Pep Guardiola a mennybe megy

…avagy egy sikeres idény margójára

Véget ért a szezon, mostantól nem lesznek szokásos szerda-szombat ritmusban megrendezendõ mérkõzések, nem lesz mirõl beszélni, nem lesznek gólzáporos gyõzelmek vagy éppen izgalmas döntetlenek. De – többek közt a triplázás hatására – még hetekig, sõt, hónapokig megy majd a visszaemlékezés a Barcelona felejthetetlen, 2008-09-es szezonjáról. Ezzel kapcsolatosan írt egyik Olvasónk is egy „blog bejegyzést”, aki a véleményének a középpontjába Josep Guardiolát, a Barca tavaly nyáron kinevezett fiatal szakemberét és a katalán mester folyamatosan emelkedõ népszerûségi indexét tette.

A kinevezés

Amikor 2008 májusában Josep Guardiola i Salát kinevezték az FC Barcelona edzõjének, tett egy elég hosszú, velõs és érzelmekkel teli nyilatkozatot. Ebben azt fejtegette, hogy hatalmas megtiszteltetés a számára, hogy egykori Klubja vezetõedzõje lehet. Elmondta még, hogy teljesen új alapokra kívánja helyezni a Csapat mûködését, belsõ életét, kinyilvánította azon szándékát, hogy Ronaldinho, Deco és Samuel Eto’o szolgálataira nem tart igényt. Leszögezte, hogy õ lesz a fõnök, az igazolások terén az õ szava lesz a mérvadó. Emellett elmondta ennek a posztnak a fontosságát, rávilágított a nehézségekre, és a közönség által támasztott elvárásoknak való megfelelés buktatóira. Tisztában volt vele, hogy egy zaklatott idény után, amibe a múlt nyáron Laporta is majdnem belebukott, a szurkolók türelmetlenek lesznek, és nem adnak idõt. Hiába új edzõ, hiába a változások, egyszerre eredményt kell produkálnia, mert egy ekkora Klub nem engedheti meg, hogy újabb sikertelen idényt produkáljon.            Ígéretet tett, hogy a szurkolók egy új, más mentalitású Barcelonát fognak látni, amihez kérte Mindenki segítségét. Az eredmények õt igazolták – ez nem lehet kérdéses, nem képezheti vita tárgyát.

Saját elvárásaim, gondolataim 2008 nyarán

Amikor kinevezésérõl tudomást szereztem, picit meglepõdtem – na jó, nagyon. Úgy vélem, nem voltam ezzel egyedül. Innen Magyarországról nem láthattunk bele a Klub belsõ életébe, Laportáék gondolataiba. Kinevezésével az elsõdleges szempont egy katalán ember partvonal mellé állítása volt. De, mint tudjuk, ez nem mindig sikerült – gondoljunk csak Serra Ferrer, Carles Rexach esetére, õk sem váltották be a hozzájuk fûzött reményeket. Én magam eléggé szkeptikus voltam ‘Pep’ edzõi kinevezésével kapcsolatban. A múlt nyáron úgy gondoltam, hogy kellõ tapasztalat híján nem biztos, hogy képes lesz megbírkózni a Barça nagy csapatának irányításával. Az az egy év, amit még a Barça „B” néven futó tartalék együttes élén eltöltött, nem biztos, hogy megfelelõ tanulóidõ volt egy ekkora feladat ellátására. Ennek a múlt nyár elején rendszeresen, és határozottan hangot is adtam a honlapon – erre mindannyian emlékezhettek. Ugyanakkor a szezon kezdetére elfogadtam a döntést, megbarátkoztam a gondolattal, hogy Pep lesz a csapat edzõje – mi mást tehettem volna?

