Laporta: „Nem gondolkodunk Messi visszatérésén”

Joan Laporta klubelnök az elmúlt napokban a katalán RAC1 Tu Diràs című műsorában nyilatkozott, ahol beszélt arról, hogy várhatóan mikor kezdődnek majd meg a Camp Nou felújítási munkálatai és nagyjából mikor érhetnek véget, ha minden a várakozásoknak megfelelően halad, de szóba került Messi esetleges visszatérése, amellyel kapcsolatban elmondta, hogy jelenleg nem gondolnak erre, illetve szerinte Xavi még évekig a csapat vezetőedzője marad, mert felnőtt a feladathoz és kétségtelenül jól teljesít a klub a kinevezése óta. Az interjú második része ITT olvasható.

Női El Clásico a Camp Nouban

“Tettünk egy felhívást a sociók felé, hogy jöjjenek ki a meccsre, mert szeretnénk elérni a világrekordot (ami a női mérkőzésekre kilátogató nézők számát illeti – a Szerk.). A várakozások nagyok, bízunk benne, hogy meg is tudunk felelni a kihívásnak. Büszkék vagyunk a játékosainkra. Ráadásul csodálatos, igazi Barçás focit játszanak. Nem ugyanolyan, mint a férfi, de ez is nagyon érdekes és jó. Csodálatos a játékuk, és ők a világ legjobbjai. Telt házat fognak látni. Úgy látom, hogy mindannyian nagyon várják már ezt a meccset, és meg is érdemlik a nagy figyelmet, ami rájuk irányul. Örömteli látni, hogy mennyire akarják a sikert, és most elsősorban szeretnék kiejteni a Madridot. Most már mindannyiukat jól ismerem.”

A Spotify-jal való megállapodás részletei

„Időt kértek tőlünk, mert tíz nappal később igazgatósági ülésük volt, de az üzlet soha nem forgott veszélyben. A Spotify féle megállapodásban lévő részleteket titoktartási okokból titokban akarjuk tartani. Mivel ez egy jó szerződés, inkább azt szeretnék, hogy bizalmasan kezeljük ezt a helyzetet. Ugyanez igaz az összegek esetében is. A szerződés nagyon jó. A valaha volt legjobb szerződés; és összeköt minket egy jól ismert céggel, amelynek az alkalmazása szinte mindenkinek a mobilján ott van, és amelynek komoly neve van egész Európában… Szeretném átláthatóan elmagyarázni a szerződést, és a végsőkig megpróbálom ismertetni a számokat, azonban tiszteletben tartom ezt, amit a partner kér. Megpróbálom elmagyarázni, amit tudok anélkül, hogy megsérteném a Spotify-jal kötött titoktartási záradékot. Elméletileg ezeknek a számadatoknak a következő taggyűlés beszámolójában kellene megjelenniük. Összekötjük a klubot a zene és a technológia világával.”

A stadion nevének megváltoztatása a megállapodás részeként

„Szerettem volna, ha a Camp Nou Spotify lett volna a végső név, de ezt akarták, és ez így is egy remek szerződés volt.”

A Camp Nou felújításának megkezdése

„A tervek szerint szeptemberben kezdődnek majd meg a munkálatok. Április elejére van időpontunk találkozóra a városi tanáccsal. Le kell zárnunk az építési engedélyekkel kapcsolatos kérdéseket, és az az elképzelés, hogy amint ez sikerül, akkor be is jelentsük. A pályázat benyújtását júliusra tervezik, és szeptemberben kell majd elkezdeniük a munkát. Sietünk, mert az évek során sokat csúszott már ez a folyamat. De klubon belül most értékeljük az ukrajnai orosz invázió hatását. Azt szeretnénk, hogy minden gyorsan menjen, de mindenekelőtt egy modern létesítményben gondolkodunk és ezzel kapcsolatban kevés kellemetlenséget kell okoznunk a sociók számára. A stadion felújítását 2025-re tervezzük befejezni. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül a háborút, de optimistának kell lennem abban a tekintetben, hogy ez sikerülni fog.”

A Barcelona a Montjuïc stadionban játszhat a 2022/23-as idényben a munkálatok alatt

„Pozitívak a benyomásaink ezzel kapcsolatban a városi tanács részéről, mind a polgármester asszony, mind a városfejlesztési osztály oldaláról. Ez a projekt az egész városról szól, és ezt ők is támogatják. Rengeteg időnk van arra, hogy megoldásokat találjunk erre, de az igaz, hogy ebben a létesítményben például koncerteket is rendeznek, és ehhez igazodnunk kell.”

Szeretné, ha Messi is ott lenne majd az új Camp Nou felavatásakor?

„Természetesen szeretném. Ő az egyik legnagyobb játékos a klub történelmében.”

Milyen a kapcsolata Messivel?

„A kapcsolatunk kevésbé olyan szoros, mint korábban. Nem tartjuk egymással a kapcsolatot személyesen, mert Párizsban van, azonban mindig jó érzésekkel gondolok rá. Számomra nem volt egy könnyű pillanat a távozása, és örültem volna, ha a dolgok másképp alakulnak, de néha a klub az első, és ezt nem tehettem ki kockázatnak. És végül megtettük azt, amit meg kellett tennünk.”

Van-e esély arra, hogy visszatér a Barçához?

„Nem kaptam semmilyen üzenetet Messitől, vagy a környezetétől arról,  hogy visszatérne a Barçához. És jelenleg nem is gondolkodunk ezen. Új csapatot építünk, amely fiatal játékosokból áll. De Leo az Leo, ő a világ legelismertebb játékosa. Nem mondanám, hogy a visszatérése visszalépés lenne. Leo az Leo, és abban a lelkiállapotban, amiben most van…, ő egy a győztes. Messi játékosként és emberként is tiszteletet érdemel.”

Milyen helyezéseket írna alá a Ligában és az Európa-ligában?

„Nem írnám alá, hogy második legyen a csapat a LaLigában és megnyerje az Európa Ligát. Meggyőződéssel mondom ezt. Megvan a szükséges csapatunk ahhoz, hogy megnyerjük a spanyol bajnokságot. A bajnokság véghajrájában vagyunk, egy olyan csapattal, amely jól teljesít, egy olyan edzővel, aki nagyszerűen mozgatja a szálakat, és aki jobban akarja megnyerni a La Ligát, mint én. Xavi megérett, felnőtt a feladathoz, ami elengedhetetlen, és nagyon optimista.”

Xavi

„A választási kampány óta beszélek vele. Xavi addig lesz itt, ameddig csak akar. Xavi egy Culé, és egy Culé mindig a legjobbat akarja a Barcelonának. Meggyőződésem, hogy hosszú évekig itt lesz, mert ismeri és szereti a klubot.”

0-4-es vagy 2-6-os végereménnyel záruló El Clásicót választaná és miért?

„Hasonlóak. Nem tudom, hányat, de még gólokat szerezhettünk volna. A kontextus azonban más. A 2-6-os meccsen azért utaztunk oda, hogy megnyerjük a LaLigát. A mostani eredmény viszont azt mutatja, hogy jó úton járunk. De még mindig van mit tenni. Ez a találkozó azt hiszem, visszahozta az örömöt a Barcelona szurkolók életébe.”

***