Rijkaard: Ne sétáljunk be a csapdába

ELÕZETES

Frank Rijkaard a holnapi Málaga elleni bajnoki mérkõzés elõtt kifejtette, a Málagát nem szabad a tabellán elfoglalt pozíciója alapján megítélni, mivel a déliek bárkire veszélyesek lehetnek.

A holland szakember szerint Gregorio Manzano gárdája sokkal jobb annál, mint amit a jelenlegi 18. helyük mutat. A Málaga remekül kezdte az idényt, de most már hét mérkõzés óta nem tudnak nyerni, s a góllövés is komoly gondokat szokott okozni az együttesnek. Rijkaard szerint viszont nem szabad leírni az utóbbi idõben rossz formában produkáló vendégeket, mert kiváló játékosok alkotják a gárdát, akik bármikor képesek lehetnek ismételten szárnyalni. Remek játékosaik a szezon elején sorra jó eredményekhez segítették csapatukat. Erre most is egy szempillantás alatt képesek lehetnek. Beszéltem a megfigyelõimmel, akik szerint a Málaga most sem játszik rosszul, csak a pontokat nem tudja megszerezni, s így a táblázaton elfoglalt helyük egyértelmû csapda” -mondta Rijkaard figyelmeztetve, hogy együttesének nem szabad álmosan játszania.

A szakvezetõ még kitért a csapatösszeállításra is annyiban, hogy megjegyezte; Giuly sérülése miatt nem fog változtatni a gárda szerkezetén. Bár személyi kérdésekrõl nem nyilatkozott a holland, az nagyon valószínû, hogy Iniesta kerülhet majd a francia szélsõ helyére. A mester holnap estére készülõ csapatában egyébként a sérülések folytán ezúttal öt B csapatból származó játékos van.

Rijkaard Málaga ellen készülõ kerete: Deco, Valdés, Márquez, Xavi, Iniesta, Puyol, Sylvinho, Belletti, Oleguer, Eto’o, Ronaldinho, Van Bronckhorst, Fernando Navarro, Rubén, Damià, Messi, Verdú és Javito.”