Xavi: „Megint ugyanaz a film ment le, mint az Osasuna ellen”

Elég bosszús volt Xavi a Granada elleni döntetlen után, hiszen újra azokat a hibákat követte el a csapat szerinte, amiket korábban. A katalánok mestere nem fogta közvetlenül a kiállításra a pontvesztést, mert azt mondta, saját hibákból és tapasztalatlanságból fakadóan nem lett meg a győzelem, és elsősorban azt hiányolta, hogy előnyben meghátrált a csapat és nem zárta le a meccset.  

Két pont oda… Granada – Barcelona 1-1

A mérkőzés

„Kár, hogy nem lett meg a győzelem, de ez a mi hibánk volt. A tapasztalatlanság [látszik], a kiállítás pedig visszavetett minket. Ahogy Pamplonában. Nagyon fontos két pont hiányzik most, létfontosságú pontok. Nem az ellenfél érdemeit látom ebben, hanem a mi hibáinkat. A második félidőben irányítanunk kellett volna.”

 

 

A három pont hiánya

„Ez a minimum lett volna. Nem tudunk örülni ennek [az egy pontnak], önkritikusnak kell lennünk.”

A következő mérkőzés a Szuperkupa, a Real ellen

„Gyorsan változtatunk kell a fókuszon. A csapat körüli hangulat és bizakodás eddig jól alakult.”

A csapat mélysége

„Ez hiányzott, pedig dolgoztunk rajta. Miután gólt lőttünk, ugyanaz a film játszódott le, mint Pamplonában, az Osasuna ellen. Meghátrálunk, mielőtt eldöntenénk a meccset. Több dologban jobbnak kell lennünk, hogy nyerjünk. Ezek a mi hibáink. Ha fejlődni akarunk, akkor most kell elkezdenünk [kijavítani ezeket]. Dühösek vagyunk, mert két fontos pont volt ez, ami elveszett. A kiállítás rányomta a bélyegét a meccs végére.”

Hét játékos maradt csak a végén a pályán az első csapatból

„Bevállaltuk ezt a kockázatot. Szükségünk volt Álvaro Sanzra, hogy nálunk legyen a labda. De innentől nem balszerencse, vagy a részletek döntötték el, a csapat követett el hibát azzal, hogy nem zárta le a meccset korábban.” [A La Liga szabályai szerint, ha egy meccsen (kiállítás, sérülés miatt) 7-nél kevesebb játékos marad a pályán a felnőtt keretből, a pontokat az ellenfélnek ítélhetik oda.]

Luuk de Jong szerepe

„Profi játékos, szeretem őt, de kezdenünk kell valamit a fizetési kerettel. Nagyon örülök Luuknak, de dühít az eredmény.”

***