Reakciók Bartomeu őrizetbe vételére, és a rendőri akcióra

A hétfői rendőrségi intézkedések után megszólaltak vagy írtak a nyilvánosság felé a Barcelona elnökválasztására készülő jelöltek, illetve adott ki közleményt a klub is.

Joan Laporta külön videó posztot szentelt az ügynek, Víctor Font egészen minimálisan ment bele a konkrétumokba. A klub pedig az ilyenkor megszokott formulákkal reagált.

Laporta: “A ma történt rendőrségi vizsgálat és őrizetbe vételek kapcsán mi, az ‘Estimem al Barça’ elnöki pályázatáról szeretnénk maximális támogatásunkról biztosítani a rendőri és jogi vizsgálatokat, ugyanakkor maximálisan tiszteletben tartjuk azokat, akiket őrizetbe vettek, és akiknek jár az ártatlanság vélelme. Mély sajnálatunkat fejezzük ki azzal kapcsolatban, hogy mindez megtörténhetett, hiszen ezek az események jelentősen sértik a klubunkról alkotott véleményeket és a klub reputációját.”

Toni Freixa így nyilatkozott röviden a hírek megjelenése után: “Sok ember szeretne kárt okozni a Barçának. Ezt nem fogjuk engedni. Soha nem leszel egyedül.” Freixa ez alapján úgy tűnik, hogy a klubra értette, hogy meg fogja védeni – amennyiben megnyeri a vásárnapi elnökválasztást, és nem konkrétan az érintett személyeknek célozta az üzenetét.

Víctor Font hétfőn délutánig még nem szólalt meg az ügy kapcsán, csupán azokat az üzeneteit küldte el újra a Twitter csatornáján, amik ezzel kapcsolatba hozhatók. Azaz hogy “teljesen végeznünk kell a korrupcióval és a visszaélésekkel.”

Az FC Barcelona a hivatalos közleményében nem ír különösebb véleményt a hétfői rendőri intézkedések kapcsán, pusztán maximális támogatásáról biztosította a jogi és rendőrségi folyamatokat, és kéri azt is, hogy a vizsgált személye felé jár az ártatlanság vélelme.