Puyol játszana a Real ellen

Akaratereje lehet a döntõ

Carles Puyol, a Barcelona csapatkapitánya kijelentette, hogy mindenképpen szeretne részt venni a Real Madrid elleni bajnoki mérkõzésen. Bár a Szerbia-Montenegró elleni válogatott találkozón megsérült, akaratereje segítségével azonban mégis idõre felgyógyulhat, s a csapat karmestere lehet. Lluís Til, a Barcelona orvosa szerint a játékosra két-három hét kihagyás várhat, s nem biztos, hogy a játékos teljesen felépül április 10-ig, azonban mentalitásának, a sporthoz való hozzáállásának és akaraterejének köszönhetõen mégis ott lehet a csapat védelmében.

A kapitányt tegnap megröntgenezték a csapat orvosi központjában, s megerõsödött Genaro Borrásnak, a spanyol válogatott orvosának a diagnózisa, mely szerint Puyol rosszul esett, amikor le akarta kezelni a labdát. Ennek a sérülésnek a gyógyulási ideje legtöbbször kettõ, esetleg három hét.
A játékos azonban mindenképp játszana, de ennek Til doktor nem igazán örül: Bár fizikailag teljesen rendben van, hogy az edzéseken részt vegyen, s játsszon, sérülése miatt azonban be kell tartania néhány elõírást, s pihennie kell. ” A Barca csupaszív játékosának akarata azonban annyira erõs, hogy már többször is segített neki megtenni a lehetetlent, s talán most is sikerülhet lerövidítenie lábadozását.
Puyolt nem igazán érdekli, hogy a csapat már 11 ponttal vezet, s hogy nyugodtan kihagyhatná a mérkõzést, mindenképp játszani szeretne, s ezért egy gyorsított eljárással gyógyítják térdét. Ennek elsõ szakaszát Til doktor kötésekkel, masszázzsal, jéggel s egyéb orvosságokkal már tegnap letudta, így jöhet a második szakasz, különbözõ erõsítõ gyakorlatokkal segítenek az izületet megerõsíteni. Ez azonban nem egyszerû dolog, az orvos szerint pár napot igénybe vehet.
„Nagyon szigorúak leszünk, s amíg nincs jól, addig nem engedjük játszani.” Puyol sérülése most második fokozatú, egyel nagyobb, mint amelyet 2003 november 30-án szedett össze, éppen a Real elleni mérkõzésen, ráadásul ugyanerre a térdére.
Az orvosok szerint háromból egy játékosnak sikerülhet ennyi idõ alatt meggyógyulnia, s ez még egy ok lehet, amiért Puyol akár az élete árán is magán tartja majd a mezét április 10-én.”