Laporta: “Mint minden edző, Koeman is függ az eredményektől… és a jó játéktól”

Joan Laporta Barcelona elnök csütörtökön több rövid nyilatkozatot is adott a klub körül kialakult helyzettel, és főként Ronald Koeman személyével kapcsolatban. 

Azt most már senki sem tagadja, hogy asztalon van az edzőkérdés. Bár konkrétan ilyen kérdést nem kapott Laporta, de a megfogalmazásából érződik, hogy a klubvezetés bizalma nem végtelen a holland felé. Jó eredményekre és jó játékra lenne szükség.

“Mi vagyunk a felelősek a klub irányításáért, és nekünk van a legtöbb információnk az adott pillanatokban, amikor döntéseket kell hozni. Számunkra nem probléma bármilyen típusú döntés meghozatala, és ha szükséges döntéseket hoznunk egy adott pillanatban, akkor meg fogjuk hozni ezeket. Legyen szó gazdasági, sportszakmai vagy szociális témájú ügyről.”

“Az edzővel vagyunk, aki a Barcelona első csapatának edzője, és azt szeretnénk, hogy sikerüljenek jól neki a dolgok. Az edzők, és nem csak Koeman, hanem minden edző helyzete erősen függ az eredményektől, és a Barcelona esetében a játéktól is.” De Koeman az edzőnk és ma vele vagyunk.”

“Nehéz pillanatban vagyunk, és szerintem most a megfelelő lélekjelenléttel egy jó eredményt kell elérnünk a Cádiz ellen, mert ez a fontos. Ezeket a helyzeteket jó eredményekkel lehet leküzdeni. Ezen a héten két meccsünk is van: a Levante és a Cádiz elleni. Folytatjuk tovább, és harcolni fogunk.”

Koeman közleményéről

“Az utolsó pillanatban értesültünk róla, hogy ezt a közleményt szeretné felolvasni. Nos rendben, neki kötelessége megjelenni a sajtótájékoztatón, és szabadon válaszolhat vagy nyilatkozhat meg, ahogyan azt a legmegfelelőbbnek gondolja. Tiszteletben tartjuk a döntését, de mi és a kapitányok is csak röviddel ezt megelőzően értesültünk a dologról.”

Megalkudni nem lehet

Ami nem tetszik az az, ha megalkuszunk, ha megalkudva cselekszünk, egyfajta vesztes mentalitással. Ezt Barcelonából nem engedhetjük meg. Az a csapat áll a rendelkezésünkre, amelyik most adott, de aspirálhatunk arra, hogy megnyerjük a Ligát, és ezt a játékosok, a kapitányok mondják nekem. Optimisták kell legyünk, dolgozni kell minden nap, harcolni kell nap mint nap, mert szerintem a sikert a mindennapi munkával lehet elérni. Kevesebbet beszélni, többet tenni, többet dolgozni.”

Ha lenne edzőváltás

Az egész edzőkérdés azért is érdekes, mert Joan Laporta a Barcelona elnökeként még soha nem rúgott ki egyetlen edzőt sem az első csapat éléről. Első elnöki ciklusában hét év alatt erre nem volt példa, mert akkor Frank Rijkaardot eleve ő igazolta, és nem bocsátotta el, lejáró szerződéssel távozott. Pep Guardiola ideje alatt szó sem lehetett arról, hogy edzőkérdés legyen. Most azonban a katalán és a spanyol sajtó szerint óriási változásnak kellene bekövetkeznie ahhoz, hogy Koeman kihúzza a csapat kispadján a szezon végéig. Most nem ez a valószínű forgatókönyv.

A hét terméke: A Barça hivatalos galléros pólója, most 9.990 Ft helyett 7.990 Ft-ért!