Xavi: „Be akarjuk gyűjteni a három pontot, efelől ne legyen kétség”

A Barcelona kedden, a LaLiga 36. fordulójában Valladolidba látogat. A mérkőzés előtti sajtótájékoztatón Xavi elmondta, hogy annak ellenére, hogy már bajnokok, be akarják gyűjteni a három pontot. Téma volt a spanyol fociban egyre gyakoribb rasszizmus. Xavit a Valenciában inzultált Vinicius Juniorról kérdezték. Faggatták Martín Zubimendiről és Joshua Kimmichről is, akikről sokan azt gondolják, hogy Busquets „örökösei” lehetnek. Xavi beszélt még arról is, hogy az eddig mellőzött játékosok a következő fordulókban játéklehetőséghez juthatnak és elmondta, hogy már nekiláttak a következő szezon megtervezésének.

Szombaton egy nagyon jól küzdő Real Sociedad ellen nem a remélt eredményt sikerült elérni. Ez egy vészjelzés volt a játékosoknak? Mi a terv holnapra?

„Ezeken a mérkőzéseken általában az a csapat nyer, ahol nagyobb a „szükség”. Például az Espanyol is az életéért küzdött a Rayo ellen. (A kisebb barcelonai csapat 1-2-es arányban nyert idegenben a Rayo Vallecano vendégeként, de még mindig a kiesőzónában tanyázik – a szerk.) Velünk is ez történt a Real Sociedad ellen. Nyerni akartunk, jó mérkőzést játszottunk. A legjobb csapatunkat fogjuk kiküldeni a Valladolid ellen, mert be akarjuk gyűjteni a három pontot, efelől ne legyen kétsége senkinek. Jó hangulatban akarjuk zárni a sorozatot. Nem volt jó érzés kikapni a Sociedad ellen hazai pályán, akik egy Bajnokok Ligája szintű csapat. Megmutatták mire képesek és meg is lett az eredménye. Holnap felvesszük a kesztyűt.”

Mi a véleménye a spanyol fociban egyre gyakoribb a rasszizmus?

„Sajnos mindig voltak ezzel kapcsolatos esetek. A rasszizmus minden formája elítélendő, történjen az bármelyik pályán, bármelyik játékossal szemben, és nagyon szomorú, hogy ez még 2023-ban téma. Vinicius esete is meghökkentő volt a Mestallában. Úgy tudom a Valencia már próbálja beazonosítani a felelősöket. A legnagyobb határozottsággal kell fellépnünk a rasszizmus ellen.”

Kounde nincs benne a meccskeretben. Pedri és Araujo is hiányozni fognak. Fizikális problémák vannak?

„Nem, Kounde mindent kiadott magából. A testünk néha azt mondja állj. Izomfáradtságról van szó, semmi több.”

A következő szezonig miben kell javulniuk?

„Sok dologban. Például a kiütéses párharcok terén, az Európai porondon. Fejben is jobban kell akarnunk a győzelmet. Ambícióban nincs hiány, minden sorozatban nyerni akarunk. Már most nekiálltunk a következő szezon megtervezésének, nagyon lelkesek vagyunk.  Meglátjuk majd, hogy mi fog történni az igazolások tekintetében, ami függ a pénzügyi fair play szabályoktól és a klub gazdasági helyzetétől. Mindent el fogunk követni annak érdekében, hogy megerősítsük a keretet, és az összes trófeáért harcba szállhassunk. Tudjuk, hogy nem lesz egyszerű a következő szezon, például amiatt sem, mert az otthonunktól távol fogunk játszani a Montjuïcban. (A Spotify Camp Nou felújítása alatt a katalánok a barcelonai Lluís Companys Olimpiai Stadionban, korábbai nevén a Montjuïc Stadionban fogják játszani a mérkőzéseiket – a szerk.) Szükségünk lesz a szurkolóink támogatására, amit jó focival fogunk meghálálni nekik. Versenyképes csapatunk lesz és a következő szezonban minden sorozatban harcolni fogunk a végső győzelemért.”

Említette, hogy már a következő szezont tervezik. Az előző sajtótájékoztatón kiemelte, hogy védekező középpályást keresnek, ami nem lesz egyszerű. A jobb oldal megerősítése is hasonlóan fontos kérdés?

