Gyenge focival és tizenegyesekkel lett meg a döntő a Szuperkupában: Betis-Barcelona 2-2 (t: 2-4)

A Barcelona nagyon indiszponált teljesítménnyel, a lefújást követően tizenegyesekkel tudta kiharcolni a döntőbe jutást a Spanyol Szuperkupában, ahol vasárnap a Real Madrid lesz az ellenfele a szezon első trófeájáért. A csapat egy közepes első és egy gyenge másodikat félidőt játszott, a vezetés megszerzése után újra átadta a kezdeményezést az ellenfélnek, aminek nem lehetett más a következménye, mint egy egyenlítés. A hosszabbításban újabb gólváltás jött, Fati csodaszép gólt lőtt, de ennek, a magabiztos ter Stegennek és a döntőbe jutásnak lehet csak örülni, mert a VB vége óta a legrosszabb meccsüket játszották Lewandowskiék.

A csapatban néhány változás volt ezúttal az elmúlt találkozókhoz képest, Busquets pihenőt kapott és de Jong játszott a helyén, Sergi Roberto volt a jobbhátvéd és a csapat is visszatért az Atletico után a megszokott 4-3-3-as felálláshoz. Lewandowski is játszott természetesen, aki csak a bajnokságban van eltiltva. A Betis kapujában egyébként egy régi ismerős, az áprilisban 40 éves Claudio Bravo állt, aki 2014 és 2016 között védte a csapat kapuját még Luis Enrique regnálása alatt.

A csapat Xavi ígéretének megfelelően kezdeményezően lépett fel egyből, 20 perc után is még 75%-ban birtokolta a labdát és többször is eljutott Betis 16-osán belülre, ott azonban nem sikerült egy ideig komoly veszélyhelyzetet kialakítania. Az elmúlt találkozókhoz képest elég sok védelem mögé beívelt labdával próbálkozott a Barcelona támadásban, a 23. percig kevesebb, mint több sikerrel, akkor viszont egy ilyen helyzet hozta meg a vezetést, Raphinha találta meg a befutó Pedrit – azonban Raphinha két milliméteres lesen volt a beadás előtt, így a VAR elvette a gólt.


Ennyin múlt Pedri gólja – ha Raphinha egy számmal kisebb cipőt vesz… 

Ami ekkor nem sikerült, a 40. percben összejött kontrából: Pedri indítása után Dembélé vette le az emberét egy csellel, majd Lewandowskit blokkolták, azonban a felpattanó labdát el tudta érni és rúgni Bravo mellett.

A vezetés azonban a mezőnyfölény (70-30% labdabirtoklás) ellenére nem volt sima, a Betis ugyanis többet veszélyeztetett összességében, leginkább a félidő felétől, és volt több elég komoly lehetősége. Az első éppen Pedri visszavont gólja előtt: Koundé rövid hazaadására Fekir csapott le, ter Stegen mellett is elvitte, de közben Araújo (ki más?) odaért és szerelte. Volt fontos mentése Sergi Robertónak is, aztán jöttek ter Stegen percei: a 31. percben egy szöglet után védett óriásit Pezzella fejese után, aztán egy baloldalról leadott lövést ütött ki, végül Luiz Henrique 16-oson belülről érkező labdáját védte hatalmas bravúrral.

A folytatásra cserével érkezett a Betis, Carvalho állt be Canales helyett, de helyzetek egy ideig várattak magukra, a Barça ugyanis visszább vett a tempóból (nagyon), letámadás helyett hátrébb vezényelte a sorokat Xavi és teljesen átadta a kezdeményezést a Betisnek. A védekezés szerencsére egy ideig rendben volt, kellően agresszívak voltak Araújóék, hogy ne legyen helyzete a zöld-fehéreknek – ez a történet szebbik olvasata. A kevésbé szebbik, hogy egyértelműen nem erőltette a második gólt a csapat, amiból volt probléma az elmúlt három meccsen – újra ott volt így a kérdés, mihez kezd a Betis a labdával és az egyre magasabb letámadásuknak lesz-e eredménye. Nem lett meglepetés – lett.

