Reakciók Messi távozására – így számoltunk be ÉLŐ-ben

00.25 – Aki Messit leigazolta… így látja

Josep María Minguella volt az a személy, aki egykoron egy szalvétára leírta a szándéknyilatkozatát, hogy le fogja igazolni őt a Barcelona. És így is lett. Most ő így értékel.

“Meglepetésként ért, igen. Bartomeu egyik súlyos problémája az volt, hogy nem alakult ki közötte és a játékosok között jó kapcsolat, jó “feeling”. Ennek az a bizonyítéka, hogy a Barçának öt különböző sportigazgatója volt, öt év alatt. De vannak más dolgok is. Az elnök kiáll és azt mondja, hogy a játékosok minden tisztelettel övezve fognak távozni, majd a következő napon felhívják Luis Suárezt telefonon. De ez micsoda? És Messivel kapcsolatban, szerintem ezzel már kalkuláltak. Amikor a záradékhoz kötik a dolgot, akkor az azt jelenti, hogy már nagyon is számoltak vele. Én az Interben látom Messit, egy multimilliomos áll mögöttük.”

00.10 – Bizalmatlansági indítvány lehet a dolog vége…

Ha nem mond le Bartomeu. A ‘Manifest Blaugrana’ szurkolói tömörülés egy sajtóközleményben azt jelentette be, hogy ha Bartomeu és elnöksége péntekig nem mond le, akkor bizalmatlansági indítványt nyújtanak be az elnökséggel szemben.

Ahhoz, hogy egy bizalmatlansági indítvány sikeres legyen rendkívüli nagy szurkolói összefogásra van szükség, és nézők nélkül, meccsek nélkül szinte lehetetlen teljesíteni az előírt kvótákat. A klub socióinak ugyanis a 15%-a szükséges aláírja az indítványt, hogy referendumot lehessen kiírni az elnök maradásáról. A 15% mintegy 16.000 aláírást jelent pillanatnyilag, és csak aktuálisan socio, pártoló tag írhat alá. Ha ez a lépés sikeres, akkor a referendumon kétharmados többséget kell elérjenek azok, akik az elnök távozását követelik.

23.55 – Bár vannak hír foszlányok, hogy Bartomeu elnök lemondott volna

De egyiket sem komoly média adta ki, és a katalán ‘Sport’ érdeklődésére Bartomeu állítólag cáfolta is, hogy lemondott volna. És ha az elnök az eddigi narratíváját folytatja, akkor nehéz is elképzelni a lemondását, hiszen „mikor ne lenne szüksége a klubnak a stabilitásra és a vezetőre, ha nem egy ilyen nehéz pillanatban…”

23.30 – Toni Freixa és Joan Gaspart viszont Messit támadják

A reakciók többsége támogató volt eddig Messivel szemben, de vannak, akik szerint Messi ezzel a lépéssel hátba támadta a klubját. Toni Freixa a Bartomeu érát megelőzően Sandro Rosell elnökségének szóvivője volt, Joan Gaspart pedig 2000 és 2003 között a Barcelona elnöke, akit eddig a szurkolók jelentős többsége a klub történetének legrosszabb elnökének tartott.

Freixa:

“A szerződések azért vannak, hogy betartsák őket, és Messinek most úgy kell jönnie, hogy ott van nála a kivásárlási ára. Messi nem jöhet úgy, hogy kéri az ingyen elengedését, mert a Barcelona mindig betartotta a szerződéseit vele. Nem hatalmazhatja fel magát önszabadsággal. A sociók, Messi és a Barça közül a Barça oldalára állunk. Meglep, hogy Messi ezt ilyen helytelen módon csinálja.”

Gaspart

“Nem mehet el. 2021-ben fog elmenni. Én láttam a szerződését, és ez nagyon világos. A kilépési záradéka júniusban lejárt, és már nincs visszalépési lehetősége. Inkább preferálom, hogy jövőre menjen el ingyen, mint hogy most menjen el kevesebb, mint 700 millió euróért. Itt a klub diktál, nem a játékos.”…

23.25 – Samuel Eto’o így üzent a hírre reagálva

Kivételes vagy. Leo Messi adrenalin

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Eres unico. ❤️❤️❤️❤️❤️❤️ @leomessi adrénaline 💉💉💉💉💉

Samuel Eto’o (@setoo9) által megosztott bejegyzés,

23.15 – A Catalunya Rádio és a katalán TV3 szerint

Messi beszélhetett telefonon Pep Guardiolával a hétvégén arról, hogy a Man. City hajlana-e az átigazolására, és vállalná-e az átigazolását. A hír azonban túl kevés konkrétumot tartalmaz, később lehet világos, hogy Messi hol képzeli el a jövőjét.

