Riqui Puig: „Még meg tudjuk nyerni a Ligát!”

Töretlen a lelkesedése a rossz eredmény ellenére is

A Barcelona fiatal középpályása Riqui Puig másodszor volt sorozatban kezdő a csapatban, az Atletico Madrid elleni döntetlen alkalmával több szép megmozdulása is volt, lelkesedése alapján pedig messze kiemelkedett a társak közül. A mérkőzés után Puig arról beszélt, bízik még a bajnokság megnyerésében, bár ez valószínűleg csak a lelkesedéséből fakad, valamint elmondta, hálás a kapott játékpercekért Setién mesteréknek.

Még bízik a fordításban

„Emelt fejjel és nyugodtan kell játszanunk. Talán most jobban megtorpantunk, de vannak még mérkőzések előttünk. A Liga még messze nincs veszve, még meg tudjuk nyerni.”

Hálás a lehetőségért

„Quique Setién és Eder Sarabia megadták nekem azt a lehetőséget, amire már kiskorom óta vártam. Kezdőként játszhattam egy Atletico Madrid ellen, óriási jelentőségű volt ez [számomra].

Sokat hibáznak

„Ugyanez történt a Celta ellen is. A meccs egyes részeiben elvesztjük a koncentrációnkat.”

A büntetők

„Igen, mindegyik éppen csak, de jogos volt. A játékvezetők jól fújtak.”

***