„Számomra ez jelent mindent, a karrierem csúcsát, és annak a tízéves gyereknek az álmait, aki már akkor a válogatott mezről ábrándozott.” – Raphinha Európába érve is több nehézséggel nézett szembe, azonban küzdeni akarása és erőfeszítései hatására sikerrel vette az akadályokat, hogy több, gyerekkori álmát is megvalósítsa, olyan álmokat, melyek mostmár nem csak az övéi, hanem a barátaié, a kerületé, egy egész városé.
„…viszont mielőtt ez az álmom valóra vált volna, rengeteg minden történt. Azt gondolom, hogy a legfontosabb és legmeghatározóbb döntés az volt, hogy eljöttem Rennes-ből a Leedsbe.
Körülbelül 20-30 percem volt eldönteni, hogy elköltözzek az egész életemmel együtt. Nem sok, igaz? A 19/20-as szezonom nagyon jól sikerült a Rennes-ban, a csapat életében először bejutottunk a Bajnokok Ligája csoportkörébe.
Sajnálatos módon, más klubok figyelmének a középpontjában voltam a hírekben, a közösségi médiában, de a Rennes-nél senki nem figyelt rám. Senki nem jött el hozzám, hogy elmagyarázza a szituációt, hogy elmondják, mi történik és mi történhet. Sötétben tapogatóztam, és bevallom, cserben hagyva éreztem magam.
Nem sokkal később a Reims ellen, ahol nagyon jó meccset játszottam, és még gólt is lőttem, az elnök és az igazgató félrehívtak egy terembe, elmondták, hogy mi is történik, és megkértek, hogy döntsek. Így. Ott és abban a pillanatban. Nem várhattam még másnapig sem, mert az átigazolási piac zárt.
Azt mondták, hogy boldogok lennének, ha maradnék a klubnál, de ugyanakkor elfogadnák és elégedettek lennének azzal is, ha elhagynám a Rennes-t. Beszéltem az ügynökömmel és a családommal, hogy gyorsan dönthessek a jövőmről. Elég bonyolultnak tűnt íly módon eljönni onnan, de ugyanakkor… A Premier League-ről volt szó, egy bajnokság tele olyan sztárokkal, akiket korábban csillogó szemmel követtem. Ez volt az álmom gyerekkorom óta.
És ha azt vesszük, a választásom nem is lehetett volna jobb. Nagyon jó érzés volt a Leeds mezét magamra öltenem. Bielsával dolgozhattam, aki nagyon sokat vár, és tárt karokkal fogadott. Az az igazság, hogy szeretek ilyen nagy igényű emberekkel együtt dolgozni.
A csapat tudta, hogy mikor van itt az ideje a játéknak, persze csak az edzések szünetében, mert a pályán kiszúrta a hibákat. A Premier League minőségi játékosok által fémjelezett bajnokság, ennek ellenére sikerült azt csinálnom, amit a legjobban szeretek: cselezni. Az edzéseken visszafogottabb vagyok, nem cselezem le a csapattársaimat. Próbálom az alap dolgokat gyakorolni, a taktikára koncentrálni, és mindent visszatartok a meccsekre, azt szeretem a legjobban, élesben. Nehéz volt a gólszerzés, de a mágiámnak köszönhetően néhány dolgot meg tudtam csinálni a pályán.
És ezidőtájt megtörtént az, amiről mindig is álmodtam. Nem, nem is ez a megfelelő kifejezés: az, amit mindig is terveztem.
Nehezen találsz olyan brazil játékost, aki ne a válogatott mezéről álmodna. Én ezt tervezgettem, mióta 10 éves voltam, minden évben, minden edzésen, minden meccsen erre készültem. Én nem tudom befolyásolni a döntést, de azt, hogy mindig a legtöbbet hozzam ki magamból, igen.
Mindig velem volt, az, hogy ha egy nap megtörténne, hogy behívnak, nagyon boldog lennék, de emellett készen is állnék rá. És a dolgok megtörténnek. Most nem csak a saját, hanem a gyerekkori barátaim, egy kerület, egy város álmait élem.
Felölteni a brazil válogatott mezét olyan emberek mellett, akikért rajongtam is felér egy álommal, hát még játszani és gólokat szerezni. Soha nem fogom elfelejteni azt az Uruguay elleni meccset, ahogy az első két gólomat szereztem a válogatottban. Egy olyan éjjel volt, aminek nem akartam, hogy vége szakadjon, számomra örökké tarthatott volna.
Amikor megkérdezik tőlem, hogy gondoltam-e volna, hogy elhagyom a Leeds-et a világ legnagyobb klubjáért, ami a Barcelona, és bemutatkozhatok a válogatottban egy éven belül, azt mondtam volna, hogy nem csak gondoltam volna, hanem tettem is érte, hogy így legyen. Rengeteg erőfeszítéssel és összpontosítással elértem valamit, amit mindig is szerettem volna.
Több ajánlatom is volt a Leedsben töltött idényem után, de pontosan tudtam, melyiket szeretném igazán. A gyerekkori példaképeim mind a Barcelonában játszottak, így ez volt az álmom, hogy idejöhessek, és nem spóroltam az erővel, hogy ezt elérjem.
Meséltem már a családom és Ronaldinho Gaúcho kapcsolatáról, ő az egyike azoknak a példaképeimnek, akik ebben a mezben játszottak. Nem tudtam vele beszélni, mielőtt idejöttem, de biztosra veszem, hogy azt mondta volna, hogy kövessem az álmaimat.
Álmokról beszélve, nem is a behívást vártam, mindig is a világbajnokságra koncentráltam. Számomra ez jelent mindent, a karrierem csúcsát, és annak a tízéves gyereknek az álmait, aki már akkor a válogatott mezről ábrándozott.
A végső kerethirdetés napján, azok mellett az emberek mellett szeretnék lenni, akiket szeretek, ez egy különleges pillanat lesz, amit a közelükben szeretnék megélni. Ezután szeretnék egy tökéletes világbajnokságot magam mögött tudni és hazavinni a kupát. Mindent meg fogok tenni december 18-án, hogy megünnepelhessük Brazília hatodik világbajnoki címét.”
Ez az írás az UOL Esport brazil portálon 2022.09.16-án megjelent „Não me desvirtuei” című riport fordításának második része. Az első rész itt olvasható.
***