22.45 – Joan Laporta ex-elnök szerint

Bartomeunak és a vezetésének azonnal le kell mondania. Ők aknázták alá Messi lelki állapotát, hogy megmentsék saját magukat a sportszakmai és anyagi zűrzavartól, amit létrehoztak.

Ha lemondanának, még maradna remény, hogy Messi maradjon a Barçában.”

22.30 – A hír elér Chicagóig

22.25 – A Leganésnek van humora…

…pedig a klub részben a Barcelona miatt esett ki, mely külön engedéllyel februárban elhozta tőlük a legjobb támadójukat, Martin Braithwaite-et, aki aztán mindössze 1 gólt lőtt Barcelonában.

„Felhívják, Bustinzát, hogy rendezze le az ügyet” 🙂

22.10 – Ilyen most a Camp Nou előtti irodáknál

Nem drámaian sok szurkoló gyűlt össze az irodáknál a Camp Nou mellett, de azért mentek oda szurkolók, akik Messi maradását kérték, illetve Bartomeu lemondását egyidejűleg.

22.00 – Túl sok a megválaszolatlan kérdés

Vajon miért pont ezt a pillanatot választotta Messi? Inkább távozik így, ünneplés nélkül onnan, ahol 15 éve imádják? Közönség nélkül, harcban a klubbal? Vajon mennyire kell csalódottnak lennie ahhoz, hogy ezt a döntést hozza? És vajon ez a pillanatnyi állapota többet nyom a latban, mint 20 év a Barcelonánál?

Így nem ünnepelheti Messit a közönség, nem búcsúzhat el tőle úgy, ahogyan méltó lenne a klub történetének legjobb játékosához.

22.00 – Amíg Messi körül áll a bál…

A Barcelona női csapata kiesett a női Bajnokok Ligája elődöntőjében. A kiesést nem érdemelték meg a barcelonai lányok, a Wolfsburg 1-0-ás győzelme ellenére jobbak voltak.

21.45 – Felmerül a kérdés…

Hogy milyen lehet Messi kapcsolata a klub jelenlegi vezetésével, ha a két fél fax formájában kommunikál egymással. És milyen remények lehetnek így arra, hogy Messit azok tudják maradásra bírni, akik faxon győzködik.

21.30 – A Barcelona vezetése is faxon válaszolhatott

A klubvezetés rendkívüli igazgatósági ülése véget ért, és ebben arra juthattak a klub vezetői, hogy ők is küldenek egy faxot Messinek, melyben azt üzenik: szeretnék, ha maradna a Barcelonában, és náluk fejezné be a karrierjét.

21.25 – A Camp Nounál Bartomeu lemondását követelik

Azok a szurkolók, akik ott gyülekeznek a hír kirobbanása óta.

21.15 – Victor Font – elnökjelölt – Bartomeu lemondását követeli

A twitter posztjában úgy fogalmaz, hogy ha a szurkolók bemenetnének a Camp Nouba, Bartomeu nem maradhatna egy percig sem tovább elnök. És kéri az elnök mielőbbi lemondását és előrehozott választásokat.

21.00 – Carles Puyol Messit támogatja

“Tisztelet és csodálat, Leo. MInden támogatásom, barátom”, írja a twitter oldalán. Puyol reakciója azért érdekes, mert ő ex-kapitányként óriási szurkolója is a Barcelonának, ám a két fél közül most Messi mellé állt.

Később Luis Suárez megtapsolta ezt a reakciót egy másik tweetben.

20.30 – Bartomeu összehívta az igazgatótanácsot

Azt követően, hogy a Barcelona megkapta Messi ügyvédeitől azt a faxot, melyben a távozását kérte, Josep Maria Bartomeu elnök azonnal összehívta a klub igazgatótanácsát, hogy elemezzék a helyzetet. Messi és ügyvédei arra hivatkozhatnak, hogy a játékos szerződésből való kilépési záradéka nem május végével járt le, hanem most jár le, mivel a szezon is csak most fejeződött be.