Pellegrini: „Ha engem kérdeznek, nem volt jogos a kiállítás”

Manuel Pellegrini a Spotify Camp Nouban elszenvedett, 4-0-ás vereséget követően nyilatkozott a mérkőzésen látottakról. A Betis mestere elmondta, hogy Joaquinra valószínűleg ebben a szezonban már nem számíthatnak. Nem értett egyet a mérkőzésen a bírói döntésekkel, azt mondta, hogy a játékvezető a második sárgát azután osztotta ki, hogy kétszer is elmondta, nem ért lapot a szabálytalanság.

A mérkőzés

„A találkozó 20 percig tartott. A Barcelona nyomást gyakorolt, majd egy szöglet utáni beadásból gólt szereztek, de még sok volt hátra a mérkőzésből. Aztán jött az a szerencsétlen kiállítás.”

A kiállítás

„Személy szerint azt gondolom, hogy nem volt jogos egyik sem. Az elsőt meg lehet magyarázni, de a második esetben a saját döntésével ment szembe, mivel kétszer is azt mondta, hogy ez nem volt sárga lap, majd ezt követően meggondolta magát, vagy a VAR, vagy a negyedik játékvezető miatt, nem tudom. Ekkor lett vége a mérkőzésnek, ez a kiállítás nem volt jogos. Nem állt ki a saját döntése mellett. 70.000 ember jött ki, hogy lássa ezt a showt, ami elmaradt a bíró jelleme miatt.”

Joaquín

„Térdsérülést szenvedett, holnap kiderül, hogy milyen súlyos. Nagyon valószínű, hogy nem léphet pályára a hátralévő mérkőzéseken. Emellett Luiz Felipe is lesérült… Majdnem 8 mezőnyjátékossal fejeztük be a mérkőzést.”

Mentalitás

„Vártuk ezt a mérkőzést, de nehéz, ha csak 9 mezőnyjátékosod van, sőt a végére pedig csak 8. Nem tudom analizálni az ellenfelet, mert csak 20 perig tartott a mérkőzés.”