Egyik szerkesztőtársunknak szerencséje volt ellátogatni a Penya Blaugrana Budapest által a Camp Nouba az Atlético Madrid elleni bajnoki rangadóra, amely meglepően jó, magabiztos játékot hozott katalán részről, a találkozó pedig hat gólt. Kétségtelen, hogy nem most éli fénykorát a csapat, de jó volt látni, hogy néhány régi „szokás” a játék egyes elemeiben már vissza is köszönt, ezt jó lenne majd fenntartani hosszú távon, de ehhez persze idő kell. Az élménybeszámoló alább olvasható.

Gála, kiállítás és végül nagy győzelem az Atlético ellen: a 4-2-vel BL-helyen a Barcelona!

2002. június 21., 2003. nyara, 2018. április 7., 2022. február 6. – Néhány fontos dátum a Barcelona-szurkoló ”pályafutásomban”.

2002. június 21.: A Dél-Korea és Japán által rendezett világbajnokság negyeddöntőjében Ronaldinho beveszi az angolok és Seamen kapuját, a mára már történelmivé váló szabadrúgásából. Én 8 évesen ülök a tv előtt és „szakértő szemmel nézem a meccset”, majd megjegyzem magamnak, hogy ez a kesze-kusza fogú brazil srác tud valamit és a kedvencemnek kezdem hívni.

2003. nyara: A kesze-kusza fogú brazil srác már világbajnokként a Barçába igazolt, a nagyszüleimtől pedig kapok egy Ronaldinho mezt, amit természetesen éjjel-nappal hordok. Ekkor kezdtem el követni a Barcelona meccseit.

2018. április 7-én jártam először a Camp Nouban meccsen (előtte nap már a stadiontúrát és a múzeumlátogatást lenyomtam). Lionel Messi mesterhármasával 3-1-re győztek a gránátvörös-kékek. Messi egyik gólját sikerült is videóra vennem, az talán mégis nagyobb öröm, hogy a csapatot a nyáron elhagyó Andrés Iniestát is láttam játszani, mégha csak csereként is lépett pályára.

Azóta többször tervben volt, hogy ismét ellátogatok a katalán fővárosba, de hol anyagi, hol egyéb okok miatt nem sikerült. Egy idő után pedig úgy voltam vele, hogy addig nem is megyek, amíg Bartomeuék lesznek a főnökök, nem adok nekik pénzt, úgyis elköltik valami hülyeségre.

És persze jött a COVID…

Most viszont minden? legtöbb akadály elhárult, így közel négy év után ismét Barcelona felé vettük az irányt. Mivel több napot töltöttünk Gaudí városában, természetesen megnéztük a helyi látványosságokat is, a „túra” középpontjában azonban az Atlético Madrid elleni bajnoki állt. Már több, mint egy órával a kezdő sípszó előtt megérkeztünk a stadionba, így láthattuk azt megtelni és a játékosokat melegíteni.

Az északi kapu mögött a második karéjon ültünk, a helyi B-közép pedig nagyszerű hangulatot teremtett az egész mérkőzés alatt. Ez akkor sem változott, amikor a madridiak Carrasco révén már a 8. percben megszerezték a vezetést. És itt látszott, hogy mennyit ér az, hogy a vezetőedzőt Xavi Hernándeznek hívják, ugyanis nagy összegben mernék rá fogadni, hogy Koemannal (de említhetném akár Valvedrét is) a kispadon ezt a rangadót ezután tükörsimán nyerte volna az Atlético.

Ez azonban nem történt meg, hiszen Alba gyönyörű góljával hamar jött az egyenlítés, Gavi és Araújo révén pedig a Barça megnyugtató előnyben mehetett a szünetre. És a fordulás után Dani Alves lövése után úgy nézett ki, hogy akár ki is üthetjük a címvédőt. Ez végül nem sikerült, Suárez ugyanis szépített, a „good crazy” Alves pedig rosszabbik arcát is megvillantotta, így emberhátrányba került a csapat, a győzelem azonban egy pillanatig sem forgott veszélybe.

A Barcelona végül egy nagyon fontos győzelmet aratott, mi pedig egy feledhetetlen élménnyel lettünk gazdagabbak.