Cesc Fàbregas: „Xavi? Ha egy ilyen pozitív személyre hatással van, akkor az azt jelenti, hogy a nyomás nagyon nagy”

A korábbi Barça-játékos, az olasz Serie B-ben szereplő Como edzője a Catalunya Ràdio műsorában beszélt az első tapasztalatairól a kispadon és Xavi júniusi távozásáról.

Cesc Fàbregas tavaly nyáron akasztotta szögre a stoplisát az olasz Comónál, ahol ifjúsági edzőként kezdte edzői pályafutását, és ahol november óta az első csapatot irányítja a Serie B-ben. A Barça korábbi ifjúsági, valamint 2011 és 2014 között első csapatban szereplő játékosa a Catalunya Ràdio ‘Tot Costa’ című műsorában adott interjúban beszélt arról a kispadról, amely Xavi Hernández távozásával júniusban megüresedik, mint bejelentette.

Vajon egy nap csatlakozok-e majd a Barcelonához? Ezt sosem lehet tudni. Úgy gondolom, hogy előbb fel kell nőnöm a feladathoz, lépéseket kell tennem… Ezért vagyok boldog ott, ahol vagyok, mert nincs rajtam túl nagy nyomás” – mondta, úgy vélve, hogy „végül is megítélhetnek, mondhatják, hogy nagyon jó vagy, vagy nem, de végül is az a munka számít, amit nap mint nap végzel….. Vannak olyan edzők, akiket úgymond nem tartanak számon az emberek a legjobbak között, de látod őket nap mint nap dolgozni, és azt gondolod: ez egy tévedés. Jól kell érezned magad a bőrödben.”

„Sok éve vagyok a futballban, mindent láttam már, és az az igazság, hogy nehéz bármin is meglepődni.  Xavit mint embert és mint játékost ismerem, de mint edzőt nem. Ő egy nagyon pozitív ember, vidám, mindig a legjobbat akarja a csapata számára, és győzni. Mindig hisz abban, amit csinál és előre tekint. Úgy gondoltam az érkezésekor is, hogy a Barçának szüksége van egy ilyen emberre. Ha megnézed a Barcelona meccseit, sok fiatal srácot látsz, Koeman is felhozta ugyan Pedrit, Gavit vagy Araújót, de Xavi egy másik szintre emelte őket, egy lépéssel előrébb. Nem a legkönnyebb időszakban érkezett, de ez a Barça, a világ három legnagyobb klubjának egyike, és végül is, ha ennek a klubnak a nyomása hatással van egy olyan pozitív személyre, mint Xavi, akkor az nyilvánvalóan azt jelenti, hogy a nyomás nagyon nagy” – mondta.

A Barça kispadjára esélyes személyek között emlegetik Thiago Mottát, akit Cesc edzőként figyel a Serie A-ban: „A Bologna olyan dolgokat csinál, amit a Barça az elmúlt években nem, ráadásul ismeri a klubot, és nagyon tetszik a csapatainak a futballja. Biztos vagyok benne, hogy tudna alkalmazkodni a Barça rendszeréhez. Nagyon sokat bizonyított már.”

Ami a Barça és a Napoli találkozását illeti a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, Cesc úgy véli, hogy „a Barça egy kicsit jobb. A Napoli képes nagyszerű meccset játszani, de következetesen ezt a formát nem tudja több meccsre átvinni. Természetesen vannak jó játékosaik, de számomra a Barça a favorit.” – zárta a gondolatait.

***