Valverde: “Változtatni kell, ha látod, hogy valami nem működik”

Fontos volt a fordítás és dicsérte a második félidei játékot

Az Inter elleni győzelem után Ernesto Valverde elsősorban azt emelte ki nyilatkozatában, hogy fontos volt beismerniük a szünetben, a gyorsan bekapott gól után nem működött az, amit elterveztek, így tudatos változtatások miatt javult fel a csapat a második félidőre és fordította meg a meccset.

 

 

Fontos mérkőzés volt

„Nagyon fontos találkozó volt ez mindkét csapat számára az első forduló döntetlenje után. Nekik és nekünk is megvoltak a lehetőségeink az első félidőben, de a másodikban már jobbak voltunk. Minden azon múlik, hogyan tudod a mérkőzést az egyensúlyi helyzetéből a magad javára billenteni.”

Az Inter gólja

„A gól számukra kedvező módon alakította a meccs képét és megerősítette őket. Egy erős csapat ellen kellett játszanunk, aki első az olasz bajnokságban, és nem véletlen, hogy eddig minden meccsét megnyerte. Hátrányban nehézzé vált az életünk, de a második félidőre feljavultunk.”

A félidei újrakalibrálás

„Mindig próbálod észrevenni azokat a dolgokat, amikkel próbálkozol, de végül nem működnek. A félidőben beszéltünk is róla, mi nem működik, de végül a játékosok azok, akik meg is tudják valósítani, amit eltervezünk. Sikerült is előre lépnünk aztán a második félidőben.”

A fordítás

„Változtatnunk kellett valamit támadásban. Busquets, Arthur és de Jong segítségével irányítottuk a játékot, de hiányzott az üres területek bejátszása. Jobban be kellett lépnünk a szabad területekbe és jobban kellett döntenünk az utolsó métereken. A végén már nagyon messze jártak a kapunktól, beszorítottuk őket, és sikerült megfordítanunk a változtatások után a meccset.”