„Az elsőszámú prioritás Busi pótlása. Szükségünk van egy nagyon magas szinten játszó védekező középpályásra a következő szezonban, ez az elsődleges. Egy olyan játékos távozik, aki nagyon fontos volt a klubnak és edzőként nekem is. Ő volt a kapitányunk, megteremtette a különbséget a pályán. Tehát meg kell találnunk a legjobb személyt a pótlására, ezután jöhet a többi dolog. Ha meglesznek azok az erősítések, amikre szükségünk van, versenyképesek leszünk.”

Azt mondta elítéli a rasszizmus minden fajtáját. Mi a véleménye, fel kéne függeszteni a mérkőzéseket abban az esetben, ha rasszista bekiabálások hallhatóak a nézőtérről?

„Ez egy jó kérdés, sokat gondolkoztam ezen. Valamilyen okból ez az egyetlen sport, ahol elfogadottak az ilyen és ehhez hasonló inzultusok, sértések. Én is a padon ülök és a szurkolók bármit hozzámvághatnak, pedig csak dolgozok. Nem gondolom, hogy egy pék, vagy éppen egy újságíró eltűrné ezt. Ez egy világos üzenet a liga elnökének és a szövetségnek, hogy lépnünk kell és véget kell vetnünk ennek. Nem vagyunk kötelesek eltűrni a sértéseket a munkánk során. Egy tanár sem tenné. Ha egy építkezésen dolgozó embert inzultánál hozzád vágna egy téglát. Teljesen érthető lenne, hogy ilyen esetekben félbeszakítják a mérkőzést. Nincs az az ok amiért el kéne viselni az ilyen sértéseket, bántalmazásokat. Régen nem szólaltam fel gyakran ez ellen, de edzőként most több lehetőségem van rá.”

Folytatva ezt a gondolatot, Ön milyen megoldást javasolna a Barcelona edzőjeként? A kluboknak össze kéne ülniük a liga vezetőivel? Ez egy régi, megoldatlan probléma, mit kéne tenni, hogy valódi előrelépés történjen?

„Ebben a kérdésben nem én döntök, de valóban, közös fellépésre van szükség, hogy megállítsuk. Ez nevelés kérdése, az embereknek el kell mondani, hogy nem azért megyünk a stadionba, hogy bántsunk másokat. A színházba sem csinálom azt, hogy ha nem tetszik a darab akkor elkezdek sértegetni másokat. Ezt rendbe kell tennünk, mert a társadalmunknak sem tesz jót.”

Ansu Fatival biztosan számol a következő szezonban?

„Még semmi sincs eldöntve, egyik játékossal kapcsolatban sem. Az egyetlen dolog amit biztosan tudunk, hogy Busi nem folytatja. Meglátjuk mi fog történni és, hogy alakulnak majd a dolgok a fair play szabályok tekintetében. Ezután foglalkozhatunk a keret megerősítésével.”

Vinicius tegnap egy bejegyzésében azt írta, hogy a LaLigában egykor olyan nagy nevek játszottak, mint Ronaldinho, Ronaldo, és Messi, de most a rasszizmus bajnokságává vált. Az egész országot rasszistának nevezte. Mi a véleménye erről?

„Úgy gondolom nem tartunk ott, hogy az egész országot, vagy a ligát rasszistának nevezzük, de tény, hogy vannak rasszista megnyilvánulások. Ez ellen fel kell lépni és erre kell nevelnünk az embereket is. Azt szokták mondani, hogy az edzők, a játékosok és a sportemberek igazi példaképek. De úgy nehéz példaképnek lenni, ha gondolkodás nélkül bármit mondhatnak rád az emberek. Viniciust ez dühítette fel, de nem csak ő reagálna így erre, hanem bármelyik játékos. Meg kell védenünk őket és nyugodt környezetet kell teremtenünk. Ezek sajnálatos események, de ennek ellenére nem nem nevezném egész Spanyolországot rasszistának.”

Busquets után Zubimendi lehet a megoldás a védekező középpályás poszton? Mi a véleménye Kimmichről?

„A Real Sociedad sportigazgatója mérges lett amikor a Zubimendiról feltett kérdésekre válaszoltam, pedig nem akartam tiszteletlen lenni, vagy megbontani náluk a csapategységet. Kimmich remek játékosnak tűnik, az egyik legjobb a posztján.”

