Behúzták az első döntőt: Barcelona-Getafe 5-2

Két ellentétes félidő ellenére simán hozta a Getafe elleni bajnokiját a Barcelona, még ha az 5-2-es végeredmény nem is teljesen adja vissza a látottakat. A Barça az első játékrészben a hétvégi pazar formájában játszott, 3 gólt is szerzett, hogy aztán a másodikban elkényelmesedjen, visszavegyen a tempóból és ajándékozzon egy 11-est a vendégeknek, egy kis időre ezzel izgalmassá téve a hajrát. Bár nem volt benne a játékban, a vége mégis egyértelmű lett, mert az utolsó percekben egy szöglet és egy 11-es révén bebiztosította a győzelmet Koeman csapata és ezzel megnyerte az első „döntőjét” a bajnoki címért zajló menetelés során és továbbra is csak saját magától függ a sorsa.

Ti jöttök! Barcelona-Getafa pontosztás

A kezdőcsapatokat illetően a Barcelonánál egy újdonságot hozott nekünk Koeman az elmúlt hetekhez képest, Dest ugyanis pihenőt kapott, így Sergi Roberto hosszú idő után került újra a kezdőcsapatba a jobboldali vonal mellé, míg a csapat francia támadói közül a csatársorba ezúttal Griezmann került. A Getafe oldalán két ismerős arc Aleña és Cucurella is kezdett (és egy talán kevésbé ismert Kubo), akik a La Masia neveltjeiként most egy meccs erejéig visszatérhettek a Camp Nouba, ráadásul egy szép gesztusként a társaikkal együtt sorfalat állva köszöntötték a friss kupagyőztes Barça játékosokat a találkozó előtt.

Azokat a Barça játékosokat, akik nem csak a sajtóban fogadkoztak, hogy a Copa del Rey után a bajnokságban is mindent megtesznek majd a végső sikerért, hanem a mérkőzésen is úgy léptek pályára, mint akik már az első perctől kezdve a teljes dominanciára és győzelemre játszanak. Az első félidő egyértelműen Messiről szólt, aki egyszemélyben felelt az összes barcelonai kapuralövésért, egész pazar eredménnyel: 45 perc alatt 6-szor lőtt kapura, ebből 2 kapufát és 2 gólt is szerzett. Az argentin csapatkapitány az első találatánál Busquets fergeteges passzával gyalogolt kapuig, a másodiknál pedig a kapufáról kipattanó jobbos kapáslövése után értékesítette a kipattantót.

Amikor pedig nem Messi volt a középpontban, akkor jött egy-egy szerencsétlen öngól mindkét oldalon. Az első és harmadik hazai gól között a Getafe ajándékozott egyet oda a Barcelonának, miután Chakla a saját kapujába passzolta a labdát a 28. percben egy elég céltalan Pedri szólót követően, előtte pedig katalán oldalon Lenglet volt balszerencsés, akit egy élesen belőtt labda talált el és pattant róla a tehetetlen ter Stegen mellett a hálóba.

fc barcelona hivatalos szurkolói termékek eurobarca shop polo sapka kulacs parna kabát

A vendégeknek egyébként gyakorlatilag ez volt az egyetlen előre irányuló megmozdulásuk az első félidőben, ezen kívül mélyen a saját térfelükön védekeztek az összes mezőnyjátékosukkal. A teljes képhez viszont az is hozzátartozik, hogy a Barcelona ekkor átmenetileg emberhátrányban volt Mingueza ápolása miatt, ezt a pár perces időszakot pedig a kellő szerencsével tökéletesen használta ki a Getafe.

