“Fel kell állnunk a pofonok után”

Valverde a Villarreal előtt

Az FC Barcelona vezetőedzője, Ernesto Valverde megtartotta a Villarreal elleni bajnoki mérkőzés előtt sajtótájékoztatóját. A spanyol szakvezető természetesen sok kérdést kapott a csapat rossz formájáról, és arról is, hogy veszélyben van-e a pozíciója. Valverde elmondta, hogy javulniuk kell védekezésben és támadásban is, és fel kell állniuk ebből gödörből.

“A Villarreal ellen mindig is nehéz volt játszani, és a tavalyi nehézségeik egy jó szezonkezdetre sarkallta őket most. Nagy támadópotenciáljuk van, például Samu és Ekambi személyében, és a pálya közepén is vannak nagyon jó játékosaik, mint Cazorla. Nem tudom, hogy sokgólos mérkőzés lesz-e, vagy sem. Csak megpróbáljuk folytatni a hazai pályán mutatott tendenciát, és hátrahagyjuk azt, ami a minap történt.”

Rossz formában a csapat

“Ha jól támadsz és jól helyezkedsz a pályán, akkor kevésbé valószínű, hogy rossz formába kerülsz. A csapat, amely a legtöbb helyzetet teremtette ellenünk, az a Dortmund volt, és nem szereztek gólt… Majd megnézzük a statisztikákat, amikor a szezon feléhez értünk. Az sem normális, hogy három büntetőt ítéltek ellenünk hat mérkőzés alatt. Nem normális, hogy két hazai meccsen négy gólt kapunk.”

Megkérdőjelezték a pozícióját

“Már a kezdetektől fogva így volt. Az edzőket folyamatosan nagyítóval figyelik. Ez nem újdonság sem nekem, sem bárki másnak. Ennél a klubnál az eredmények számítanak. Ha nem érsz el jó eredményeket, akkor megtalálják az edzőt. Ez nem meglepő. Nem jól kezdtük a szezont, és most fel kell állnunk a pofonok után. Fel kell állnunk ebből a helyzetből, ugyanúgy ahogy tavaly is megtettük.”

Barcelonai válságról beszélnek

“Így működik a futball világa. Nem tudunk mit tenni a médiával. Hirtelen három nap alatt a semmiből kiindulhat egy válság. Az egyetlen módja annak, hogy az emberek megnyugodjanak, ha megnyerjük a következő két mérkőzésünket. Ha nincs válság, akkor nagyon gyorsan létrehoznak egyet. A foci mellett ez is a show része.”

Griezmann beilleszkedése

“Középcsatárként és szélsőként is játszott, és az igaz, hogy idegenben küzdöttünk támadásban. De nem Griezmann, Ansu vagy Carles Pérez miatt. Ez csapatszintű probléma. A támadóknak be kell lépniük a játékba, és döntőnek kell lenniük.”