Emili Rousaud: “Előrehozott választások kellenek”

Tovább mélyül a vezetőségi válság a klubnál

Eddig csak erős jeleket lehetett látni abból az intézményi válságból, ami a Barcelona vezetőségében történik egy ideje, mára viszont már egyértelművé vált a krízis, miután a jelenleg még alelnöki tisztséget betöltő Emili Rousaud kiállt a sajtó elé azok után, hogy Bartomeu lemondásra szólította fel és nyíltan előrehozott választások mellett foglalt állást.

Hiába állt meg a sportélet egész Európában, mi nem igazán unatkozunk, a Bartomeu vezette elnökség ugyanis tesz róla, hogy folyamatosan írhassunk a klubról – sajnálatos módon persze nem igazán pozitív hírekkel. A szezonban már több ellentmondásos esetről is be kellett számolni, a legfrissebb hírek pedig Josep María Bartomeu elnök újabb lépéséről szólnak, miszerint el akarja távolítani maga mellől azokat, akik ellene és a klub körül kialakult ügyek ellenében szólaltak fel.

Tegnap már beszámoltunk róla, hogy Bartomeu meg akarja vonni a bizalmat és így a feladatokat azoktól, akik nem voltak hűek hozzá, mivel kirúgni és eltávolítani őket az igazgatótanácsból egy személyben nem tudja. A négy érintett között van az eddig potenciális elnökjelöltnek számító Emili Rousaud is, aki ma nyíltan bírálta a katalán rádióban (RAC1) Bartomeut, és az összes spanyol lap idézi a szavait.

„Nagyon nehéz időszak következik gazdaságilag, nem csak a Barcának, hanem minden cégnek, egy utolsó évét kezdő vezetőség pedig nem a legjobb jelölt arra, hogy szembenézzen egy ilyen kihívással. Még kevésbé úgy, hogy az elnökség két részre szakad, a játékosokkal is szembe került és tüntetnek ellene minden meccsen. A legokosabb dolog az lenne, hogy ha előrehozott választásokat tartanának, de ezt csak, mint a személyes véleményemet mondom most.”

„Ha végül lemondok, amit valószínűleg meg fogok tenni végül, szeretném szemtől-szembe megtenni egy vezetőségi ülésen és a kollégáim előtt” – idézte őt az AS.

Bár jelenleg inkább #maradjotthon, reméljük hamarosan újra szükség lesz egy-egy táskára utazáshoz!