Koeman: „Nagy lépés ez a bajnoki cím felé”

A Villarreal ellen megnyert mérkőzés után elsősorban a csapat jó reakcióját emelte ki Ronald Koeman nyilatkozatában, ami nagyon fontos volt a bekapott gól után, emellett viszont elismerte, hogy hiányzott a csapatból a frissesség a találkozó végén. Koeman dicsérte Griezmannt és de Jongot, valamint elmondta azt is, tisztában vannak vele, hogy ha megnyerik a hátralévő meccseiket, akkor bajnokok lesznek.

A mérkőzés

„Egy nagyszerű első félidőnk volt, jól reagáltunk a góljukra, de a második félidőben több labdát elszórtunk. De Jong révén megvolt a lehetőségünk, hogy eldöntsük a meccset, azonban a Villarreal is jó meccset játszott, mi pedig nem voltunk elég jók, és egy kis fáradtságot is éreztünk. De minden szezon vége sokat kivesz egy csapatból. Az egyenlítés önbizalmat adott, fantasztikus gól volt Antoine részéről és fontos volt, hogy hamar egyenlíteni tudott.”

Haladnak a bajnoki cím lehetősége felé

„Ez a győzelem egy nagy lépés volt a bajnoki cím felé. Minden győzelem egy ilyen lépés, mert minden meccs nehéz. Ma jól reagáltunk a góljukra, helyzeteket alakítottunk ki. A végére elfáradtunk, de jól védekeztünk.”

A mérkőzés végi kínlódás

„Néha szenvedned kell. Egy jó ellenfél ellen főleg, aki megnehezíti a dolgod. A góljuk után nem voltunk idegesek, a végén pedig elég volt az előny a győzelemhez egy nehéz pályán. A végén, az utolsó 20 percben talán hiányzott belőlünk a frissesség, hogy eldöntsük a meccset. De a hibák ellenére jók voltunk.”

Ez volt a legnehezebb mérkőzés a hátralévők közül?

„Nem tudom, hogy ez volt-e a legkomplikáltabb. Való igaz, hogy a Villarreal egy jó csapat, remek játékosai vannak és megpróbált minket nyomás alá helyezni. Egy nehéz, erős ellenfél volt, be kell vallanom.”

Korábban nem akart a duplázásról beszélni

„Soha nem mondtam, hogy lehetetlen, de amikor nagy hátrányban vagy, akkor mérkőzésről mérkőzésre kell koncentrálnod. Most versenyben vagyunk, de a legjobb módja a Liga megnyerésének is az, hogy meccsről meccsre készülünk csak.”

Közelebb van a bajnoki cím?

„Közelebb, de nem tudom, hogy elég közel-e. Sorozatban szereztük eddig a győzelmeket és amit a csapat véghezvisz, az óriási, ahogy a Ligát is meg akarják nyerni. Tudjuk, hogy ha megnyerjük a hátralévő hat meccsünket, bajnokok leszünk. Minden eszközünkkel azon leszünk, hogy megpróbáljuk megnyerni a bajnokságot.”

A csapat fejlődése és versenyképessége

„A Barça mindig a labdabirtoklásra épített. Az gondolom, vannak dolgok, amiken lehet még javítani, különösen labda nélkül. Ha például Alba elcsúszik, mint ma, az egy kockázatos játékhelyzet. Vannak csapatok, amelyek visszaállva védekeznek, mi pedig mindig szorongatni akarunk. Most a második félidőben visszavonultunk, de azt gondolom, készen álltunk arra, hogy irányítsuk a játékot.”

De Jong jobb játékos lett?

„Számomra igen, fejlődött, jobb lett, mint a holland válogatottban, vagy az Ajaxban volt. Nem lehet összehasonlítani a holland és a spanyol bajnokságot. Frenkie sokat fejlődött. Lehet kritizálni, mert nem lőtt be egyet sem a két nagy helyzetéből, de rengetegszer érkezik így, fut, védekezik. Nagyon fontos játékosa a csapatnak.”

Griezmann

„Mindig is elégedett voltam vele, azzal, ahogy dolgozik. Folyamatosan javít a helyzetkihasználásán és ma kulcsszerepe volt, hogy fordítottunk, ez neki és nekünk is önbizalmat ad. Szükségünk van olyan játékosokra, mint ő.”