Akkor december közepéig adtam neki, úgymond türelmi idõt a bizonyításra. Addig nem is véleményeztem, passzívan és visszafogottan figyeltem a mûködését. December közepére aztán magam is beláttam, hogy a Klub vezetése helyes döntést hozott. Az új edzõ új csapatot épített, amely még csak halvány momentumaiban sem hasonlított a 2007/08-as Barçára. Mi vezetett el ehhez? Milyen lépcsõfokokon keresztül jutott el ide a Csapat? Milyen összetevõk által változott ekkorát a világ a Nou Campban? Erre szeretnék választ adni a következõkben. Ez szigorúan a saját véleményem, a saját gondolataimat tükrözi, amellyel lehet vitázni, és lehet vele egyetérteni.

Mikben hozott újat Pep?

Belsõ rend:

Kinevezésekor elég egyértelmûen kinyilvánította, hogy „Ki az Úr a háznál”. Már elsõ nyilatkozataiból tudni lehetett: új szelek fújdogálnak mostantól a Klub háza táján. Határozottan szakított az elmúlt évek rendszerével, és a saját maga által alkotott rendszabályok szerint alakította a Csapat mindennapjait. Mindenki érezhette, tudhatta: a Frank idején megszokott stílus, barátságos viszony a múlté. A játékosok már a munka elején tisztába kerültek azzal a tudattal, hogy Pep nem „haver”, nem „barát”, hanem õ a „Fõnök”. Az õ szava szent, amit õ akar, annak kell lennie, és ahogy akarja, úgy lesz. Vége a rijkaardi „bratyizásnak”, a „Hello Mester”-nek. Szigorúan elkülönített viszonyok léptek életbe, az egymás mellé rendelt szerepkört felváltotta a fölé- és alárendelt viszonyrendszer. A belsõ rend további erõsítését szolgálta a „fekete bárányok” – by José Edmilson – eladása. Elsõ vezetõedzõi nyilatkozatában hitet tett R10, Deco és a kameruni csatársztár távozása mellett. Hogy nem a levegõbe beszél, az hamar kiderült. A portugál renitens a Chelsea-be igazolt, míg a brazil „szambakirály” a milánói piros-feketékhez ment. Sokáig úgy tûnt, hogy a kameruninak sincs maradása. Samu azonban beállt a sorba, még keményebben edzett, az elõszezonban termelte a gólokat – jó fiú lett. Maradásában az is szerepet játszhatott, hogy nem volt olyan elitalakulat, amelyik a kivásárlási árat, és a magas fizetést ki tudta, ki akarta volna pengetni. Így Samu maradt – mindannyiunk legnagyobb örömére.

Deco és R10 távozásával rend és nyugalom lett úrrá az öltözõben, ami nagyban hozzájárult a sikerekhez, és a Csapat körüli nyugodt légkörhöz. Megszûnt a belsõ kohéziót bomlasztó erõ, megszûntek az éjszakába nyúló bulizások, az edzésekrõl való lógások, vagy lagymatag edzésmunkák. Persze, a két játékos érdemeit, eredményeit elvitatni, vagy kisebbíteni nem akarom – hisz sokan tudják, ismerik R10 iránt érzett szenvedélyes rajongásomat. Ez mostanra sem változott, csupán reálisan gondolkodva elfogadtam a távozásának szükségességét. Erõsítették a csapategységet a bevezetett szigorú szabályok. Pep szinte katonai fegyelmet tartott, semmiféle lazaságot nem engedett. A játékosok pedig vevõk voltak rá. Senki nem panaszkodott, nem „nyávogott”, hanem beállt a sorba. Még a mindig ‘hisztizõ’, ‘dúrcáskodó’ Eto’o is. Ha valaki elkésett az edzésrõl, akár egy percet is – következménye lett. Hívják az illetõt Messinek, Victor Sáncheznek vagy Xavinak – az egyenlõ elbírálás elve ugyancsak a belsõ egyensúlyt volt hívatva fenntartani.