Samuel Eto’o is kapott annak idején rasszista megjegyzéseket, ezt hogy kezelték? (A Barcelona egykori csatárát egy Real Zaragoza elleni mérkőzésen inzultálták a szurkolók – a szerk.)

„Én nem voltam ott a La Romaredában (a Real Zaragoza stadionja – a szerk.), akkor épp sérült voltam, otthonról figyeltem a mérkőzést. Ilyenkor meg kéne állítani a meccset. Teljesen mindegy, hogy Viniciussal, vagy Eto’o-val történik ilyen. Teljesen mindegy, hogy melyik csapat játékosával történik. Az sem számít, hogy trágárkodnak, vagy rasszista megjegyzéseket tesznek. Más szakmákban, sportágakban nem látni ilyet. A kosárlabdában sincs ilyen például. A tenisz mérkőzéseken mindenki csöndben van, mert nem akarják kizökkenteni a játékosokat, de ugyanez látható a golfban is. Szóval ilyen esetekben meg kéne állítani a mérkőzést.”

Az olyan játékosok, mint Pablo Torre most több lehetőséghez juthatnak?

„Igen, biztos, hogy játéklehetőséghez fog jutni, és azok a játékosok is, akik kerettagok lesznek holnap és kevesebbet játszottak. Mindenkivel elégedett vagyok, a játékosok jól teljesítenek az edzéseken. Senkinél sincs gond a hozzáállással és mindenki nagyon elhivatott. Most lehetőségünk van egyes játékosokat pihentetni, így mások lehetőséghez juthatnak, amit meg is érdemelnek.”

Mi a véleménye azokról a hangokról, amik arra kérik, hogy veszítsenek a Valladolid ellen, hogy az Espanyol így kiessen a LaLigából?

„Ez érthető a Barça és az Espanyol közti rivalizálás fényében, de nyerni akarunk. Nem szeretnénk se döntetlen, se vereséget. A rólunk kialakult kép a tét és a tekintélyünk. Nagyon rossz érzés volt a legutóbb kikapni hazai pályán, holnap nyerni szeretnénk.”

Sokat olvashatunk mostanában Messi visszatéréséról. Egyes szurkolók azt mondják, hogy a fejük azt mondja, hogy ne jöjjön vissza, viszont a szívük azt, hogy igen. Mit mondana ezeknek a culéknak?

„Ez az egész még a levegőben lóg, nagyon sok dologtól függ, ezért nem tudok sokat mondani ezzel kapcsolatban. Ő egy kivételes játékos, akivel jó barátságot ápolok. Nem arról van szó elsősorban, hogy mit szeretnénk, mert túl sok tényező befolyásolja ezt a dolgot. Leon is sok múlik.”

Nico, aki jelenleg a Valenciánál van kölcsönben, opció lehet Busquets pótlására?

„Az előző mérkőzésen nagyon magas szinten játszott. Folyamatosan fejlődik. Nagyon sajnálatos, hogy sérülés miatt három hónapra kiesett. Most fogjuk összeállítani a tervet, majd meglátjuk. Jelenleg kölcsönben van, a szezon végeztével visszatér. Meglátjuk.”

Busquets távozásával egy újabb vezető hagyja el a Barcelonát Piqué után. Vannak olyanok a keretben akik a helyükbe léphetnek?

„Ez nem igazán aggaszt. Sokféle típusú kapitány létezik. Mindenki lehet vezető, így, vagy úgy. Ter Stegen például egy remek vezér, de Araujóból, Koundéból, Gaviból, vagy Pedriből is válhat kapitány. Robert is egy remek példa, ő egy igazi vezér, karszalag nélkül. Sergio Robero is kapitány és ott van Jordi Alba is. Sok játékosban megvan a vezetői képesség és bármikor előléphetnek kapitányokká, szóval emiatt nem izgulok.”

Sokak szerint Deco érkezik Jordi Cruyff helyére, amit Rafael Yuste már tényként kezelt. Beszélt már Decoval?

„Deco egy remek barát, kapcsolatban maradtunk azután is, hogy csapattársak voltunk a Barcelonánál, de még semmilyen hivatalos bejelentés nem volt ezzel kapcsolatban, szóval meglátjuk.”