Felemás szezonkezdet után jön a zártkapus Klasszikus

A szezon első Clásicója jön, felemás előjelekkel

A spanyol bajnokság hetedik fordulójában a Real Madrid csapatát fogadja hazai pályán az FC Barcelona. Furcsa látvány lesz szurkolók nélküli Camp Nout látni, ahol El Clásicót játszik a két gigászi együttes. Az még szokatlanabb, hogy mindkét klub vereséget szenvedett a Klasszikust megelőző bajnokiján, sőt, a Real Madrid a hétközi BL-találkozóján is alulmaradt a Sahtar Donyeck ellen hazai pályán. Nem mondható el tehát, hogy csúcsformából érkeznének a rangadóra a csapatok.

A Barcelona a Getafe vendégeként szenvedett 1-0-ás vereséget Madridban az előző bajnokiján a válogatott szünet után, míg a Real Madrid a Cádiz ellen szintén ilyen arányban kapott ki hazai pályán. A katalánok azonban javítani tudtak hétközben a Ferencváros elleni Bajnokok Ligája-találkozójukon, ahol 5-1-re győztek a magyar együttessel szemben. A madridi csapatnak viszont már nem sikerült ilyen szépen a legrangosabb európai kupasorozatban lévő szereplése. Az Sahtar hiába kényszerült nélkülözni több játékosát is, az ukránok 3-2 arányban nyertek, méghozzá idegenben, így a Blancók két vereség után utaznak a Camp Nouba, hogy megmérkőzzenek Messiékkel.

Nem elég, hogy rossz formában van a Real Madrid, több játékosa is sérült: Hazard, Carvajal, Odegaard, Odriozola és Mariano is sérüléssel küzd, és nem tud pályára lépni a találkozón. Miután egyik jobbhátvéd sincs hadra fogható állapotban, Nacho foglalhatja el ezt a pozíciót a pályán, elöl pedig Benzema és Vinícius lehet az, aki megpróbál majd gólt, gólokat szerezni Neto kapusnak. Habár rossz formában van a madridi együttes, idegenben 8 találkozó óta veretlen a bajnokságban, és a legutolsó három bajnokiján egyaránt maximum 2 gól született, tehát nem mondható, hogy sok gólt kaptak volna. Két vereséget követően viszont nagy a nyomás Zinédine Zidane-on, mert sorozatban három vereség után már rezeghet alatta a léc. Győzni egyébként a bajnokságban utoljára 2016 tavaszán tudtak a fővárosiak a Barça ellen a bajnokságban.

A Barcelona felemás szezonkezdet és előjelek után várhatja a Real Madrid elleni El Clásicót. A bajnokságban habár jól kezdtek a katalánok – győzelem a Villarreal és a Celta Vigo ellen -, az első két bajnoki után jött egy döntetlen, majd egy vereség. A BL-ben viszont jól kezdtek, 5-1-re nyertek a Fradi ellen. Nem tudni tehát, hogy melyik arcát mutatja a csapat, de egy Klasszikusra biztosan minden játékos felszívja magát. Hazai pályán viszont nagyrészt jól szokott teljesíteni a gárda, a bajnokságban az utolsó 33 találkozójából 32-n veretlen maradt. Sérülések azonban a Barçát is hátráltatják: Ter Stegen és Umtiti továbbra sem hadra fogható, az viszont jó hír, hogy Jordi Alba megkapta az engedélyt a játékra. Ettől függetlenül nem várható, hogy a kezdőcsapatban már ott lesz a balhátvéd. Minden bizonnyal Dest lesz így a helyén, egyébként nagy meglepetésre nem lehet számítani. Egy kérdés maradt csak, méghozzá az, hogy elöl a Fati, Coutinho, Messi hármas mellett ki lesz a negyedik támadó. Griezmann helye az elmúlt mérkőzéseken megkérdőjeleződött a gyenge formája miatt, így Dembélé és Trincao is reménykedhet a kezdőtagságban.

Érdekes El Clásicóra lehet tehát számítani. Egyrészt furcsa lesz, hogy zárt kapuk mögött játszanak egy Klasszikust, másrészt finoman szólva sincs egyik csapat sem bombaformában. Közhely, de a Barça – Real mindig más, mint a többi meccs, és itt sokkal kevésbé számít az, hogy mi történt a két együttes előző találkozóin. Egy győzelem az El Clásicón viszont nagy erőt adhatna, amely egyik csapatnak sem ártana, hiszen a jövő héten megint jönnek a Bajnokok Ligája-párharcok…

FC Barcelona – Real Madrid CF
Camp Nou, Barcelona
16.00
Vezeti: Munuera J.
TV: Paulaner Sörház | Spíler 2

Barcelona: Neto – Sergi Roberto, Piqué, Lenglet, Dest (Alba)- Busquets, De Jong – Griezmann (Dembélé), Coutinho, Ansu Fati – Messi

Real Madrid: Courtois – Nacho, Varane, Ramos, Mendy – Valverde, Casemiro, Kroos – Modric – Vinícius Júnior és Benzema.