Mentális megújulás:

Kézzel ez a leginkább megfoghatatlanabb tényezõ, mégis az egyik legfontosabbnak gondolom. Fontos dolog a megfelelõ fizikai felkészítés, alapvetõ a kondicionális fittség, de a lelki tényezõk legalább annyit nyomnak a latban. Ahogy a latin mondja: „Mens sana in corpore sano” – Ép testben, ép lélek. Pep kinevezése után mindent megtett azért, hogy a hitét vesztett csapatot felrázza, a letargiába került játékosoknak új impulzusokat adjon.  Reményt ébresztett bennük az új sikerek eléréséhez, amire Xaviék pozitívan reagáltak. A mentális felkészítés során nagy hangsúlyt fektetett a pozitív szemléletre. Amint elkezdõdött az elõszezon látszódott, hogy a Csapatnak erõs tartása van. A játékosok nem önmagukért harcoltak, hanem egymásért. Nem a maguk „pecsenyéjét sütögették”, hanem a közösségért dolgoztak. Ez jól látszott a gólokat követõ közös örömökben, a széles mosolyokban, egymás bíztatásában, segítésében, esetenként vigasztalásában. Elég csak az Osasuna elleni hazai meccsre gondolni, ahogy a 17 éves Marc Muniesát szerették, vigasztalták jogtalan és túlzott szigorral történt kiállítása után. Ahogy egy-egy gól után megtalálták egymást, egymásba kapaszkodtak, vagy éppen kifutottak Pephez. Ez mind-mind a szeretet, az együvé tartozás megnyilvánulásai voltak.

Meggyõzõdésem, hogy a Csapat belsõ kohéziójának visszaállásában fontos szerep jutott az újonnan igazolt brazil jobbhátvédnek. Dani Alves igazi közösségi ember, aki mindig a Csapatáért küzd, hajt és futballozik. Ezt láthattuk Sevillában is tõle, meg ennek megnyilvánulása volt az elbúcsúzása is a sevillai társaktól, szurkolóktól. A búcsúzás alkalmával elhullatott könnyek „igaziak” voltak, szívbõl jöttek. És ezt a hozzáállást nálunk is megmutatta: hétrõl-hétre csupaszív játékot láthattunk tõle, még ha néha gyengébben is játszott. Az „egy mindenkiért, mindenki egyért” elve nemcsak üres frázis volt, hanem mély tartalommal telt meg az elmúlt idényben. Az évad minden pillanatában láttuk a játékosok arcán az elszántságot, a küzdeni akarást, a hajtást. A játékosok nemcsak szavakban alkottak egy CSAPATOT, hanem tettekben is.

A rotáció alkalmazása:

A hosszú, mozgalmas szezon fitt játékosokat kíván. Ezt Pep is nagyon jól tudta, ezért a keret minden játékosát úgy készítette fel, hogy bármikor bevethetõek legyenek. Tudta jól, hogy a többfrontos menetelést csak fizikailag és mentálisan is teljes értékû emberekkel lehet abszolválni, és eredményesen lezárni. Ezt a célt szolgálta a rotáció tudatos, de nem elhamarkodott alkalmazása. A rotálást fõleg a szezon elsõ harmadában, ill. a Spanyol Kupa sorozatában alkalmazta Pep. Az elsõ 10-15 fordulóban a keret szinte minden tagjának lehetõséget adott – nem egyszer megrökönyödést, kételyt keltve a szurkolókban. Mert valljuk meg, Victor Sánchez játékát látva párszor „meghûlt bennünk a vér”. Aztán a rangadók eljövetelével már kisebb hangsúlyt adott a rotálásnak, és az ún. alapcsapatnak szavazott bizalmat. Esetenként egy-egy eltiltás, vagy kisebb sérülés közbejövetelekor változtatott a megszokott csapaton. Az idény fontosabb rangadóin, meccsein a Victor Valdés – Dani Alves, Piqué, Puyol, Abidal – Xavi, Yaya Touré, Iniesta – Henry, Eto’o, Messi összeállítású tizenegynek adott lehetõséget. Kérdés nem férhet hozzá, hogy a világ egyik legerõsebb kezdõje ez. Ugyanakkor rendszeresen játéklehetõséget kapott Sergi, Keita, Gudjohnsen, Bojan. Rafa Márquez is alapembernek számított a védelem közepének jobb oldalán – a mexikói újból azt a teljesítményt mutatta, amit 2004-06-ban megszokhattunk tõle. Pár kivételtõl eltekintve, tanári módon oldotta meg feladatát.

