Tusquets: „A választásokat karácsony környékén írhatjuk ki”

A Barcelonát jelenleg vezető ideiglenes klubvezetés elnöke, Carles Tusquets hétfőn a sajtó előtt beszámolt a legfontosabb feladataikról, és először helyezte kilátásba a választások várható időpontját.

Josep Maria Bartomeu lemondását követően ugyanis ki kell írni elnökválasztást, ami már az ideiglenes vezetés feladata. Annyiból bizonytalan a szavazás várható időpontja, hogy a járvány mindig, tulajdonképpen bármikor felülírhatja, de a Tusquets már ma jelezte, hogy létrehoztak egy munkacsoportot, amely máris elkezdte a szavazás előkészítését a katalán kormányzattal, a Generalitattal együtt. Ez azt jelenti, hogy a klub a lehető legjobban fel fog készülni, innentől kezdve már a döntés a kormányé lesz az aktuális viszonyokat ismerve.

Tusquets elárulta, hogy “a választásokat karácsony környékén fogjuk kiírni”, ez azt jelenti, hogy magát a voksolást várhatóan január végén tarthatják csak meg, ezt megelőzi majd a jelöltek részéről az ajánlószelvények gyűjtése és a kampányidőszak.

A dátummal kapcsolatban még elmondta, hogy azért nem előbb lesz ez, mert “az egészségügyi körülmények nagyon megnehezítik azt, hogy akár novemberben, akár decemberben sor kerülhessen a voksolásra. De részben az is lehet a dolog mögött, hogy egyelőre a klubnak tüneti kezelésekre van szüksége, elsősorban anyagi tekintetben.