Valverde: “Minden szituációt tudnunk kell kezelni”

Szerinte nem lehet mindig irányítani

Kivételesen érdekes mondatok jöttek ki Ernesto Valverdéből a Slavia elleni BL mérkőzés után: amellett, hogy dicsérte a cseh ellenfelet és a lelkesedésüket, már sokadik alkalommal utalt arra, hogy nem akarja minden áron irányítani a mérkőzéseket, és arra készíti fel inkább a csapatát, hogy képes legyen nyomás alatt játszani, vagy ahogy fogalmaz mindig, „megszenvedni a győzelemért.”

A győzelem ellenére van egy kis kellemetlen szájíz?

„Látni kell, hogy a Slavia nagyon nagy sebességgel játszik mindig. Fölényben kezdtük a meccset, aztán a második félidőre már előrébb tudtak lépni. A Slavia nagyon szorongatott, de képesek voltunk megoldani ezt a helyzetet is. Hat-hét-nyolc emberrel támadtak, olyan volt, mint egy lavina. A Bajnokok Ligájában ez előfordul, hogy vannak pillanatok, amikor a sárban kell mászni a győzelemért, mert az ellenfél mindent kiad magából, óriási lelkesedéssel játszik, mindent kockára téve. Nekünk is megvoltak a lehetőségeink persze, hogy ne legyen ennyire szoros a vége.”

Néha szükséges kiengedni a kontrollt

„Egyértelmű, hogy mindig arra kell törekednünk, hogy irányítsuk a játékot, az első perctől az utolsóig. Ez lenne az ideális minden csapat számára, de különösen azok számára, akik dominálni akarják a meccseket. De az is igaz, hogy amikor másképp kell játszanod, megfelelően kell tudnod és jól kell tudnod azt is tenni. Minden szituációt képesnek kell lennünk kezelni, mert van, mikor szenvedünk is kell, de nem számítottam rá, hogy ennyire kiesik az irányítás a kezünkből.”

Mi hiányzott a csapatból

„Hiányzott a nyugodtság belőlünk az ellenfél térfelén és sok labdát eladtunk. Tisztább helyzeteink voltak, de ők meg olyan elánnal támadtak, mint a farkasok.”

Messi sorozatban 15. éve szerez gólt a BL-ben

„Ezeket a rekordokat, amiket Leo ír, nagyon nehéz elérni, a pályán pedig képes bármilyen játékhelyzetet megoldani.”

A három pont fontossága

„Alapvető fontosságú volt ez a három pont, mert előnybe kerültünk a továbbjutásért folyó küzdelemben.”

Dembélé számára ideális volt a terep, de nem tudott döntő faktor lenni

„Nyitott volt a meccs, ez igaz, de a támadó harmadban nem mindig volt szerencséje. Azt várjuk tőle, hogy a nehéz helyzeteket jól oldja meg, mint amilyenek a meccsen is adódtak előtte.”

Ter Stegen fantasztikus volt

„Ő egy nagyon fontos, kulcsjátékosa a csapatnak.”