A rotáció arra is lehetõséget adott Pepnek, hogy a La Masia ifjú titánjait, a Barça Atletic tehetségeit felhozza a nagy csapathoz. Az elõszezonban rendszeres lehetõséghez jutott Jeffren, Victor Sánchez, Victor Vázquez, Pedrito és Sergi Busquets is. A bajnoki idény kezdetére Jeffren visszakerült az Atletic-be, a többiek a felnõtt keretnél folytatták. És azt kell mondani, hogy Sergi Busquets esetében egy igazi talentumot, egy megbízható védekezõ középpályást sikerült megismernünk. Számomra az idény egyik nagy felfedezettje, aki fiatal kora ellenére magabiztosan, egyenletesen teljesít.  Újfent bizonyítva, hogy az utánpótlás-nevelésben továbbra is élen járunk a világon. Alexanco és Luis Enrique, ill. tavaly Pep, kiváló munkát végeznek ezen a téren. Köszönet Nekik érte! A rotáció másik nagy elõnye, hogy mindegyik játékos fontos szereplõnek érezhette magát. Tudta, bármikor számolhat vele az edzõ. Senki sem érezte magát „tölteléknek”, aki csak azért van a keretben, hogy a létszámot feltöltse az edzõ. Pep mindvégig éreztette mindenkivel, Messitõl kezdve Victor Sánchezig, hogy fontos láncszeme a csapatnak. Ezért is beszélhetünk pozitívan Pep elsõ idényérõl. Merészen nyúlt az ifjakhoz, akik megszolgálták a beléjük vetett bizalmat.

Fizikai-erõnléti felkészítés:

Pep a korábbiaknál is nagyobb hangsúlyt fektetett az erõnléti felkészítés fontosságára. Tudta, az erõnlét, a fizikai tökéletesség elengedhetetlen feltétele a szezon sikerességének. A mentális felkészítés mellett nagy hangsúlyt kapott az erõnlét fejlesztése, stabillá tétele. Az alapozás az elõzõ évekhez képest erõsebb, fárasztóbb, „kínzóbb” volt. Errõl nem egyszer olvashattunk a játékosok nyilatkozataiból az elõzõ nyáron. Szinte mindenki kiemelte az újfajta erõnléti mozgássorok bevezetését, amivel az eddig eltérõ módoktól szakadt el Guardiola.

Ehhez jött az étrend „megreformálása”, tudományos alapokon való megtervezése. Ezt – nagy valószínûséggel – az angol klubok mintájából merítette. Hatása egyértelmû, és tudományosan bizonyított. Errõl ugyancsak nyilatkoztak a játékosok az elmúlt nyáron. Az orvosi stábban ugyan nem változtatott, amennyire emlékeim nem csalnak, de új instrukciókkal látta el az orvosi-pszichológiai stáb tagjait. Ennek köszönhetõen – is – lecsökkent az izomsérülések száma ebben az évadban. Pedig ezek szinte rendszeresek voltak a Rijkaard-éra alatt. Ebben az idényben is voltak ilyen jellegû sérülések – gondoljunk Iniesta combizom-szakadásaira, Rafa gondjára -, de ezek rövidebb lefolyásúak voltak, és a játékosok hamarabb felépültek belõle. Frank idején hónapokra dõltek ki a játékosok, idén ez nem volt ilyen aggasztó, és hosszú idejû. Ez is hozzájárult a sikerekhez.

