Giuly: Az Aranylabdát Barcásnak kell kapnia””

NYILATKOZATOK

Bár Ludovic Giuly neve is szerepel az Aranylabda szavazás ötvenes listáján, a francia egyáltalán nem tartja magát esélyesnek a díjra, a tavalyi monacói menetelése ellenére sem. Viszont úgy véli, hogy vagy Deco, vagy Ronaldinho megkapja az elismerõ trófeát.

Az Aranylabdát egy Barcelona játékos fogja kapni, s nekem nagy megtiszteltetés lesz, hogy mellette játszhatok hétrõl-hétre. Deco megnyerte a Bajnokok-Ligáját, Ronnie pedig egy egészen kivételes futballista, akinek viszont nincsenek trófeái. Kettõjük közül egyik lesz a gyõztes, de azt nem tudom melyikük” – bonyolódott jóslatokba Giuly.

A francia szélsõ magáról nyilatkozva elmondta, hogy nagyon jót tett az önbizalmának a Depor elleni mérkõzés, ahol ismét a sérülése elõtti szinten tudott futballozni. A válogatott játékos elmondása szerint egyre jobb fizikai állapotba kerül, s nem aggasztja az, hogy az utóbbi találkozókon nem tudott betalálni. „Ha az ember megérzi a góllövés ízét, minden nap újból át akarja élni, de a legfontosabb akkor is a csapat gyõzelme marad.”

A közelgõ El Classicóról egyelõre nem akart beszélni a villámléptû támadó, s mint mondta, egyelõre csak a Betis foglalkoztatja: „Még nem akarunk az El Classicóval foglalkozni, mert most csak a Betis jár a fejünkben. Ez is egy nagyon fontos mérkõzés, és szükséges, hogy Sevillában is nyerni tudjunk” -fejezte be Giuly.”