Dembélé egy újabb nagy lépést tett a visszatérése felé

Ousmane Dembélé hat hónapot hagyott ki a sérülése miatt, szerdán még csak részben, csütörtökön viszont már teljesen a csapattársaival edzett. A francia jó érzésekkel fejezte be az edzést, ezzel egy újabb nagy lépést tett a visszatérése felé. 

A 23 esztendős szélső több mint féléves szenvedés után most jó érzésekkel hagyta el a pályát. Ezzel együtt a Napoli ellen még szinte biztosan nem állhat csapata rendelkezésére, azonban a Bajnokok Ligája utolsó szakaszában elképzelhető a játéka, amennyiben minden további edzésen a következő hét folyamán is jó benyomásai lesznek. Gyorsaságot és kreativitást hozhat a csapatba – amennyiben persze a Barcelona ott lesz a BL végjátékában

Dembélé visszatérésével óvatosan kell bánni és semmiféleképpen nem szabad elhamarkodni. A szakemberek és az orvosok nem szeretnék megkockáztatni a játékát, azért sem, mert az előző héten a lába nem reagált jól a terhelésre – elszeretnék kerülni egy esetleges újabb sérülés kialakulását.

Ronald Araújo a B csapatból felhívott uruguayi középhátvéd szintén lényegesen jobban van, mint korábban volt, csütörtökön ő is a csapattal edzett és szombaton a Napoli ellen ha szükséges bevethető lesz – Piqué vagy Lenglet helyett. Umtitivel kapcsolatban nincs érdemi hír, hogy mikor lehet újra bevethető, ami nem feltétlenül jó jel.

***