Sikerül győzelemmel indítani a szezont? Barça – Villarreal előzetes

Megkezdődik a szezon, Koeman bajnoki mérkőzésen is debütálhat a Barça kispadján

Vasárnap este a Barcelona számára is megkezdődnek a spanyol bajnokság küzdelmei a 2020/21-es kiírásban. A katalánok azt a Villarrealt fogadják majd a Camp Nouban, akik már két mérkőzésen túl vannak ebben az idényben. Így a vendégek olyan szempontból előnyben vannak, hogy már játszottak a bajnokságban, míg Ronald Koeman csapata ezen a találkozón kezdi meg majd a szereplését ebben a sorozatban.

A nyár folyamán a Bayern München elleni történelmi vereség után a Barcelona menesztette Quique Setiént a kispadról, és a helyét Ronald Koeman vette át. A holland szakember érkezésével óriási változások vették kezdetét, ugyanis több kulcsember is elhagyta a csapatot. Ivan Rakitic, Arturo Vidal, Nelson Semedo és Luis Suárez is távoztak, azonban ennek ellenére a legnagyobb figyelem természetesen Lionel Messi esetleges távozását kísérte. Az argentin klasszis ugyanis augusztus végén benyújtotta a klub vezetősége felé a távozási kérelmét és nagyon sokáig folytak a találgatások, hogy hol folytathatja majd. Mint ismert, hosszas jogászkodás-tanakodás után végül maradt a Barça legjobbja, miután a klub nem akarta elengedni, ő pedig nem szeretett volna perbe menni a szeretett klubja ellen.

Messi: “Nincs itt semmiféle sportszakmai projekt. Csak bűvészkedés van”

A katalánok három győzelemmel kezdték meg a felkészülést a 2020/21-es idény rajtjára. A Barcelona a barátságos találkozókat úgy játszotta le, hogy ne kelljen sokat utaznia, ebben többek között a koronavírus járványnak is nagy szerepe volt. A Barça a Gimnastic és a Girona elleni mérkőzéseken is 3-1-re tudott nyerni, míg az Elche elleni Gamper Kupa mérkőzés 1-0-ás végeredménnyel zárult. Az Elche ellen is megvoltak a lehetőségei a katalánoknak a gólszerzésre az ellenfél kapuja előtt, de ezeket nem sikerült kihasználni, Griezmann kivételével, akinek a találatával végül sikerült diadalmaskodni. Ezek a mérkőzések jók voltak arra is, hogy Koeman és az edzői stáb figyelemmel kísérje a fiatal játékosok teljesítményét, akik majd a tétmérkőzésen is megkaphatják a lehetőséget, amennyiben jól játszanak. Az ősz elején visszatért Barcelonába az a Philippe Coutinho is, aki az előző idényt a Bayern Münchennél töltötte kölcsönben és ahol megnyerte a Bajnokok Ligáját is. Emiatt a brazilnak csupán szeptember 7-én kellett volna megjelennie a Barcelona edzőközpontjában, ennek ellenére pár nappal hamarabb tért vissza, így ebből is látszott, hogy Coutinho bizonyítani akar Ronald Koemannak, aki nagyon fontos szerepet szán a játékosnak az előttünk álló idényben. Az előszezon során három mérkőzésen két gólt szerzett és egy gólpasszt is kiosztott, érdemes lesz az ő teljesítményére is odafigyelni, hogy vajon tud-e majd élni a második eséllyel.

barcelona maszk

Vasárnap este a Villarreal elleni találkozón nem fog pályára lépni a sérüléssel bajlódó Martin Braithwaite, Samuel Umtiti továbbra is térdproblémákkal küzd és biztos, hogy Ter Stegen sem lesz ott majd a csapatban. A német kapust a Bajnokok Ligája küzdelmei után még a nyáron megoperálták, de a felépülése jóval lassabban halad a vártnál. Ansu Fati csípősérüléssel bajlódott, de minden bizonnyal ő már Ronald Koeman rendelkezésére állhat majd. A túloldalon térdsérülés miatt Guerra és Moreno sem szerepelhet majd, de Rena sem, aki izomsérülést szenvedett, továbbá kérdéses még Carlos Bacca játéka, akinek a combjával vannak problémái.

A Villarreal alapvetően nem az a csapat, amely szereti a földön járatni a labdát, sokszor mélységi indításokkal próbálnak meg helyzetbe kerülni. Az erősségük közé tartozik, hogy a védekezésből gyorsan át tudnak menni támadásba, illetve a pontrúgások után is tudnak veszélyes lehetőségeket teremteni az ellenfél kapuja előtt. Azonban vannak gyengeségeik is, például a mélységi indítások levédekezésében nem túl jók és gyakran csak szabálytalan eszközökkel tudják megakadályozni, hogy az ellenfél ne kerüljön helyzetbe. Ezzel szemben a Barcelona az eddigi mérkőzések alapján nagy figyelmet fordít arra, hogy magasan letámadja az ellenfelét és az elvesztett labdákat mielőbb visszaszerezze. A holland szakember érkezésével a szélsőknek is nagyobb szerepük lehet majd a mérkőzéseken. Azzal, hogy a Villarreal várhatóan behúzódik majd a saját kapuja elé a pálya középső területén nem lesz majd mindig terület, itt jöhetnek képbe a szélső támadók. Többek között Ansu Fati, Dembélé, és Trincao is bátran felmeri vállalni az egy az egy elleni szituációkat és nem riadnak vissza akkor sem, ha cselezniük kell. Akár a széleken is sikerülhet megverni a Villarreal védőit és az oldalról való beadások, illetve a második hullámba visszatett labdák is jelenthetnek majd veszélyt.

A két csapat legutóbbi hat mérkőzéséből a Barcelona nyert öt alkalommal egyszer pedig döntetlen született. Ha az alábbi statisztikát vesszük alapul, akkor a katalánoknak vasárnap is várhatóan több góllal kellene majd nyerniük, az a tény pedig még inkább ezt vetíti előre, hogy a katalánok a Camp Nouban nem igazán szoktak vereséget szenvedni, de még a döntetlen is elég ritka. Mindenki nagyon várja már Barcelonában a mérkőzést, hogy Ronald Koeman a felkészülési mérkőzések után tétmérkőzésen is leülhessen és debütálhasson a Barça kispadján. Sikerül győzelemmel bemutatkoznia? Vasárnap késő este erre is választ fogunk kapni, illetve talán még jobban látható lesz, hogy mi az új vezetőedző pontos elképzelése, taktikája a szezonra nézve.

FC Barcelona – Villarreal
Camp Nou, 21:00
Vezeti: Guillermo Cuadra Fernández
Zárt kapuk mögött

Várható kezdőcsapatok:

Barcelona: Neto – Sergi Roberto, Gerard Piqué, Clément Lenglet, Jordi Alba – Pjanic (Busquets), Frenkie de Jong – Dembélé, Messi, Ansu Fati – Antoine Griezmann

Villarreal: Asenjo – Gaspar, Mori, Torres, Estupinan – Chukwueze, Parejo, Coquelin, Gómez – Moreno, Alcacer

fc barcelona maszk