Piqué: több, mint egy futballista

A klasszis hátvéd az intelligenciájának köszönhetően az üzleti világban is érvényesül

Gerard Piqué nem csupán egy világklasszis hátvéd, aki már lassan egy évtizede – kisebb-nagyobb hullámvölgyeket leszámítva – a legmagasabb szinten teljesít, de egyben egy nyitott személyiség, akit inspirál és motivál az üzleti élet is. Legújabb sikere, hogy a Nemzetközi Tenisz Szövetség elfogadta a labdarúgó cége által benyújtott javaslatot a Davis-kupa új lebonyolítási rendszerét illetően. 

Amint arról csütörtökön beszámoltunk, Gerard Piqué a klub engedélyével kihagyta az együttes tréningjét. Nyilvánvalóan erre senki sem kapta fel a fejét, hiszen családi ok vagy egy-egy elintézendő  adminisztrációs ügy is állhat ilyenkor a háttérben. Piqué azonban több, mint egy futballista, így nála természetesen más volt az ok, nevezetesen az, hogy az Egyesült Államok keleti partvidékén található Orlando városába utazott a Nemzetközi Tenisz Szövetség által tartott eseményre.

 

 

Ezen az eseményen dőlt el ugyanis, hogy a jövőben a Davis-kupát milyen formátumban bonyolítják le, és amennyiben lesz változás, úgy melyik cég kapja majd meg a jogokat arra, hogy véghezvigye a kívánt változásokat. A labdarúgó a ‘Kosmos’ névre hallgató vállalatával pályázott a projektre, és a cégtulajdonos Piqué úgy érezte, hogy jelen kell lennie a mindent eldöntő szavazáson, ami előtt ő maga tartott még egy utolsó előadást arról, hogyan is reformálnák meg a vállalatával a Davis-kupa lebonyolítását.

Szombaton bajnoki meccset játszik a csapat a Deportivo Alavés ellen, mely az elmúlt években ráadásul egy-két alkalommal már meg is tréfálta a Barçát, így egyáltalán nem normális, hogy egy profi labdarúgó 10.000 kilométert megtegyen csak az odaúton. Ennek ellenére az egyesület vezetősége engedélyezte a játékosnak az utat, mert spanyol lapértesülések szerint Bartomeu elnök és a vezetők nem felejtetették el azt, amit a játékos tett a klubért az elmúlt években.

Ez alatt nem csak a pályán nyújtott teljesítményt kell érteni, ugyanis egy profi labdarúgót azért fizetnek, hogy focizzon. Nyilvánvalóan ez is szerepet játszott, de Piqué sokkal inkább annak köszönheti a különleges bánásmódot, mert az egyesületnek a gazdasági területen is segített az elmúlt években, így például nagy szerepet vállalt a Rakutennel való megállapodás tető alá hozatalában. Amint az ismeretes, a katalán klub 55 millió eurót kap évente ennek az egyezségnek köszönhetően. Mi több, a Rakuten tulajdonosa, Hiroshi Mikitani szerepet vállalt Piqué fenti projektjében is, ami egy újabb ok arra, hogy a Barcelona ne gördítsen akadályt a játékos ezen üzleti lépése elé.

Piqué már korábban is bejelentette, hogy a jövőben el tudja magát képzelni a Barcelona elnöki székében. Mindene megvan a poszthoz.

Mióta az eszed tudod, már igazi culé vagy, és a Barçának szurkolsz? Hiányzik egy közösség, ahol ezt a rajongásodat kiélheted? Akkor az első hivatalos magyar szurkolói klub, a Penya Blaugrana Budapest a te helyed! A belépés előtti teendőkről, valamint információ a penyáról az alábbi képre kattintva!