Xavi: „Nem láttam a kezezést, azt hittem lest vizsgálnak”

Xavi az Athletic – Barcelona mérkőzést követő sajtótájékoztatón válaszolt az újságírói kérdésekre. A katalánok vezetőedzője elmondta, hogy bár elégedett a védelemmel, ami a mai napon is stabilan teljesített, a támadásokban még sokat kell fejlődniük. Elismerte, hogy a mérkőzés végére szenvedett a csapat, de örül, hogy begyűjtötték az aranyat érő három pontot. Kérdezték még a San Mamésben tapasztalt ellenséges hangulatról is.

A kilencedik 0-1 arányú siker

„Megint ugyanaz történt. Jó játékot produkáltunk 75 percen keresztül, bár a helyzetkihasználással megint voltak problémák. Ez egy nehéz terep, sok csapat szenved a San Mamésben. Velünk is ez történt. Ez a győzelem aranyat ér, begyűjtöttük a három pontot, de még sokat kell javítani a játékunkon. Kettő, vagy három tiszta helyzetünk is volt a második félidőben: Lewandowski egy fejessel próbálkozott, Ansu és Baldé pedig rossz döntéseket hoztak a kapu előtt. Nyugodtabbnak és türelmesebbnek kell lennünk, ebben javulnunk kell, és arra kell törekednünk, hogy az ellenfél térfelén tartsuk a labdát. Dicsérnünk kell a stabil védelmünket, de az ellenfél térfelén mutatott játékunkon javítanunk kell.”

Baldé remekelt a mérkőzésen. Mire lehet még képes a jövőben?

„A Barçában kell maradnia. Már a válogatottba is behívták. Nagyon magas szintet képvisel, nagy hasznára van a csapatnak. Ő a szezon egyik meglepetése.”

Mit gondolt, amikor érvénytelenítették az Athletic gólját Muniain kezezése miatt?

„Nem láttam a kezezést. Azt hittem, hogy les volt, azt vizsgálják, de aztán mondták, hogy egy lehetséges kezezést néznek. Aztán a monitoron láttam, hogy valóban az volt.”

Ezzel a győzelemmel csökkent Önön a nyomás a Clásico előtt?

„Meg akarjuk nyerni a bajnokságot, ezért még mindig nagy a nyomás. A mérkőzés előtt azt mondtam a játékosoknak, hogy ez egy döntő, versenyképesnek kell lennünk a pályán és fel kell vennünk a kesztyűt.”

Mit gondol arról, hogy az Athletic szurkolói azt skandálták a Barcelonának, hogy “¡Segunda a Segunda!”(A másodosztályra utaltak a baszk szurkolók, ahova a katalánokat száműznék, a Barça legújabb korrupciós ügye miatt – a szerk.)

„Tisztelem az itteni közönséget, mert mindig jól bántak velem. Nagyon meglepett és elszomorított a San Mamésben érezhető, Barcelona ellenes hangulat. Nagy probléma a társadalmunkban, hogy idő előtt elítélünk másokat.”

Nem gondolja, hogy a játékvezetés miatt meg fogják kérdőjelezni a Barcelona győzelmét?

„Mindenki véleményét tisztelem. Az emberek szabadon gondolhatnak bármit, de azért elszomorítana.”