A munka gyümölcse – örömeink oka

Következzék hát a diszkusszió, a következtetések levonása. Az eredményeket mindannyian ismerjük: La Liga, Copa del Rey, és mindezek megkoronázásaként a BL-gyõzelem!!! Maga az eredménysor is csodálatra méltó! A szurkoló csak a legnagyobb örömmel tud visszagondolni a szezonra, és csak szuperlatívuszokban szólhat a Csapatról, Peprõl és Vilanováról. A „Tricampeónes” együttese közel került az 1952-es „Ötkupás Barça” nagyságához. Sõt! Bizonyos mértékig meg is elõzte, hisz a BL-ben aratott gyõzelem, többet ér a Copa Eva Duarte és a Martini Rossi Kupa megnyerésénél. A Barcelona idei játéka, góltermése a hõskor idõszakát idézte, amikor a csapatok még minél több gól elérésére törekedtek. Nem pedig arra, hogy ‘csak ne kapjunk gólt’. Akkor nem a gól elkerülése, hanem a gól lövése volt a cél. A szórakoztatás. Nos, a Pep-fiúk ezt hozták vissza a Camp Nouba, ezt csempészték bele mindennapjainkba. És ezért nem lehetünk elég hálásak nekik. Nemcsak a gyõzelemre, hanem a szép, attraktív játékra is törekedtek. Egy-egy fellépésüket színházi elõadássá varázsolták, ahol a szurkolókat szakértõ közönségnek tekintették! És a nézõk ezért hálásak lehetnek a megszületett Pep Team-nek.

Mi, akik végigkövettük az idényt, emlékezhetünk a gálák sorára. A bajnokságban a gijóni 6-1-re, az Atlético elleni hazai 6-1-re, az Almería elleni 5-0-s gálára, a Valladolid elleni 6-0-ra, a Valencia elleni hazai négyesre, a Depornak gurított öt gólra, a Málaga elleni, hazai 6-0-s gálára, de a legszebben a madridi 6-2 csillog!  A BL-ben ötöt lõttünk a Baselnek, a Sportingnak és a Lyonnak, négyet a Bayernnek. A Chelsea ellen szenvedtünk, de a döntõ fontosságú meccseket nemcsak magabiztosan hoztuk, hanem szép játékkal „fejeltük meg”. Mindezekre nagy örömmel tudunk emlékezni, és a holtszezonban elég lesz elõvenni a meccsrõl készült felvételeket, és újra átélni a korábban érzett örömöket. Pep nemcsak gyõzni tanította meg a fiúkat, hanem szép játékkal nyerni is. A gyõzelembe vetett hit visszaadásával új életre keltette a Barça-drukkereket, akik még sokáig emlékezni fognak erre a szezonra.  Pep újat hozott, mentalitásban, hozzáállásban, rendben – és ez elnyerte ‘méltó’ jutalmát. Amelyik sorozatban elindultunk, azt megnyertük. Ennél tökéletesebb szezont nem lehet produkálni. Épp ezért lesz nehéz dolga a következõkben.

De mindenkit óvnék az elbizakodottságtól, a túlzott vágyaktól. Minden benne van a pakliban, a gyõzelmi széria folytatódása, és az esetleges visszaesés. Nincs garancia a sikersorozat ilyen mértékû, és ilyen látványos folytatására. Illetve van, egy: a MUNKA. Ezt Pep is nagyon jól tudja. Most az ünneplésé az idõ, de június elejétõl már a következõ szezon felépítése, elõkészítése kezdõdik meg. Mi legyünk türelemmel, várjuk ki a nyár végét, amikor minden kezdõdik elölrõl.

Az új szezonhoz kívánok a Csapatnak jó erõt, egészséget, és sérülésmentes mérkõzéseket!

CATALUNYA, TRIOMFANT!

Írta: Varga Tamás