A Bayern várhat a Barçára a BL-ben, ha túljut a Napolin

Kőkemény útja lenne a Barcelonának a Bajnokok Ligájában, hogyha képes lenne felülmúlni a Napolit a nyolcaddöntő visszavágóján, amit augusztus 7-8-án játszanak. Minden bizonnyal a Bayern München következne a nyolc között.

A pénteken tartott BL-sorsoláson a Barcelona nem volt kifejezetten szerencsés, talán annak örülhet a leginkább, hogy a nyolcaddöntőben továbbra is “csak” a Napoli az ellenfele, és előbb az olaszokra kell fókuszálni. De ha sikerülne továbbjutni, akkor augusztus 12-13-án a Bayern – Chelsea párharc győztese következne, ez szinte biztosan a Bayernt jelenti, mert az odavágót a bajorok már 3-0-ra megnyerték Londonban, és azóta a formájuk csak jobb lett.

Amennyiben ezt az akadályt is képes lenne venni a Barcelona – egy mérkőzéses párharcról van szó – akkor akár egy Real Madrid elleni El Clásico is jöhet, de nem ez a valószínű forgatókönyv ebben a pillanatban, mert egyik csapat helyzete és ellenfelei sem könnyűek. Ezen az ágon van még a Man. City és a Juventus is, a másik ág lényegesen könnyebbnek tűnik.

Alább megtekinthető a teljes ágrajz, minden csapat lehetséges útjával a döntőig. A BL összes meccsét a negyeddöntőtől kezdve Lisszabonban játsszák, és minden párharc egy mérkőzésen dől el. A BL döntőjét augusztus 23-án játsszák.