuk, hogy ez erősebb csapatok ellen kevés. Bár mentálisan azt gondolom erős a Barça, gondoljunk csak például az Inter elleni visszavágóra. Az, hogy teljesítményben ki milyen szintet képvisel, és hogy egészséges-e az a meritokrácia, amit Xavi alkalmaz a klub tapasztalt játékosaival szemben (Alba, Busquets, Piqué) az más kérdés, utóbbi talán az ő felelőssége inkább, de ezen a szinten szerintem már bonyolultabb az a kérdés, hogy valaki azért játszik, mert az edző ,,haverja”. Alba és Piqué talán nem azok, akikkel hosszú éveken keresztül együtt játszott, és hódította meg a futballvilágot? Busquets akkor miért lenne kivétel? (Erről is beszélni fogunk egyébként a héten megjelenő podcast–epizódban.) 

Ilyeneket olvasni pedig, hogy: ,,nemzetközi porondon Xavi egy nulla”, ,,tényleg ő-e a megfelelő ember a kispadra?”, ,,szerintem Koeman ezzel a kerettel többre ment volna” óriási szívfájdalom, mivel klub legendájaként nem ezt érdemli, másrészt annyi edzői rutinja sincs még, mint holland kollégájának (ne csak Koemant említsd szerintem, hanem Setient és Valverdét), mégis hamarabb tudta összekaparni a Barcelonát, végül pedig senki ne várja, hogy bármely másik neves trénerrel a kispadon trófeákat nyerne ez a csapat jelenlegi állapotában.

Sokszor az az érzésem, hogy olyan sok magát culénak nevező csak szimpatizáns, mint azok a bérletesek, akik eladták a helyüket a Frankfurt-szurkolóknak az Európa-liga-negyeddöntőben. Divat lett csak a sikeres időszakban ,,hűséges” drukkernek lenni, türelmetlen magatartást tanúsítani és kíméletlenül beleállni abba, akié (részben) a felelősség— Bartomeu és bandája természetesen kivételt képez a véleménynyilvánítás mértéke alól.

Azt gondolom, hogy nincs olyan ember/karakter, akit jobban tisztelhetnének a játékosok, mint Xavit az edző szerepében, és úgy vélem ez a legfontosabb, mert a számára hiteles főnöktől/mentortól tanul bármit is szívesen az ember, nem? 

Eddig a karaktert és a karizmát hiányoltuk a pálya mellett, megkaptuk. Hiányoltuk a klasszis(nak ígérkező) játékosokat a pályáról, megkaptuk. Mindent megkaptunk eddig, csak idővel. Hiányoljuk a szép játékot és a címeket is, meg fogjuk kapni, ha türelemmel várunk, és ez nem utópia, mert elindult a klub ezen az úton. Mindazonáltal tartom továbbra is, hogy kelleni fog még 3-4 év, mire minden(ki) a helyére kerül, a Liga-, a BL- és a Copa del Rey-trófea pedig a vitrinbe.

Csodát tett így is Xavi a Barçával közel egy év alatt, ha megnézzük honnan indultunk, és bár gazdasági szempontból (is) szükség van arra, hogy címeket nyerjen a klub, mégse gondolom azt, hogy jó politika egy pályakezdő edzőt megbuktatni azért, mert ,,csak” részeredményeket tud felmutatni, nem pedig kupákat egy kész csapattal.