„Én a Barça elnöke? Egyelőre jól szórakozom a tenisszel”

Piqué beszélt a Davis Kupáról, Madridról és az elnöki szék is szóba került

A héten Madridban zajlott a tenisz Davis Kupa, melyet Gerard Piqué cége, a Kosmos szerevezett. A katalán bekk a helyszínen követte végig a spanyol győzelemmel végződő tornát, mely után rövid interjút is adott, melyben beszélt a kupáról, az ötletről, hogy megreformálja azt és természetesen a Barcelonát érintő kérdések sem maradhattak el.

„Elégedettek vagyunk azzal, ahogy zajlott az egész torna, de természetesen vannak még javítani valók. Nagyon örülök, hogy végül Spanyolország nyert.”

„Régóta szeretem és követem a teniszt. Korábban ez a torna négy hétig tartott, ezen változtattunk. Nagyon sok jó ötletünk van, az akadályok a kivitelezésnél keletkeznek. Megvizsgáltam milyen opciókat tudunk finanszírozni, hogy sikeresek legyünk. Tisztában vagyok vele, hogy az első néhány évben még veszteségesek leszünk, de ez egy hosszú, 25 éves projekt.”

„16 éve járok Madridba, sosem volt semmi baj ezzel. A Real és a Barça közötti rivalizálás az egy dolog, más magánemberként itt lenni. Mindig nagyon jól éreztem magam itt, második otthonomnak tekintem Madridot.”

Piquét arról is kérdezték tervezi-e, hogy egyszer a Barça elnöke lesz.

Jelen pillanatban nagyon élvezem ezt, amit most csinálok. Szeretnék minél hosszabb ideig még a pályán lenni profi labdarúgóként.

Barcelona ereklyékből sosem elég – a szekrényed feltöltése mellett a szoba többi részét is kidekorálhatod gránátvörös-kék színekkel!