Enrique: „Amit Alba mondott, nem ért kiállítást”

Elégedett a látottakkal | Tíz emberrel is fegyelmezettek voltak

Az FC Barcelona trénere, Luis Enrique Martínez nagyon elégedett volt az újabb bajnoki sikerrel, melyet idegenben sikerült véghez vinni a városi rivális Espanyol ellen. A katalánok mestere kiemelte, hogy a Barça 10 emberrel sem roppant meg, de kommentálta Jordi Alba ominózus kiállítását is.

Elégedett a látottakkal

„Az elsõ félidõben minden elképzelésünk tökéletesen megvalósult. Uraltuk a találkozót, jól birtokoltuk a labdát, ügyesen presszionáltunk és sikerült látványos gólokat szereznünk. A második félidõben annak ellenére, hogy 10 emberre fogyatkoztunk, volt tartásunk és fegyelmezettek voltunk, és csak kevés esélyt adtunk az Espanyolnak a gólszerzésre. Rendben volt a védekezésünk is, jó meccset játszottunk, elégedettek lehetünk.”

Egyre közelebb a Liga vége

„Már csak öt mérkõzésünk van hátra ebbõl a rendkívül kemény bajnokságból, de a hátralevõ meccsek egyenként kulcsfontosságúak lesznek, hiszen ezek döntenek majd a bajnoki címrõl. Nem gondolom, hogy létezne könnyû, vagy nehéz sorsolás. Nagyon nehéz volt a kezdet, és irgalmatlanul kemény lesz a vége is. Meg kell nyernünk ezeket a találkozókat, mert csak így érhetjük el a végsõ célunkat!”

Jordi Alba kiállításáról

„Mindig csak ellenem… szimplán ennyit mondott Jordi. Ez a mondás semmiképpen nem ér kiállítást, a bíró meglehet, hogy egy horrorfilm-címre asszociált… De nem az én tisztem, hogy minõsítsem a játékvezetést.”

Sok sikert kíván a Celtának

„A Vigóiaknak minden meccsükhöz nagyon sok sikert kívánok, és figyelemmel követem a teljesítményüket. Ez természetesen a Real Madrid ellen sem lesz másképp, a Celta közel áll a szívemhez.”

Írta: Debreczeni Márk