A Barcelona első cseréi Busquets és Ferran Torres voltak de Jong és a meccs addigi legjobbja, Dembélé helyett, ez viszont nem segített abban, hogy a Barcelona kezdeményezőbb legyen és folyamatos előre játéka legyen – sőt, egyre több felívelés kellett, ha kontrából nem tudott a támadóharmadba jutni. A 76. percben aztán Raphinha eljutott egy kontrával a 16-osig, azonban nem tudott a középen teljesen üresen álló Ferranhoz passzolni. A túloldalon viszont a Betis a sokadik 16-os körüli passzolgatását siker koronázta: Henrique lövőcserére elugrott a fél védelem, a passzából pedig Fekir kilőtte a rövidet, 1-1.

Mondhatnák, hogy váratlanul jött az egyenlítés… de sajnos ez volt az egyértelmű forgatókönyv a csapat tudatos vagy kevésbé szándékos visszaállása után. A vezetés azonban kis híján újra meglett, az egyébként mezőnyben nem sokat mutató Lewandowski a második helyzetét is belőtte, de előtte a gólpasszt adó Ferran Torres lesen volt, így újra érvénytelen volt a Barça találata.


Ez volt Ferran leshelyzete

A Barcelona második kapura lövése a második félidőben a 92. percben érkezett, Pedri zseniálisan ugratta ki az időközben beállt Fatit, aki viszont nem tudta belőni Bravo mellett a labdát.

Jött a hosszabbítás és jött újra Fati, aki három perccel az újrakezdés után egészen váratlanul lőtt egy fantasztikusan nagy gólt kapásból, egy szöglet után kifejelt labdából. A Betis persze hamar felpörgött hátrányban és újra volt válasza: Alonso lemaradt a kényszerítőző emberéről, Henrique középre tette, Loren Morón pedig Araújo lába között, háttal a kapunak állva sarkazott egy újabb egyenlítést. A ráadás második fele kockázatvállalás nélkül telt, egy Fati sarkazás és egy Guardado piros lap a 118. percben volt említésre méltó esemény.

Jöhettek a tizenegyesek. A Betis kezdett, Willian José berúgta (1-0), majd sorrendben Lewandowski egy ugrással rúgta be (1-1), Loren is belőtte (2-1), Kessie betotyogta (2-2), Juanmit védte ter Stegen, Fati magabiztos volt (2-3), Carvalho lövését is védte ter Stegen, Pedri pedig eldöntöte (2-4) – így a Barcelona bejutott a döntőbe.

A második félidei játék megint sok kérdőjelet felvet, mert most még a látszatát sem adta a csapat, hogy nagyon menni akarna a második gólért. Ugyanaz a lemez, mint az elmúlt meccseken, de most a legkevésbé jó minőségben. Azok után pedig, hogy az Atletico kivételével a VB óta lejátszott meccseken mindenki ki tudott egyenlíteni a Barça ellen a második félidőben (az Intercity többször is), úgy még kevésbé érthető, mi volt a haditerv. Egy magyarázat persze lehet visszaállásra: ha bejön, az itt egy döntőt jelent, így Xavi bevállalta a kockázatot. Ez most bejött, de a kérdés így is ott lóg, hogy miért nem inkább egy újabb gólban kereste a megoldást az edző és a csapat?

A döntőbe jutás persze jó hír, de a szintén hosszabbítással döntőbe jutó Real Madrid ellen nagyon érdekes lesz majd figyelni, milyen meccset akar játszani Xavi, mert eddig megúszta a csapat ezt a kockázat(nem)vállalást, hogy nem akarta lezárni a meccseket, de az is biztos, ez a játék előbb-utóbb vissza fog ütni.

Real Betis – Barcelona FC 2-2 (0-1, 1-1), tizenegyesekkel: 2-4
Spanyol Szuperkupa elődöntő
King Fahd stadion, Rijad
Vezette
: Del Cerro

Betis: Bravo – Ruibal (Sabaly 79’), Pezzella, Felipe, Miranda –  Rodriguez (Guardado 86’), Canales (Carvalho 46’) – Luiz Henrique, Fekir (Loren 91’), Rodri (Juanmi 79’) – Iglesias (Willian José 67’).

Barcelona: Ter Stegen – Sergi Roberto (Christensen 79’), Koundé, Araújo, Alba (Alonso 79’) – Pedri, F. de Jong (Busquets 63’), Gavi (Kessie 96’) – Raphinha (Fati 86’), Lewandowski, Dembélé (Ferran Torres 63’)

Gólok: Lewandowski 40’, Fekir 77’, Fati 93’, Loren 101’.

Piros lap: Guardado 118’

A whoscored.com statisztikái:

***