A szünetben kettőt cserélt Koeman, beállt Piqué és Lenglet helyére Araújo és Moriba, a rendszer viszont nem változott, így természetesen a mindenes de Jong lépett hátra a védelembe, ráadásul ezúttal a bal oldali középső védő pozíciójába. Később jött Trincao is az elég indiszponáltan játszó Roberto helyére a 64. percben, de mivel védekezésben nem kellett sokat hozzátenni (addig) a meccshez azon a poszton, teljesen logikus volt ez a döntés is. Csakhogy a találkozó képe a cserék után kissé megváltozott, a katalánok visszaálltak az előny birtokában, a Getafe pedig egy fokkal agresszívabb lett és több időt töltött a barcelonai térfélen, mint az első félidőben, kapura ugyanakkor veszélytelen volt – ennek ellenére azonban sikerült izgalmassá varázsolni a hajrát, és ez elsősorban a Barcelonának volt köszönhető. Egyrészt annak, hogy a 66. percben Araújo elaludt: megelőzte őt Enes Ünal, aztán sikerült a Getafe támadójának lábán megállnia – jött a VAR révén a 11-es, amit a sértett értékesített is. Másrészt annak, hogy a csapat attraktív játéka semmivé lett a szünet után, Messi sem volt annyira aktív, mint korábban, ezzel pedig a csapat szép lassan magára húzta az ellenfelét.

A szépítő gól teljesen belelkesítette az egyébként nem sokat mutató Getafét, ráadásul Koeman is egyre elégedetlenebb volt a látottakkal, ami érthető is volt, hiszen a csapat teljesen visszavett az első félidőben diktált tempóból, kapura veszélytelen volt – egy árva lövése nem volt senkinek a 84. percig -, és amikor Umtiti érkezik rendet tenni a pályára, az már tényleg az utolsó mentsvár… Az utolsó percekre ugyanakkor stabilizálta a meccset a Barça és valódi esélyt nem adott a Getafének az egyenlítésre, még ha a kezdeményezést át is vették a madridiak – sőt, a győzelmet bebiztosító vérnyomás-csökkentő találat is megérkezett, viszonylag váratlanul, miután a 87. percben Messi szögletét Araújo fejelte be a rövid saroknál érkezve. Ezt megfejelve a legvégén Griezmann is feltűnt a semmiből és kiharcolt, majd értékesített egy tizenegyest, beállítva az 5-2-es végeredményt.

A Barcelona teljesítménye és játéka elég nagy kilengést mutatott pozitív és negatív irányba is a mérkőzésen, hiszen egy remek első félidő után egy érthetetlenül passzív 40 percet játszott, de ami a legfontosabb volt, hogy kritikus pillanatban meg tudta fogni a találkozót és nem adott esélyt az ellenfelének arra, hogy kiegyenlítsen. Ha úgy nézzük, hogy a Getafe mindkét találata szerencsés volt és önerőből alig jelentettek veszélyt ter Stegen kapujára, akkor mindenképpen elégedettek lehetünk, de mégis nehéz elmenni a bosszantó hibák mellett és amellett, ahogy kiengedett a csapat a második félidőben.

És ami a folytatást illeti: bajnoki hajrából már csak 7 találkozó van hátra, így tartalékolni most már nincsen hova, ezt a 7 meccset pedig egy-egy döntőnek kell felfogni, ahol mindegy, hogyan, csak nyerni kell – kezdve vasárnap a Villarreal otthonában. Ha ez ugyanis összejön, az a bajnoki címet fogja jelenteni…

Barcelona-Getafe 5-2 (3-1)
La Liga, 31. forduló
Barcelona, Camp Nou
Zárt kapuk mögött
Játékvezető:
Jorge Figueroa Vazquez

Barcelona: Ter Stegen – Mingueza (Umtiti 75’), Piqué (Araújo 46’), Lenglet (Moriba 46’) – Sergi Roberto (Trincao 64’), De Jong, Busquests, Pedri, Alba – Messi, Griezmann

Getafe: Soria – Suárez, Chakla, Djené, Cucurella (Koffi 46’) – Chema Rodriguez (76’), Maksimovic (Arambarri 46’), Aleña (Abdulai 46’) – Iglesias, Ángel Rodriguez (Enes Ünal 63’), Kubo.

Gólok: Messi 8’, Lenglet 12’ (öngól), Chakla 28’ (öngól), Messi 33’, Enes Ünal (69’, 11-esből), Arújo (87’), Griezmann (90+2’, 11-esből).

A whoscored.com statisztikái:

***

Otthonra, munkába, sportoláshoz, hidegben, melegben – mindenre gondoltunk, hogy bárhol tudj egyet frissíteni a Barçás kulacsodból!

fc barcelona hivatalos szurkolói termékek eurobarca shop polo sapka kulacs parna kabát