Igazságos döntetlen a Sevilla ellen: 1-1

Kemény ellenfélnek bizonyult a Sevilla

Az FC Barcelona a spanyol bajnokság ötödik fordulójában a Sevilla együttesét látta vendégül vasárnap este hazai pályán. Mindkét csapat 100%-os volt a bajnokságban a mérkőzés előtt, így várhatták a derbit. Az első félidőben két gyors találat is született, amellyel végül beállt a végeredmény is. Luuk de Jong góljára Coutinho tudott válaszolni gyorsan. Voltak lehetőségei a folytatásban mindkét csapatnak, azonban nem tudtak azokkal élni, így végül egy igazságos döntetlen született a mérkőzésen. Folytatás két hét múlva a válogatott szünet után.

A két hibátlan csapat csapott össze az ötödik fordulóban, a Sevillának és a Barcelonának is azonban csak két bajnokija volt eddig. Mindkét együttes neve mellett hat pont állt a tabellán, így egy igazi rangadót számíthattak a szurkolók. A Barcelona a Villarreal és a Celta elleni két magabiztos győzelem után fogadhatta az aldalúziaiakat. Lenglet eltiltása miatt a francia védő helyét Araujo vette át, egyébként most is ugyanaz a 11 játékos futott ki a gyepre, mint az előző két találkozó során.

A mérkőzést a vendégek kezdték jobban, sokkal gyorsabban járatták a labdát, aminek az eredménye az lett, hogy már a nyolcadik percben megszerezték a vezetést. Egy beadást követően a lepattanó labdára Luuk de Jong csapott le a leggyorsabban, és a hálóba talált. A válaszra azonban nem kellett sokat várni: két perccel később Messi indította Jordi Albát, majd a belöbbölt labdához Jesus Navas ért bele szerencsétlenül, a lecsorgót pedig Coutinho lőtte a kapuba, 1-1! 10 perccel később Griezmann szerezhette volna meg a vezetést Ansu Fati passzából, de a gall támadó pontatlanul vette át a labdát, így a lövése sem sikerült jól. A helyzetre helyzettel válaszolt a Sevilla nem sokkal később. Suso volt az, aki könnyen gólt szerezhetett volna, a próbálkozása viszont csak az oldalhálóba ment. Az első félidő hosszabbításában feljegyezhettünk még egy Messi-helyzetet is. Az argentin lerázta a védőjét, betört a tizenhatoson belülre, majd a hosszúba akarta eltekerni a labdát, de célt tévesztett a lövése, így maradt az 1-1 az első félidőben.

A második játékrész elején nem volt semmilyen különösebb történés a pályán. Ennek következtében két cserével próbálta felrázni a csapatát Koeman, így bejött Trincao és Pedri, akik Griezmann és Ansu Fati helyét vették át. Ettől függetlenül a Sevilla volt az, aki kis híján betalált Neto kapujába. Egy közeli lövés Araujo lábán pattant meg, ami végül a kapufán csattant, de a hazaiak szerencséjére kifelé jött a labda, így maradt az 1-1-es döntetlen. Pár perccel később Jordi Alba maradt a gyepen, aki jelezte, megsérült. Valószínűleg meghúzódhatott a spanyol védő, akit így természetesen lecseréltek, a helyét pedig Dest vette át, az amerikai szélső tehát bemutatkozhatott a Barça színeiben. Rajta kívül Pjanic állt még be a pályára, Coutinhót cserélte le Koeman. A találkozó utolsó perceiben nagyon nyomott a Barcelona, és végül Trincao előtt adódott egy hatalmas lehetőség: a portugál szélső jó labdát kapott, már a tizenhatoson belül találta magát, a lapos lövését azonban hárítani tudta Bono, így nem sikerült a Barçának megfordítania a mérkőzést, maradt az 1-1, ami végül a végeredmény is lett.

barcelona maszk

Egy erős Sevilla ellen játszott döntetlent a Barcelona hazai pályán, most már nincs 100%-os csapat a bajnokságban. Két pontot vesztettek tehát a katalánok, nem jó szájízzel mennek a játékosok a válogatott szünetre. Folytatás két hét múlva, amikor a Getefa, majd a Real Madrid lesz az ellenfél a bajnokságban, illetve kezdődik a Bajnokok Ligája is, úgyhogy nem lesz megállás továbbra sem…

FC Barcelona – Sevilla FC 1-1 (1-1)

Camp Nou, Barcelona

Vezette: Jesus Gil Manzano

Barcelona: Neto – Sergi Roberto, Araujo, Piqué, Jordi Alba (Dest 75′) – Busquets, Frenkie De Jong – Griezmann (Trincao 61′), Coutinho (Pjanic 75′), Ansu Fati (Pedri 61′)- Messi

Sevilla: Bono – Navas, Kounde, Diego Carlos, Acuna – Rakitic (Gudelj 78′), Fernando, Jordan (Oliver Torres 85′)- Ocampos (En Nesyri 61′), De Jong (Oscar 85′) és Suso (Munir 61′).

Gólok: Luuk de Jong 8′, Coutinho 10′.

***

Ti jöttök – nálatok ki hányasra teljesített?