Ha ma meghalljuk azt a szót, hogy játékosügynök, beugorhat többek között Jorge Mendes, Mino Raiola, Pini Zahavi neve, valamint a foglalkozáshoz kapcsolódó minden – többségében negatív – tapasztalat és híresztelés, amelyek nem feltétlenül tüntetik fel jó színben a futballvilág fontos szereplőit. Josep Maria Minguella neve kevesebbet forog a köztudatban annak ellenére, hogy a Barcelona történetének meghatározó játékosainak leigazolásában óriási szerepet játszott. Jöjjön az ő portréja, a These Football Times cikke alapján.

Josep Maria Minguella sorsa, hogy a Barcelona sokszínű és dicsőséges történelmének részéve váljon, már gyerekkorában eldőlt. A város Les Corts elnevezésű negyedében nőtt fel, a Camp Nou elődjének számító Camp de Les Corts stadion szomszédságában. Ahogyan az gyakran megesik, édesapja Barcelona-imádata átragadt rá is, így már 5 éves korában a klub pártoló tagja lett.

Minguella jogot tanult, majd később egy egyetemi futballcsapat edzője lett, amikor váratlan telefonhívást kapott. 1969 decemberében a Barcelona 4 pontra volt a kiesőhelytől a bajnokságban, ezért a klub Vic Buckinghamet nevezte ki edzőnek. Az angol szakembernek, aki korábban kétszer irányította az Ajaxot, égető szüksége volt  egy tolmácsra, mivel egyáltalán nem beszélt spanyolul.

A vonal másik végén Héctor Carrera, a Barcelona titkára várakozott, aki olyan embert keresett, aki egyaránt érti az angol nyelvet és a futballt. Habár Minguella angolja igen gyenge volt, az Angliában eltöltött két nyár dacára, azt tette, amit minden rajongó tenne: mindenfajta hezitálás nélkül elfogadta az állást, és azt tervezte, hogy megtanul mindent, ami kell. Másnap kora reggel nagy lépésekkel, mindenfajta megilletődöttség nélkül sétált be a Camp Nou öltözőjébe, és magabiztosan mutatkozott be angolul Buckinghamnek.

A korai nyelvproblémák ellenére Minguella és az angol mester között szoros kötelék alakult ki. A szezon első felében mutatott gyenge játék javulni kezdett, a csapat pedig végül az ötödik helyen fejezte be a bajnokságot. A fejlődés a következő szezonban sem állt meg: az 1970/71-es szezonban a második helyre futott be a gárda, ugyanannyi pontot szerezve, mint a bajnok Valencia, mely csupán az egymás elleni eredmények miatt örülhetett az aranyéremnek.

A Király-Kupa elődjének számító Copa del Generalísimo megnyerése ellenére Buckingham a szezon végén lemondott egészségügyi problémák miatt. Buckinghamet a holland Rinus Michels váltotta, akire minden idők egyik legjobb trénereként tekintenek a mai napig. Minguella emelkedése folytatódott: tolmácsból az első csapat segédedzője lett. Jimmy Burns 1999-ben megjelent „Barça: az emberek szenvedélye” című könyvében már-már becsmérlően írta azt róla, hogy „egy messziről jött senki, aki először bedolgozta magát a klub infrastruktúrájába, először tolmácsként, aztán mint az edző segítője.”

A Barça 1974-ben megnyerte a spanyol bajnokságot, 14 év után először. 1975-re azonban az edző és a vezetőség eltérő véleményen voltak a jövőt illetően, Minguella pedig új kihívásokat keresve a Hercules klubigazgatója lett.  Az együtt töltött négy év alatt Minguella rengeteget tanult Michelstől, a tanulás pedig Alicantéban is folytatódott. A mester és tanítvány viszonynak köszönhetően eltanulta, mi az edző feladata a pályán és azon kívül, hogyan kell a játékosokat edzeni, és hogyan kell a szerződéses ügyeiket intézni.

