A Barça nem siet Pedri visszatérésével

A kanári-szigeteki játékos a héten már a csapattal edzhet, bár semmiképp sem lesz kezdő Párizsban. A cél a visszavágó a Montjuïcban.

Vasárnap óta minden szem az április 10-i párizsi mérkőzésre szegeződik. Pontosabban két olyan játékosra, akik már egy hónapja nem szerepeltek az összeállításban: Pedri és Frenkie de Jong. Két kulcsjátékos a középpályán, akik így vagy úgy, de a szezon döntő pillanataiban nem tudták segíteni a csapatot. Most, hogy elérkezett a szezon pillanata, mindketten szeretnének ott lenni, de ennek a feltételei nagyon különbözőek a két játékos esetében.

Míg a holland esetében minden jel arra utal, hogy a PSG elleni meccsre teljesen felépülve érkezik majd az Athletic ellen március 4-én elszenvedett, a jobb bokájában lévő külső oldalszalag-húzódása után, addig a kanári-szigeteki visszatérése sokkal nehezebb, leginkább a korábbi visszaesései miatt – ebben a szezonban már háromszor szenvedett sérülést a jobb combjában -, így az ő esetében nem akarnak felesleges kockázatot vállalni.

Ennek értelmében Pedri visszatérése a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésére a levegőben lóg. A játékos a héten várhatóan együtt edz majd a csapattal, hogy felmérjék az érzéseit, valamint az esélyeit a visszatérésre. Abban az esetben, ha végül minden pozitívan alakul, akkor sem lenne minden esetben kezdő. A terv az, hogy április 16-án a Montjuïcban kezdhessen a visszavágón, amennyiben minden a lehető legjobban alakul.

Pedri esélyei mellett szól, hogy a mostani sérülése kisebb mértékű, mint az előző két sérülése, így a kilátások is reménykeltőbbek.

Frenkie de Jongnak a maga részéről minden esélye megvan arra, hogy Párizsba utazzon a csapattal, és akár a kezdőben is lehet majd. A holland felépülése nagyon jó ütemben halad, így az edzői stáb kezd meggyőződni arról, hogy Andreas Christensen és Ilkay Gündogan mellett a kezdőcsapatban szerepelhet a középpályán. A dán egyébként az elmúlt hetekben szintén kisebb Achilles-problémákkal küszködött, de az orvosok bíznak benne, hogy a PSG elleni első mérkőzésre már bevethető állapotban lesz.

***