A Barça költi a legtöbbet fizetésekre

Egész Európában | Számok a 2016-os pénzügyi évből

Köztudott problémája a Barcelonának, hogy az elmúlt időszakban drasztikusan megnőtt a csapat játékosainak teljes fizetési állománya, de ezt most az UEFA is megerősítette. Ráadásul a tanulmány nem is teljesen friss, még a 2016-os pénzügyi évre vonatkozik, magyarán ennél csak rosszabb a jelenlegi realitás.

Az európai szövetség Club Licensing Benchmarking tanulmánya rámutat, a Barcelona összesen 372 millió eurót költ egy évben a játékosok fizetésére, amivel jelentősen, 51 millió euróval veri a második helyezett Manchester Unitedet. Tehát messze a katalán klub költi a legtöbbet a futballistáira. A harmadik a Real Madrid 307 millió eurós összesített fizetési költséggel. Az UEFA számai alapján ez a teljes bevételeknek a 60 százaléka. Ennél van magasabb egyébként, de a top csapatok között ez is magas számnak számít.

A 372 millió euró tehát nem tükrözi teljesen a Barcelona jelenlegi keretének fizetési kiadásait, hiszen ebben még benne van Neymar fizetése, de nincs még benne például Messi fizetésemelése. Ugyanakkor a tanulmány így is jól jelzi, hogy a Barcelona vezetésének bőven van tennivalója ezen a téren.

A teljes, 126 oldalas tanulmány itt olvasható.