Ahelyett, hogy visszatért volna a Barcához vagy edző, esetleg klubigazgató legyen máshol, Minguella úgy döntött, játékosügynök lesz, habár ironikusan abban az időben ezt a foglalkozást tiltotta a FIFA, a sportra gyakorolt káros hatása miatt. Ez azonban nem tántorította el hősünket: elkezdett utazgatni, elsősorban Latin-Amerikára fókuszálva, eltökélve keresve a világfutball új csillagát.

1978-ban, annak ellenére, hogy semmilyen kapcsolata nem volt korábban a klubbal, Josep Lluís Nunez elindult a Barcelona elnöki posztjáért. Minguella gyorsan tagja lett a Nunez irányítása alatt álló „Tízek Társaságának”, és meghatározó szerepe volt abban, hogy Rexach bekerült a vezetőségbe. A korábban népszerű, a karrierje befejezéséhez közeledő katalán játékos színre lépésével Nunez óriási népszerűségre tett szert a szavazók körében, és így meg is tudta nyerni a nagyon szoros választást.

Habár népszerűsége a szurkolók körében világszerte távol állt az ideálistól, Nunez elnökségének 22 éve – a leghosszabb elnökség a klub történelmében – 30 trófeát hozott, és elindította azon szuperklubbá válás útján, amit ma ismerünk. A Nunez-éra alatt a pártolói tagok száma egy harmaddal növekedett, ami a Camp Nou bővítéséhez és a szükséges felújítási munkák megvalósítását lehetővé tették. Minguella meggyőződése volt, hogy a stadiont bővíteni kell, a szurkolókat pedig külföldi sztárok leigazolásával lehet becsalogatni. Ezen projekt első, a világot is sokkoló lépése a tinédzser Diego Maradona leigazolása volt az Argentinos Juniorstól.

1976 és 1983 között Argentínát egy katonai diktatúra uralta, amely nem igazán szándékozta olcsón adni egyik legnagyobb értékét, de legalábbis keményen küzdött érte. Minguella Buenos Airesbe utazott, hogy Maradona átigazolásáról tárgyaljon Carlos Lacoste haditengerészeti admirálissal, akinek a székhelye a rezsim legszigorúbb koncentrációs táborában volt, ahol a disszidenseket megkínozták, sok esetben meg is ölték. Minguellát távol tartották az emberi jogot sértő atrocitásoktól, miközben a busás hasznot jelentő üzletekről tárgyalt egy pohár vörösbor és steak mellett…

Mivel a rezsim Maradonát hazai földön akarta tartani, legalább az 1982-es világbajnokságig, Minguella 1981 februárjában kialkudta, hogy Diego a Boca Juniorshoz szerződjön kölcsönben. A fővárosiaknak öt millió dollárjába került az üzlet, Minguella pedig elérte, hogy nem téveszti szem elől Diegót a következő másfél évben.

A kölcsönszerződés vége felé a Barcelona érdeklődött a játékos felől, kihasználva Argentína katasztrofális gazdasági helyzetét, amely a Falkland-háborúban elszenvedett vereséggel karöltve egyértelműen jelezte a katonai diktatúra végének közeledtét. Az argentin peso harminc százalékot veszített értékéből a dollárhoz képest, amely a Barça korábban szkeptikus pénzembereit is meggyőzte.

Maradona végül 7.6 millió dollárért igazolt Katalóniába 1982-ben, a vételár teljes titokban tartása mellett, figyelemmel arra, hogy számos kétes személy adományozott pénzt az üzletre. Minguella később elmondta, hogy az ő személyes hozzájárulása nem volt jelentős, cserébe óriási hírnevet csinált neki: ezt követően „a nem mindennapi üzletek lebonyolítójaként” tekintettek rá. Furcsa módon annak ellenére, hogy milyen szerepet játszott karrierje hajnalán, Maradona a 2004-ben megjelent önéletrajzi könyvében egy szóval sem említi Minguella nevét…