Terítéken José Mourinho
A Chelsea – Barca BL párharcokat követõen ismét egy mondatban lehet olvasni a portugál tréner és az FC Barcelona labdarúgó csapatának nevét, ha fellapozzuk a különbözõ orgánumok sportoldalait. Csak ezúttal pozitív vonatkozásban.
Nagyot fordult a világ Katalónia szívében. Kétszeresen is. Egyrészt, igencsak inog a kispad Frank Rijkaard alatt, amelyre korábban csak barcelonai ténykedése elsõ idényében volt példa. Mára azonban egyre szélesebb rétegek követelik a fejét az idegenben mutatott impotens játék miatt, és ami ebbõl a szempontból még lényegesebb: immáron házon belül sincs meg felé a mérhetetlen bizalom. Olyannyira, hogy fokozottabban figyelnie kell a pluszkilókra, ha nem akarja magát a bizonyos ülõalkalmatosság tövében találni… Másodsorban azért, mert Barcelonában az eddig meglehetõs közutálatnak örvendõ José Mourinhót látnák legszívesebben a culék a holland mester idõ elõtti távozása esetén az edzõi bársonyszékben.
Errõl árulkodik ugyanis az El Mundo Deportivo honlapján közzétett szavazás is, ahol a lehetséges Rijkaard-utódok kerültek napirendre. Az eredmény meghökkentõ, a közel harmincezer voksoló 42 százaléka a Chelsea egykori edzõje mellett foglalt állást. Sõt! Ennél messzemenõbb következtetéseket is levonhatunk, hiszen a Getafe otthonában elszenvedett már-már megalázó vereség utáni órákban a kérdésre a „maradjon Rijkaard” válasszal is élhettek a szurkolók. Ezen a véleményen az olvasók mindössze 23 százaléka volt, vagyis a sociók több mint háromnegyede a holland edzõ leváltása mellett kardoskodott! Úgy látszik, az ezerfejû cézár megunta Rijkaard tutyimutyiságát és egy keménykezû mesterre bízná a gránátvörös-kék gárda gatyába rázását. Jelen esetben Mourinhóra.
Mégsem ilyen egyszerû a képlet, hiszen sok „Rijkaard-ellenes” kifejezetten rossz szemmel nézné a portugál ténykedését. Azok, akik szemében a kirohanásairól, flegma nyilatkozatairól, de a kétségtelenül hatalmas szaktudásáról elhíresült edzõ személye és a Barca szellemisége nem fér össze. Szerintük a cél nem (mindig) szentesíti az eszközt. Mourinho alkalmazása esetén pedig biztosak lehetünk abban, hogy minden a sportszerûség határát súroló, esetleg át-meg átlépõ fegyverarzenált be fog vetni a siker érdekében. Való igaz, a kétkedõk malmára hajthatja a vizet az, hogy az esetleges eredményesség önmagában kevés (?) a mindig szórakoztató és szerethetõ futballt a zászlajára tûzõ katalán óriásklub életében. Valahogy úgy tudom magamban modellezni ezt a szituációt, mint három feldobott pénzérmét, ahol az egyik a látványosságot, a második az eredményt, a harmadik a klub presztízsét szimbolizálja. Valljuk be, nehéz elképzelni, hogy mindhárom érme a szurkolók számára kedvezõbb oldalát mutassa a külvilágnak, ha az edzõt José Mourinhónak hívják…
A kérdés már csak az, hogy valóban ennyire szigorúak a szurkolói elvárások? Akkor is prüszkölnének a „Mourinho-gyalázók”, ha közönségszórakoztató futballal sikert sikerre halmozna a Barca, de a gárda PR-ja nem lenne olyan rózsás, mint jelenleg? Vagy akkor is, ha sorban nyernék a bajnoki címeket és a jófiúvá átvedlett Josénak egyetlen beszólás sem hagyná el a száját, viszont nem szereznének annyi gólt a kedvencek? Ugye nem? Nem véletlenül hagytam ki a harmadik lehetõséget, amikor hiányoznak a trófeák a vitrinbõl. Azt ugye sokkal nehezebben lehetne megemészteni? Úgyis ez a lényeg, a többi már csak körítés. A három közül pedig ez a legbiztosabb pont Mourinho esetén, az eredményesség.
Vagyis, hogy visszatérjek az eredeti kérdéshez. Úgy tûnik a határok meglehetõsen elmosódtak, nem tudjuk egyértelmûen bekategorizálni egyik végletbe sem. Lehet szeretni, lehet nem szeretni, egyet azonban nem lehet: nem elismerni. Abban is biztosak lehetünk, hogy ha a katalán csapat a luzitán szakemberrel az élén venné fel a versenyt Spanyolország és Európa legjobbjaival, akkor maximálisan kihozná magából és a tanítványaiból a tudásuk legjavát, amelyet Rijkaardnak nem mindig sikerült…
Írta: grecki
